Banner

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Szerző: amigeleken.hu | 2025-10-25 14:24:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A hatszoros válogatott védő Kecskés Ákos az idény első hazai győzelmére készül a DVTK-val, bár a listavezető Paks látogat Miskolcra. A DVTK védőjét Somogyi Zsolt, a nemzetisport.hu újságírója kérdezte a mérkőzéssel kapcsolatban.


Végre itthon – a következő év elején lesz harmincéves Kecskés Ákos, a DVTK hatszoros válogatott védője. A futballista 2010-ben, még gyerekként került az Atalanta korosztályos csapatába, 2015-ben lett az Újpest játékosa, aztán szerepelt Lengyelországban, Svájcban, Oroszországban, Ausztriában, Cipruson, futballozott a Sepsi színeiben, nyár óta pedig a DVTK tagja.


„Valóban, számolni kell az éveket: az Újpest előtt öt, azután nyolc évig voltam külföldön, így vágytam már nagyon arra, hogy hazatérjek. Hogy miért ide jöttem? A páromnak vannak miskolci gyökerei, és nem felejtettem el, annak idején, még a régi stadionban milyen hangulatban játszottam itt ellenfélként az Újpest tagjaként. Tudtam, mennyire szeretik a futballt Miskolcon, szóval tetszett a klub ajánlata.”



Ami fontosabb: a DVTK eddig nem szerepel jól az idényben, a védő azt mondja, hiába érzi jól magát ismét itthon és találkozhat sokkal többet a szeretteivel, a csapat gyenge teljesítménye rányomja a bélyegét a mindennapokra.


„Volt egy ötmeccses veretlen szériánk. Csakhogy egy győzelem mellett négy döntetlent értünk el, ami persze a rossz rajt után erősítette a csapategységet, jót tett az öltözői hangulatnak, de pontokban kevésbé mutatkozott meg a javuló teljesítmény. A legtöbb összecsapáson vezetést szereztünk, előfordult, hogy két góllal is, mégsem tudtuk az előnyt megtartani. És amikor ilyen szoros, kiegyenlített a bajnokság, a győzelem sokkal értékesebb, mint a sok döntetlen. Ha az említett négy találkozóból kettőt elveszítünk, kettőt viszont megnyerünk, előrébb tartanánk. Ahogy látom, éppen a Paks kivételével a legtöbb együttes nem tud folyamatosan kiegyensúlyozottan teljesíteni, mert a játékerejük között nincs jelentős különbség, bárki megverhet bárkit. Pontosan tudjuk, milyen erős ellenfél érkezik hozzánk, ám természetesen győzni szeretnénk. Látom, mennyire frusztrálja a társaságot, hogy hiába dolgozunk sokat, csak egy győzelmünk van és a tizedik helyen állunk. Nagyon masszív a Paks, ráadásul nekem azért is különleges a ­meccs, mert a korábbi újpesti csapattársak, a korosztályos válogatottból ismert futballisták közül sokan ott játszanak, Vécsei Bálinttal pedig Luganóban voltunk együtt. De a lényeg: nagyon szeretnénk megszerezni az első hazai győzelmünket!”


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu

fotó: Czinege Melinda



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-10-25 16:35:02 Narancs öves, Lelkes újonc

Ha titeket frusztrál akkor gondoljatok bele a mi helyzetünkbe!!!

Csak annyi a különbség, hogy ti ezért a szarért nem kevés pénzt kaptok ,mi pedig nem kevés pénzt adunk érte!

Akkor ki is a frusztráltabb?

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...