Banner

Lemondott Valdas Dambrauskas, a DVTK vezetőedzője

Szerző: dfcwolf | 2025-06-12 14:50:00

Sajtófigyelő - dvtk.hu

Távozik Valdas Dambrauskas a DVTK labdarúgó csapatának éléről, miután indítványozta a szerződése felbontását. A DVTK vezetősége elfogadta a kérést, és a felek megállapodtak a feltételekben. Miután a bontást a litván szakember kezdeményezte, a stábjával együtt történő távozása a klubnak egy forintjába sem kerül.

Miután szóban megállapodtam a DVTK-val, első dolgom volt felhívni a litván szakembert, akivel hosszan beszélgettünk - mondta Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Tájékoztattam arról, hogy hamarosan én leszek a sportigazgató, és szeretnék vele együtt dolgozni, valamint tiszteletben tartom a szerződtetésekor felvázolt elképzeléseket, amit ő udvariasan megköszönt. Gondolkodási időt kért, ami után másnap írásban benyújtotta a lemondását. Ezt követően ismét beszéltünk, és újra korrekt módon megköszönte a megelőlegezett bizalmat, ám azt is elmondta, hogy érzése szerint, mivel egy másik sportigazgató hívására érkezett Diósgyőrbe, a szerződés felbontása a legjobb megoldás a klubnak, neki és nekem is. Ezzel számomra egyetlen lehetőség maradt: új edzőt keresni a DVTK élére.

- Bár rövid időt töltöttem Miskolcon, jó érzéssel gondolok vissza erre az időszakra, jó felidézni a szurkolók klub iránti szenvedélyes rajongását és a hétköznapi emberek barátságosságát - fogalmazott búcsúzóul Valdas Dambrauskas. - Megtisztelő volt egy olyan gazdag történelemmel rendelkező klub csapatát irányítani, mint a Diósgyőr. Napról napra megtettem minden tőlem telhetőt, hogy tisztelettel, kemény munkával és méltósággal szolgáljam a DVTK-t. Az itt töltött időben sok kihívással találkoztam, amiből sokat tanultam, és most jobb edzőként, jobb emberként távozok.
Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy mindig a csapat mögött álltak, a játékosoknak a siker érdekében tett erőfeszítéseit, és a klubvezetésnek, hogy lehetőséget adtak a csapat irányítására. Mindig hittem a klubban rejlő potenciálban, és kívánom, hogy már a következő idényben eredményre tudják azt váltani! Hajrá, Diósgyőr!

Valdas Dambrauskas 2025 februárjában vette át az OTP Bank Ligában szereplő csapat irányítását, és tizenkét mérkőzésen vezette a piros-fehéreket a hazai élvonalban. Ezalatt három győzelem mellett négy döntetlent ért el, öt alkalommal pedig pont nélkül maradt az együttessel. Végül a DVTK 44 ponttal a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.

ELOLVASOM A TELJES CIKKET>>>

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-06-12 20:22:23 Barna öves, Tag

Szerintem van egy (de lehet, hogy több is) olyan tényező, amit Shántáék Kováccsal együtt nem vettek figyelembe – már ha Kováccsnak egyáltalán van beleszólása –, mégpedig az, hogy Radenkoviccsal szemben a szurkolók részéről nem lesz türelem. Elég lesz két-három gyengébb meccs, és még azok is ellenük fordulnak, akik ma még támogatják őket.

2025-06-12 20:15:56 Kék öves, Tag
Szánalmas ami itt folyik,  végre volt egy edző aki értett a focihoz. Az utolsó 3 meccs egészen jó volt támadtak, gyorsan próbálták előre menni. A csicska Sántha eltkarodhatna a k.... életbe. Minek visszahozni  egy bábot. Akinél nézhetetlen foci volt. Inkább támadjunk es menjünk előre,  ettől a hátra passzos  anti focitól  hányingerem van. Mindig az volt jellemző ránk hogy bárki volt az ellenfél mentünk előre. Leszarom hogy hanyadik helyen vagyunk ha normális focit játszanak.  Előbb vagy utóbb eredmény lesz mellé. Miért nem lehet dolgozni hagyni egy edzőt, a nyáron lehetett volna az ő játékához  játékost hozni. Ha radenkivcot ( direkt írtam kis betűvel, mert nekem ennyit ér) visszahozzák akkor én ezt a szezont nem nézem,  leszarom hányadik a csapat. Anti ló...f.sz. Nem erdekl majd nézek más meccset. A szívem mindörökké diósgyőr,  de ezt képtelen vagyok tovább nézni, hogy szeretett csapatunkat így szétrombolják. Nincs néző , nincs foci  . Köszönjük amit tettél, tenni akartál Dambrauskas .
68. Rusty Nails |Válasz erre: 67. user1984
2025-06-12 20:09:46 Piros öves, Őstag
Hétvégén Le Mans. 
2025-06-12 19:57:53 Fehér öves, Lelkes újonc

Mivel a hét vége Forma 1, ezért mindenki helyettesítse be a megfelelő neveket ebbe a mondatba: 

'Lawson és Cunoda gyenge teljesítménye megmutatja, Perez valójában jobb munkát végzett annál, mint amennyi elismerést kapott érte' 


2025-06-12 19:48:09 Narancs öves, Lelkes újonc

Mindegy mi lesz. Július végén az első meccsen nem menjen be senki a stadionba, mindenki a "székház" elé.. 

2025-06-12 19:45:21 Fekete öves, Őstag
Ezt az embert nagyon úgy néz ki bűn volt elherdálni azelőtt, hogy valóban bizonyíthatott volna.
64. user1984 |Válasz erre: 59. DVTK1974
2025-06-12 19:43:12 Fehér öves, Lelkes újonc

Sokan írják, hogy kieső... de szerintem Kuttor simán bent fogja tartani.

Én azért kinézek majd Barcikára, jobb lesz mint a Kövesdi túra... (igaz csak jövőre, addig kész lesz a pálya?..)

63. dfcwolf* |Válasz erre: 61. veg-h-zet
2025-06-12 19:21:43 Fekete öves, Veterán

Ő is magától mondott fel. 

62. G.Soma |Válasz erre: 58. Benya
2025-06-12 19:17:55 Barna öves, Fanatikus tag

Annyira fáj ezeket a sorokat olvasni..

61. veg-h-zet |Válasz erre: 58. Benya
2025-06-12 19:14:11 Barna öves, Fanatikus tag

Feltételezem ő akkor az egyike Magyar Mátyás azon közvetlen tanácsadóinak, akik szintén el lettek távolítva a klubtól.

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...