Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A DVTK új otthonát korábban február 2-ra ígérték, ehelyett a hazai meccseket májusig Mezőkövesden játszhatják.
A 2016 óta épülő, közel 15 ezer férőhelyes katlan a Magyar Nemzet információja szerint nem készül el a következő hónap elejére, a lap azt írja, a focistákat már értesítették is, hogy az első öt hazai NB I-es mérkőzést Mezőkövesden kell lejátszaniuk, mellékelve azt a kérést, hogy ne szóljanak erről senkinek se.
Az NB I-es menetrend alapján ezek alapján feltételezhető, hogy egy első meccsét az új stadionban a DVTK május 19-én játssza a Paks ellen, ezt követően pedig már csak egyetlen találkozó vár rá, június 2-án annak a Videotonnak a vendéglátójaként, aminek tulajdonosa, Garancsi István Fidesz-közeli vállalkozó cége, a Market építi a miskolci arénát.
A lap kereste a miskolci klubot, a sajtósuk azt kérte, az építőhöz, illetve a beruházás gazdájához forduljunk, a Diósgyőrt egyébként nem értesítették arról, hogy a Fradi elleni első hazai tavaszi bajnoki mérkőzést nem játszhatják még az új arénájukban.
Moderálva: 2018-01-30 12:25:06
2 dolgot szeretnék hozzátenni.
1. Természetesen mi is szeretnénk megtudni a stadionavató időpontját, sőt ennek szervezesében is résztveszünk, de addig nem tudjuk megírni az időpontot, amíg nem látszik pontosan a dátum.
2. Az oldalra Minden DVTK- val kapcsolatos hír kikerül, néha bulvár jellegű is, azert, hogy az olvasók egy helyen megtaláljanak mindent hírt. Egyes cikkek , bár megjelennek az oldalon, nem feltétlenül képviselik a szerkesztők véleményét. Mi is szoktunk kommentelni, kiegészíteni egyes cikkeket.
A bakancslistámon 5 dolog van felirva.Ebből 1 kihúzva(lengyel rangado)
De mèg mennem kell görög rangadora.Paok,Aek,Pana,Olympiakos.Leginkább Paokra mennêk.
Török rangado...Besiktas,Galata,Fener,mindegyik jo.
Szerb rangadó...Ez mindenkinek egyèrtelmű.
Ès van egy álom kategoria,amihez örökölni kellene amerikai nagybácsitól...Az egy argentin rangado.
Első < 2 3 4 56 7 8 9 10 > Utolsó