Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - nemzetisport.hu
Nem maradt matematikai esélye sem a Zaragoza elleni hazai vereség után a női Euroligában a DVTK-nak, hogy bejusson vagy playinpárharcot játsszon a hatos döntőért. A borsodi csapat a spanyol riválisa ellen egyetlen pillanatra sem tudott előnybe kerülni, a vendégek gyakorlatilag a félidőre eldöntötték az összecsapást, s 79–60-ra nyertek, így még versenyben maradtak a folytatásért. Tulajdonképpen csak a papírforma érvényesült, mégis volt hiányérzete az embernek, ahogyan a találkozó után Völgyi Péter vezetőedző is fogalmazott, többet, bátrabb játékot várt volna együttesétől.
Kányási Veronika szerint nem lehetnek elégedettek a nemzetközi kupaszerepléssel, keresik a megoldást, miként tudna jobban összeállni a tavalyi Magyar Kupa-győztes. A DVTK csapatkapitányát a nemzetisport.hu kérdezte a Zaragoza elleni mérkőzésről.
Összességében nézve az első csoportkörben a minimális elvárást teljesítettük. Az egyik legnehezebb kvartettbe kerültünk, a végső győzelemre is esélyes török Fenerbahce, a nagyon erős spanyol Valencia és a görög Olympiakosz mellé, utóbbit egyszer megvertük, ez reális eredmény volt. A folytatást illetően lehet hiányérzetünk, mert csak egy győzelemmel folytathattuk, így eleve nehéz helyzetben voltunk, de a következő két meccs, a francia Landes ellen itthon és az olasz Velence elleni idegenbeli mérkőzés nyerhető lett volna. Utóbbin tízpontos előnyben is voltunk, és szinte a teljes második félidőben vezettünk, a végjátékban elszenvedett vereség fájó volt. Szerdán a Zaragozával lehetett volna sokkal szorosabb meccset játszani. Mi is többet vártunk magunktól.
– emlékezett vissza a Nemzeti Sport megkeresésére az Euroliga első szakszára Kányási Veronika, a DVTK csapatkapitánya.
A DVTK védelmében azért érdemes leszögezni, három új légiósa van, akik közül egyedül a spanyol Paula Ginzo állt rendelkezésre, míg az amerikai (és immár magyar állampolgár is…) Kathryn Westbeld csak októberben csatlakozott a kerethez. Emellett a negyedik idényét Diósgyőrben töltő litván Monika Grigalauskyte majd’ két hónapig sérült volt. A bajnokságban a Pécs mögött egy vereséggel második helyen álló együttes a Magyar Kupa miskolci négyes döntőjéről is lemaradt, mert a sorsolás szeszélyeként összekerült a baranyai együttessel, és a negyeddöntőben simán kikapott a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban.
„Hogy miért nem teljesítünk igazán jól, mi sem tudjuk pontosan, de ez mindig sok összetevős történet. Nem lehetünk elégedettek, címvédőként lemaradtunk a kupadöntőről, de a negyeddöntőről szögezzük le, a Pécs nagyon jó csapat, két erős együttes találkozott. Tudtuk, hogy kemény harc lesz, ez be is bizonyosodott, agresszív játékkal sok hibára kényszerítettek minket, ami eladott labdákhoz vezetett. Ezen a szinten húsz feletti elszórt labda nem fér bele. Nem vagyunk rossz pozícióban, tudjuk, nem az alapszakaszban, hanem a rájátszásban dőlnek el a lényeges kérdések, de nem szabad többet botlani. Bízunk magunkban, az elvégzett munkában.
A Diósgyőr szerdán a francia Landes Baskethez utazik, majd egy héttel később az olasz Veneziát fogadja, végül Zaragozában fejezi be idénybeli nemzetközi szereplését.
Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>>>
forrás: nemzetisport.hu
fotó: jaboers
Hát igen, a jelenlegi helyzetben a Pécs is képes nyerni Miskolcon, de egyébként ha jó napot fogunk ki, akár mi is nyerhetünk Pécsett. Mondjuk az utóbbira nem fogadnék nagy tétben.
Mitől lennének lazábbak ellenünk? Mi vagyunk az egyetlen biztosan verhető ellenfél a csoportban és nekik a továbbjutásért kell a győzelem. Másrészt pedig itt is megvertek minket.
Amúgy hogy a fenébe verhették meg így a Fenert? A Fener elengedte a meccset mert már tuti továbbjutott a csoportból? Nem lehet hogy ezután a Landes is lazább lesz ellenünk? Végül is itthon a Landes ellen egész szoros volt nem? Miben áll a franciák ereje, itthon azért nekem nem tűntek világsztároknak...
Biztosan pont ellenük javítunk:)) Most verték meg a Fenerbahcét.
Remélem jövő héten a Landes ellen sikerül javítani. Jó lenne egy szoros jó meccset játszani.
Érdekes, én idén Rékán látom jobban az akarást és azt is h bántja ez a helyzet. Sajnos a légiósaink mellett a magyar mag is gyengén muzsikál, Bogi nem illeszkedett be igazán, Nina a sérülése óta árnyéka önmagának. Vera meg egy jó iparos, jó játékosok mellett ő is jónak tűnik, de egyedül nem tud kiemelkedni és ebben a nehéz helyzetben kapitányként a hátán vinni a csapatot.
Lehet, hogy nem megy neki sem úgy sajnos, de pl. Vera az egyik akin látom azt, hogy nagyon zavarja, ami van, ahová jutottunk pályán és padon. Sajnos nem mindenkin látom ezt. De széllel szemben nem megy.
Itt az hogy többet vártok, az már édes kevés.
Évől évre romlik a teljesítmény...
És mindig az éllovas hiba az eladott labdák száma.
Érdemes lenne elgondolkodni azon ,hogy ki ezért a felelős, ki nem tudja ezt kijavítani.....
Sokszor olyan bamba mozdulatok köszönnek vissza a pályán , mint ha valami elmeházból szabadult emberek kezdtek volna pöttyös labdát dobálgatni. Inkább úgy fogja fel az ember mint ha egy Benny Hill show-t nézne mert így legalább nem kap stroke-t a lelátón. Hihetetlen, és nagyon nagyon nagy csalódottság van a szurkolókban.
Hozzá teszem teljesen jogosan.
A légiósaink és a válogatott játékosaink is nagyon keveset nyújtanak ahhoz képest amiért ide lettek igazolva, vagy éppenséggel itt lettek tartva. Tisztelet annak az egy vagy maximum kettő kivételnek.
Ki lehet jelenteni, hogy eddig szánalmas és nevetséges az idei produkció !!!