Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - dvtk.hu
Távozik Valdas Dambrauskas a DVTK labdarúgó csapatának éléről, miután indítványozta a szerződése felbontását. A DVTK vezetősége elfogadta a kérést, és a felek megállapodtak a feltételekben. Miután a bontást a litván szakember kezdeményezte, a stábjával együtt történő távozása a klubnak egy forintjába sem kerül.
Miután szóban megállapodtam a DVTK-val, első dolgom volt felhívni a litván szakembert, akivel hosszan beszélgettünk - mondta Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Tájékoztattam arról, hogy hamarosan én leszek a sportigazgató, és szeretnék vele együtt dolgozni, valamint tiszteletben tartom a szerződtetésekor felvázolt elképzeléseket, amit ő udvariasan megköszönt. Gondolkodási időt kért, ami után másnap írásban benyújtotta a lemondását. Ezt követően ismét beszéltünk, és újra korrekt módon megköszönte a megelőlegezett bizalmat, ám azt is elmondta, hogy érzése szerint, mivel egy másik sportigazgató hívására érkezett Diósgyőrbe, a szerződés felbontása a legjobb megoldás a klubnak, neki és nekem is. Ezzel számomra egyetlen lehetőség maradt: új edzőt keresni a DVTK élére.
- Bár rövid időt töltöttem Miskolcon, jó érzéssel gondolok vissza erre az időszakra, jó felidézni a szurkolók klub iránti szenvedélyes rajongását és a hétköznapi emberek barátságosságát - fogalmazott búcsúzóul Valdas Dambrauskas. - Megtisztelő volt egy olyan gazdag történelemmel rendelkező klub csapatát irányítani, mint a Diósgyőr. Napról napra megtettem minden tőlem telhetőt, hogy tisztelettel, kemény munkával és méltósággal szolgáljam a DVTK-t. Az itt töltött időben sok kihívással találkoztam, amiből sokat tanultam, és most jobb edzőként, jobb emberként távozok.
Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy mindig a csapat mögött álltak, a játékosoknak a siker érdekében tett erőfeszítéseit, és a klubvezetésnek, hogy lehetőséget adtak a csapat irányítására. Mindig hittem a klubban rejlő potenciálban, és kívánom, hogy már a következő idényben eredményre tudják azt váltani! Hajrá, Diósgyőr!
Valdas Dambrauskas 2025 februárjában vette át az OTP Bank Ligában szereplő csapat irányítását, és tizenkét mérkőzésen vezette a piros-fehéreket a hazai élvonalban. Ezalatt három győzelem mellett négy döntetlent ért el, öt alkalommal pedig pont nélkül maradt az együttessel. Végül a DVTK 44 ponttal a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.
ELOLVASOM A TELJES CIKKET>>>
Ez talán nagyon sokat lendíthetne egy tisztább jövőkép felé! Szervezzük meg…
Kedves jegyeketbérleteket!
Jöjjön össze, szervezzük meg - kezdjünk el egyeztetni erről!
(Talán egy másik felületen! Fészbúkon simán elérhető vagyok.)
Minden jót!
d
Nagyon szeretném itt megjegyezni, hogy milyen sok komment jött annak idején és mostanában is, hogy védjük Csengert. Elmondtuk ezerszer, hogy mi az elképzelést védjük, amit felvázolt. Mi nem csak az alapján gondoltuk, hogy ez jó lehet amit a székfoglalójában mondott, hanem többször volt lehetőségünk vele beszélni személyesen és rajta kívül Dusánnal is.
A beszélgetések minden esetben őszinték voltak és nem kerülték ki a kényes kérdéseket sem. Őszinték voltak és ezt az ember azért megérzi. Ettől függetlenül senki nem tiltotta meg Sántha Gergelynek, Bajusz Endrének és Világi Péternek sem, hogy őszinték legyenek velünk, de ők a párbeszédet sem akarták.
Ha létezett a klubon belül két oldal (úgy tűnik igen), mindkét oldal elmondhatta volna az érveit nekünk. Viszont csak az egyik akarta... Ez sokatmondó.
És, hogy egy kicsit beszéljünk az amigeleken.hu szerepéről is. Sokszor elmondtuk, hogy mi a látszat ellenére nagyon jó viszonyt ápolunk az innen eltávozott emberekkel. Időnként beszélünk és felvesszük egymásnak a telefont. Biztos vagyok abban, hogy Dusán és Csenger is fel fogja venni, ha keresni fogjuk őket.