Banner

Jelen állás szerint Dragan Vukmir nagyjából a keret felét megtartja, megtarthatja

Szerző: amigeleken.hu | 2022-06-12 09:10:00

Sajtófigyelő - boon.hu - 2. rész


Az Észak-Magyarország szerkesztőségének vendége volt dr. Magyar Mátyás, a DVTK labdarúgócsapatában és egyéb diósgyőri sportszervezetekben tulajdonrésszel rendelkező gazdasági társaság többségi tulajdonosa. A boon.hu-n megjelent interjú második részéből idézünk.


Mennyire hagyatkozik a menedzsmentre egy-egy döntés meghozatalakor? És szívesen meghallgatnánk azt is, hogy napjainkban kikből áll a DVTK fejszervezete…

Természetesen minden téren zajlanak olykor napi, illetve heti egyeztetések az adott területek vezetőivel. A legfontosabb kérdésekben Sántha Gergellyel egyeztetünk, hiszen ő vezeti a DVTK labdarúgócsapatát működtető céget, illetve az ezt tulajdonló gazdasági társaságot is, amelynek több diósgyőri sportágban is van érdekeltsége. Sántha Gergely feladata a cég operatív működtetése, szakmai kérdésekbe ő sosem szól bele. A szakmai részlegen a vezetőedzőnek és a sportigazgatónak a szava, véleménye számít fontosnak. És persze van a klubszintű menedzsment, ezen a szakmai stábból a sportigazgató vesz részt.

Mégis van sportigazgató?

Csak volt, mert Benczés Miklós lemondása után, a feladatait átvevő dr. Bajúsz Endre szakmai vezetői beosztásban dolgozik a csapat mellett.

Nem túl kockázatos olyan valakire bízni ezt a fajta munkát, akinek nincs ebben tapasztalata? Mert persze volt NB I.-es játékos a szakmai vezető, de az elmúlt évtizedben a futball­adminisztrációban dolgozott, és nem játékosokkal és ügynökökkel tárgyalt naphosszat...

Van benne kockázat, de abban is lett volna, ha kívülről hozunk újat, olyat, aki hozza a saját ügynökhálózatát. Endre tiszta lappal indul itt, kapcsolatrendszere neki is van, és szakmai hozzáértése is. Úgyhogy én nem féltem őt, már csak azért sem, mert van, akitől segítséget tud kérni.

Benczés Miklóstól? Mert sokan úgy tudják, hogy ő nem távozott, csak lemondott.

Lemondott, és ha valaki látja őt Diósgyőrben, az azért van, mert vannak olyan ügyek, amelyeket őt vitt, és ebben zajlik az információ­átadás. Miklós jelenleg a felmon­dási idejét tölti, és a mostani hónap végén szűnik meg a szerződése a DVTK-val.

Ő maga eddig nem indokolta a lemondását, távozását, hiába kérdeztük erről, azt felelte, hogy még nem tudja, hogy akar-e erről beszélni. Önnek mit mondott?

Konkrét indokot nem tudok mondani. Amikor az edzőváltás történt, benyújtotta a lemondását. Szerintem sok minden rakódott rá az elmúlt években, és meg akart szabadulni egy nagy tehertől, hogy máshol, kevésbé frusztrált körülmények között végezhessen munkát. Korrekt körülmények között váltunk el egymástól, és nem csak a felnőttcsapatot illetően, ugyanis más területen sem marad a DVTK-nál.


A hírek szerint az évad utolsó bajnokiján a diósgyőri stadion egy sky boxában azt mondta, hogy négy játékos marad csak a 2021/22-es évad keretéből.

Pontosabban azt, hogy ha rajtam múlik, akkor ennyien maradnak. De ebben elsősorban az a mérvadó, hogy mit gondol erről a vezetőedző. Jelen állás szerint Dragan Vukmir nagyjából a keret felét megtartja, megtarthatja. Nem a szám a lényeges, hanem az, hogy kiben van meg az a szándék, akarat, hogy egy sikeres csapat tagja legyen.

A korábbi közönségkedvenc Molnár Gábor nem tartozhat közéjük...

Tudom a részleteket arról, hogy miért került ki az első csapat keretéből, de inkább csak annyit mondanék, hogy olyan dolgokat tett, melyek sem a csapategységet, sem az öltözői hangulatot nem erősítették, ezenkívül nem követte a vezetőedző utasításait.

