Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?
Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.
Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!
Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.
Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".
A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.
Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:
A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.
Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:
Csányi amúgy is elégedett a 12 csapatos nb1-el, a 2019/2020-as szezon végeztével mikor a pandémiás helyzetre lehetett volna hivatkozni és pl. mint a szerbek 20 csapatra emelték az első osztályt nálunk még akkor sem gondolkoztak a 14 vagy 16 csapat tekintetében, még annak a fényében sem , hogy közben a hurkások is kipottyantak.
A feltöltési sorrend a meghatározó ebben az esetben, ami ugye minden esetben a legjobb nem feljutót kéri fel elsőként az osztályváltásra, és azután jön csak a legjobb kieső. Ergo ha 14 csapatosra növekszik a liga, akkor legalább két kieső/nem feljutó csapatnak kellene visszalépnie a ligától, ami nyilván nem reális.
Tehát elég róla 1-2 embernek tudnia.
"ha egy klubnál a szakmai munka arra képes, hogy kiessen a klub az élvonalból,"
ez volt az állításom. Próbáljunk már meg szöveget értelmezni legalább. A te vélt "ellenpéldádnak" semmi köze nincs hozzá. a tulajdonosváltás != szakmai munka. Továbbá, a lokinál nem feltétlenül a szakmai munka volt a probléma, hanem az anyagi helyzetük. Ezért kérdeztem, hogy kényszeres e ez nálad, de ezek szerint igen. Ha vitatkozni akarsz, akkor lépj ezen túl, ha meg kényszerből ellentmondani, akkor ignoráljál, mert ennek semmi értelme, és végső soron magadat égeted.
http://dokumentumtar.mlsz.hu/01_Hivatalos_ertesitok/2020/24_2020_Hivatalos ertesito/Mellékletek/ELN-193_2020 számú határozat melléklete KSZ.pdf
91.-92. oldal,
[...] "5.Licenckérelmező benyújtja a licenckérelmet és az elektronikus eljárásban befejezi az adatbevitelt. A határidő elmulasztása jogvesztő: Március16."
Tehát, NB2-esként arra számítani, hogy esetleg szezon végén (közben) létszámbővítés miatt a 2 eredeti feljutó mellett a 3.-4. helyezettként is az NB1-ben folytassák jövőre, ahhoz 2 héten belül regisztrálni kell a megfelelő licenceljárásra.
Ettől függetlenül persze pl. a Haladás, mint jelenlegi 6. helyezett adhat be NB1-es licenckérelmet, mert minden esélye megvan rá, hogy feljutó helyen végez.
Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy össze-vissza nem lehet pakolgatni a csapatokat az első és másodosztály között.