Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2021-03-14 16:08:44 Fekete öves, Veterán
Köszönjük szépen az MTK-Kövesd kettősnek, hogy megverték a zte-budafok kettőst.
Így egy ponttal közelebb került a bűvölt vonal.
179. Szabó József* |Válasz erre: 178. birodalmi-lepegeto
2021-03-14 08:14:12 Fekete öves, Veterán
Igazából csak eggyel többet kell nyerni mint zte-budafok kettős.
2021-03-13 23:00:25 Fekete öves, Veterán
Topik matematikusai most miképp számolnak?
Hétből ötöt húzunk be a végéig?
2021-03-13 19:19:23 Fekete öves, Veterán
Köszönjük szépen az MTK-nak, hogy leverték a zalai fradit!
Most rajtuk a sor, hogy a mai két 3:0-ás eredményt mi is hozzuk! :)
Mondjuk az se érdekel, ha csak egy nyavalyás öngóllal nyerünk, csak nyerjük!
2021-03-11 18:29:38 Fekete öves, Veterán
Ma Zekic mester edzést tarthatott a fiúknak, mert délután 4 környékén számos külföldi rendszámú autó hajtott a stadion irányába, ami a légiósok járművei lehettek.
Pikknek észt rendszámú kocsija van, ő nem a klub által biztosított (ha biztosított) autóval megy bárhova is.
Mondjuk egy másodpercig sem bánnám azt sem, ha a Toyotákkal járnak minden felé, csak bizonyítsák azt, hogy megérdemlik, hogy a seggük alatt legyen.
Pár szezonnal ezelött az aranylábú fiaink nem szolgáltak rá bizonyos kocsikra, mégis azokkal járkálhattak.
De nem is megyek jobban bele. Gyakoroljanak, gyakoroljanak, gyakoroljanak, a Honvédot verni kell. Az életfontosságú pontkért elsősorban, na meg a presztízs miatt is.
175. vebgy* |Válasz erre: 169. Krapulax
2021-03-11 18:16:08 Fekete öves, Veterán
Cinkes itt sok minden..
2021-03-10 17:57:12 Fekete öves, Veterán
Még szerencse, hogy a hétvége után jön egy kis szünet...
Mert most is beigazolódik, ha a kuka a tél, akkor a kora tavasszal bepótolja...
Mivel a jövő hét a most hétvégi kellemes időjárás után, kellemetlen, szeles, hideg idővel telik, sőt akár télies jelleget is hozhat.
Az igazi tavaszra várni kell, talán húsvét környékén beköszönt.

A három hetes szünet így a sérülésveszélyt is lecsökkenti.
173. toki* |Válasz erre: 172. dvtk-3534
2021-03-09 22:04:45 Fekete öves, Veterán
Így oké, bár a Zte-t, és a budifokot is verni kell. Idegenbe is.
172. dvtk-3534* |Válasz erre: 171. toki
2021-03-09 21:19:00 Fekete öves, Veterán
én örülök neki mert nem olyan bő a keretük hogy elég legyen a kettős terhelésre, pont ezen okok miatt remélem a budafok és a zte is továbbjut a kupában mert igy a csapat ereje és figyelme is meg lenne osztva ami jól jöhet még nekünk. egy ilyen kaliberű nb1es csapat nem képes egyszerre több irányra koncentrálni hosszabb távon. Mtk viszont remélem kiesik és a loki jut tovább, hogy az mtk nyerjen meg minnél több nb1es meccset mivel mi már nem játszunk velük. :D
2021-03-09 20:10:14 Fekete öves, Veterán
Ez a fújpest bejutott a MK 4-esbe. Remélem ezért is itthon megverjük mint jég a határt.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...