Ki az, akivel kapcsolatban biztosra veszi, hogy marad?

Könyvesnek élő szerződése van, és számítunk rá. Lukács Dániel, az NB II. gólkirálya biztos, hogy jön. Danilovic kapusra is számítunk, és a nálunk szerepelt kölcsönjátékosok közül kettőt is szeretnénk megtartani. De szó van egy szerb–magyar kettős állampolgárságú labdarúgó érkezéséről is.


Tovább a boon.hu-ra az interjú második részére >>>>>>>


forrás: boon.hu

fotó: Ádám János


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

17. vebgy* |Válasz erre: 16. Zole61
2022-06-24 09:29:41 Fekete öves, Veterán
Pedig jönnek majd külföldiek...egyértelmű...
16. Zole61
2022-06-21 06:49:11 Piros öves, Őstag
"Messzire visz ez a felvetés, mi most az NB II.-re készülünk, erre az osztályra akarunk megfelelő játékosokat szerződtetni. Nem életszerű, hogy valaki az NB II.-ben NB I.-es szintű csapattal indul, majd azt megnyerve, változtatás nélkül folytatja az NB I.-ben. " Mint, hogy az sem életszerű, hatalmas focirutinnal rendelkező Matyi, hogy Nb1- re egy esetleges feljutás esetén lecseréljük a játékosok kilencven százalékát.
15. vebgy* |Válasz erre: 11. birodalmi-lepegeto
2022-06-14 20:28:35 Fekete öves, Veterán
Na egy értelmes győzelemsorozat még ebben a moslék nb 2-ben is megemelné azt a nézőszámot...ettől nem félek. Csak végre tartós-e javulás, lesz-e értelmes jövőkép..tervezés..
14. zorba* |Válasz erre: 11. birodalmi-lepegeto
2022-06-13 21:46:38 Fekete öves, Veterán
Szerintem a siker szép lassan sok embert visszahozna a lelátóra. Van még parázs a hamu alatt.
13. zorba* |Válasz erre: 12. dudik-attila
2022-06-13 21:44:15 Fekete öves, Veterán
Évek óta megy a hülyítés. Én már nem tudok hinni nekik.

(Pedig nagyon szeretnék, mert nagyon szeretem ezt a nyomorult Diósgyőrt.)
12. dudik-attila |Válasz erre: 8. zorba
2022-06-13 14:43:47 Piros öves, Őstag
Attól függetlenül, hogy kinek dolgozik az újságíró, valós kérdéseket is feltett, amik minket is foglalkoztatnak.
A válaszok? Nos, ha valóban így gondolja a doki és még is valósítják, akkor legyen így, sok sikert hozzá. Nagyon hiányzik már egy jó Diósgyőr....
2022-06-13 12:33:25 Fekete öves, Veterán
1466 néző, ennyit érdekel Miskolcon jelenleg a Diósgyőr.
Szégyen gyalázat az egész, szűkebb és tágabb ismerősi kör már online se igazán nézte a szezon végére, pedig 6-8 éve csütörtökönként megvolt a jegy illetve többünknek a bérlet is hétvégére.
Ezeket az embereket már alig lehet visszahúzni a stadionba és rengeteg ilyen van.
10. zorba* |Válasz erre: 9. dfcwolf
2022-06-12 19:48:25 Fekete öves, Veterán
Nem gondoltam volna, hogy Leisztingernél van lejjebb.

De az élet bebizonyította, hogy van. És ezen semennyi lopott pénz sem segít.
9. dfcwolf
2022-06-12 18:40:46 Fekete öves, Őstag
Szerintem bőven ráérünk még eldönteni, hogy külföldiekkel vagy csak magyarokkal akarunk játszani. Minek a kapkodás? A szakmai stábot minek küldjük el? Adjunk még egy évet nekik, hogy a saját szemünkkel lássuk, tényleg nem alkalmasak. Mi lett ebből a klubból... Szánalmas.
8. zorba*
2022-06-12 13:24:26 Fekete öves, Veterán
Mészáros nevére íratott sajtóban nyomatja tovább a parasztvakítàst a nemzet strómanjànak a dublőre.

Magamat sem értem, hogy vagyok képes lelkesedni még ezért a sz@rért.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...