Isten éltessen, Fükő Sanyi!

Szerző: amigeleken.hu | 2021-09-04 20:12:00

Szeptember 3-án ünnepelte 65. születésnapját Fükő Sándor.


1956. szeptember 3-án született Fükő Sándor, a Diósgyőri VTK és a Tatabánya egykori olimpiai válogatott középpályása.

A valogatott.blog.hu Osztály napló sorozatának köszönhetően idézzük fel most a 65. születésnapját ünneplő legendás középpályásunk pályafutását.



A valaha volt legjobb diósgyőri „aranycsapat” alapembere volt, több legendás játékostársával együtt. 1979-ben ő is, csakúgy mint akkori csapattársai, sorozatban cserélhette a DVTK mezét az olimpiai válogatott címeres mezére.


Fükő Sándor az olimpiai válogatott mezében 1979-ben, az alsó sorban balról a második Kiss László és Fekete László között (a kép érdekessége, hogy csak hárman nem diósgyőriek rajta)


Legnagyobb sikerei közt tarthatjuk számon, hogy 1978/79-ben tagja lehetett annak a bronzérmes Diósgyőrnek, melyet csak az Újpesti Dózsa és a Ferencváros tudott megelőzni a bajnokságban.


Az edzésen készült fotón Fükő Szabó Géza vezetőedző mögött


Jó teljesítménye alapján gyakran szerepelt a forduló válogatottjában:


Továbbá kétszeres kupagyőztesnek is mondhatja magát a DVTK-val: 1977-ben egy négyes döntő (DVTK, FTC, Ú. Dózsa, Vasas) körmérkőzéseiből kerültek ki a legjobbként, míg 1980-ban direktben a döntőn múlták felül a Vasast 3:1-re, ahol Fükő szerezte az első találatot.


Az 1975/76-os csapatképen Fükő a guggoló sorban balról a harmadik


Amikor egy interjúban megkérdezték Borostyán Mihályt, az Aranycsapat ördöngősen cselező támadóját, hogy ki a legjobb barátja a csapatban, így válaszolt:

Elsősorban Fükő Sanyi és Szántó Gabi. Fükővel tulajdonképpen 1972 óta együtt játszunk, szinte előre ismerjük a másik gondolatait. Sanyi egyébként óriási tehetség. Úgy senki sem tud labdát adni, mint ő. Nyesi, pörgeti, káprázatos dolgokra képes.


A hazai sikerek révén csapatával a nemzetközi kupákban is vitézkedhetett. 1977-ben, a KEK-ben a hazai gólparádé után 5:2-s összesítéssel jutottak túl a török Besiktason, a hazai 5:0-án is ünnepeltünk jegyezhetett egy találatot. A következő körben a Hajduk Split csak büntetőkkel tudta búcsúztatni a vasgyáriakat. 1979-ben, az UEFA Kupában kisebb csodát visznek véghez Fükőék.



A bécsi győztes meccs után levonuló csapat. Jobbról Szántó, Borostyán, Fükő, Görgei, Váradi, Magyar B., Fekete


Kettős győzelem az osztrák Rapid Wien és a skót Dundee United ellen, a harmadik körben azonban a Kaiserslautern már túl nagy falatnak bizonyul.

Az 1980-as KEK kiírásban pedig már az első körben búcsúzni kényszerülnek a Celtic Glasgow ellenében.

Fükő 1982-ben Tatabányára igazol, ahol két szezon után befejezi aktív pályafutását.


Fükő Sándor a Tatabányában 1983-ban, az ülő sorban balról a második


Tovább a valogatott.blog.hu-ra >>>>>>>


forrás: valogatott.blog.hu




És ezt olvastad már?
Hozzászólások
1. miskolci
2021-09-05 19:05:10
Még nagyon sok boldog születésnapot kívánok!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...