Banner

Iszlai Bence interjú - dvtk.eu

Szerző: objektív | 2020-05-28 11:33:00

Két és fél hónap szünet után folytatódik az OTP Bank Liga. A DVTK - Mezőkövesd mérkőzés előtt Iszlai Bence elmondta, szinte egy új bajnokság indul, ahol rendkívül rövid idő alatt kell sok mérkőzést játszani.

- Szép lassan visszatér a (futball)élet a rendes kerékvágásba. Vártad már?
- Már akkor boldog voltam, amikor elkezdődtek a közös edzések, de mindenki a tétmérkőzéseket várja. Hétvégén az elmaradt mérkőzések pótlása után újraindul a bajnokság, bízom benne, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, és továbbra is sikeresen szereplünk.

- Még soha nem vettél részt felkészülési időszakon év közben, és remélhetőleg soha többet nem is fogsz. Miben különbözött ez bármelyik téli vagy nyári felkészüléstől?
- Most sokkal kevesebb mérkőzésre vár ránk, mint egy hagyományos felkészülési időszak után. Ugyanakkor ez a nyolc meccs nagyon rövid idő alatt követi egymást, egy hónap alatt vége is lesz. Erre kellett felkészülni, nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik játékos végigbírja a terhelést, és minden egyes percet pályán tölt. Ha valamikor, akkor most a keret minden tagjára szükségünk van, aki eddig kevesebb játéklehetőséget kapott, az 3-4 mérkőzés múlva akár főszereplővé léphet elő.

- Minden labdarúgó játszani szeretne, és kezdeni. Ezek szerint megbékéltetek azzal, hogy a csapatérdek néha mást kívánt?
- Minden edzésen és mérkőzésen monitorozza a szakmai stáb a teljesítményünket, a számok pedig nem hazudnak. Hiába hisszük azt, hogy még bírnánk, az adatok akkor is megmutatják, a sérülésveszély csökkentése érdekében jobb csökkenteni a terhelést, esetleg kihagyni egy meccset.

- Szombaton a Mezőkövesd érkezik vendégségbe, mit vársz a találkozótól?
- Hazai pályán győzelmet várok, igaz ezúttal a hazai pályát idézőjelbe kell tenni a nézők hiánya miatt. Mert Diósgyőrben a hazai pálya előnyét nem a jól ismert öltöző vagy a tökéletes gyep jelenti, hanem a közönség által teremtett hangulat. Az tesz nyomást az ellenfélre, esetleg a játékvezetőre, minket pedig a szurkolók hajtanak bele a győzelembe. Most egyedül kell átlendülni a holtpontokon.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. sadab1*
2020-06-02 07:35:17 Fekete öves, Veterán
Szinte bejött és éppen ő az uccsó percekben!!!
2020-05-29 13:43:05 Fekete öves, Veterán
Jelenleg kb annyit lehet, hogy beállni a kapu elé, foggal körömmel védekezni, aztán ha nem lesz gól egy idő után lehet előre is menni. Frusztrálni kell a Kövesdet, mert tudják, hogy ők a jobbak, csak ezt nem szabad megengedni a pályán.
2. KáGábor*
2020-05-28 18:09:59 Fekete öves, Veterán
A Kövesd egyrészről tegnapelőtt meccset játszott, vélhetően fáradtabbak lesznek, mint mi, másrészről viszont, ők már felvették a ritmust. Mondjuk ez tegnap a Fradit nem segítette, kissé tompák voltak. Az edzőmeccsek alapján nekünk meg nem sikerült visszanyerni a formát, amiben voltunk. Érdekes meccsnek ígérkezik a szomszéd várak csatája. Egy jó meccsen elért döntetlennel kiegyeznék így előre, de bízom Feczkóban, bízom a csapatban, hiszek a győzelemben!
2020-05-28 14:11:26 Fekete öves, Veterán
Na, azzal én is.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...