Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

330. tomi87* |Válasz erre: 329. Szabó József
2021-04-25 22:40:53 Fekete öves, Veterán
Úgy legyen, de én nem lepődnék meg, ha a fradi már teljesen tartalékosan lépne pályára ellenük.
329. Szabó József* |Válasz erre: 328. tomi87
2021-04-25 22:33:18 Fekete öves, Veterán
A forma alapján a honvédnak nem lesz 38 pontja. :)
328. tomi87* |Válasz erre: 327. Szabó József
2021-04-25 22:31:12 Fekete öves, Veterán
Hát ez nem csak a formától függ majd, mert még 38 ponttal is kieshetünk, hiába lenne 5 győztes meccsünk zsinórba.
2021-04-25 22:06:47 Fekete öves, Veterán
Három forduló alatt ennyit hoztunk a csapatokon:
Budafok: 9 pont
Újpest: 6 pont
Honvéd: 5 pont
Zte: 0 pont

Csak azért írom, mert a szoros kiesési véghajrában az fog bennmaradni, aki legjobb formában van és az esik ki, aki a legrosszabb.
2021-04-25 21:32:14 Fekete öves, Veterán
Csak nem nyert a honvéd, szerencsénkre.
Ezáltal az idei tavasszal most kerültünk a legközelebb a bűvölt vonalhoz.
Már csak két pont.

A következő forduló mottója: Hajrá Várda!
325. Szabó József* |Válasz erre: 324. achilleus68
2021-04-25 17:10:05 Fekete öves, Veterán
Nekünk a mai kispest-kövesd és a jövő heti zete-várda lesz a döntő.
Amennyiben kispesti és zalai győzelem lesz, akkor már csak a kövesd-újpest kettősben bízhatunk, aminek esélye nem sok.
Azonban ha mindkettőn kikapnak, akkor az esélyünk igencsak megnő, mert két irányba is van lehetőségünk.
Amennyiben csak ez egyik jön be, akkor is egy irányba marad lehetőség.
2021-04-25 16:57:58 Piros öves, Veterán
Szerintem mi estünk ki a Budafok mellett. Most látszik,mennyire hiányzik a Honvéd elleni meg nem adott gól és a Budafok elleni elbaszott győzelem a 95.percben. A Honvéd nem fog kiesni, mert ha ma nem is nyer a Kövesd ellen, a jövő héten a Budafokkal játszik, aki már kiesett, a végén meg a Fradival,aki már bajnok, szóval nekik már mindegy. Nekünk meg ott a Vidi, aki még második is lehet. A Zetének verhető csapatok maradtak a végére, viszont ha nagyot bambul, akár a Kövesd is kieshet, ha nincs észnél, szóval ma menni kell nekik is. Velünk az a baj, hogy későn kaptunk észbe, innen már csoda vagy bunda kell,hogy bentmaradjunk. Szerintem.
323. Szabó József* |Válasz erre: 321. Geotic
2021-04-25 09:06:48 Fekete öves, Veterán
Szerintem akarják.
Másrészt a várdai győzelmünkkel jócskán maradt esély.

Az esélyek szétboncolva, az utolsó előtti fordulót beleszámítva.
Alapkiindulás, hogy mi csütörtökön verjük az Újpestet.

Íme:
1. Kispest
Amennyiben nem nyer ma, 33-34 pontjával már a 35 pontos Diósgyőr mögött lép teli-gatyával a pályára a Budafok ellen, pláne, ha Budafok nyer a Paks ellen.

2. Zte
Amennyiben nem nyernek a Várda ellen, akkor 36-37 ponton maradnak és az utolsó körben az az Újpest vár rájuk, akiknek menni kell, nincs mese.

3. Újpest
Amennyiben csütörtökön 38 ponton maradnak, bizony a zete ellen menniük kell, mert ha ott kikapnak, ki is eshetnek.

4. Kövesd
Amennyiben ma kikapnak. Mert így teli-gatyával mennének a tyúkólba, ahol ha kikapnak, a 38 pontjukkal bizony az emtáká elleni utolsó meccsen ki is eshetnek.
322. veg-h-zet |Válasz erre: 321. Geotic
2021-04-24 21:55:15 Barna öves, Fanatikus tag
Ebben van valami, de talán erre illik rá a legjobban az a mondás, hogy egyék meg, amit főztek? :)
321. Geotic |Válasz erre: 318. veg-h-zet
2021-04-24 00:01:29 Piros öves, Őstag
Nem biztos, hogy a vezetőség azt akarja, hogy legyenek nézők is azon a meccsen, amikor kiesünk. Azt azért nehéz lenne kezelniük.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...