Gróf Dávid a DVTK játékosa

Szerző: amigeleken.hu | 2026-08-11 20:56:00

Háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, egykori válogatott kerettag kapust igazolt a DVTK.


Háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, egykori válogatott kerettag kapust igazolt a DVTK.

Gróf Dávid az NB II.-ben is rendelkezik tapasztalattal, 2021-ben bajnokként jutott az élvonalba a DVSC-vel, tavasszal pedig az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában parádézott.


Sok csapatban védtem, sok nagy csatát megéltem, bajnoki címeket is nyertem. Most egy új kihívás elé nézek, és a döntésemben nagy szerepet játszott az a tény, hogy tudom, hová érkeztem, milyen szenvedélyesek a diósgyőri ultrák. Számomra nagyon fontos az adrenalin, ilyen lelátó előtt tudom kihozni magamból a maximumot. Amikor fél éve vendégként játszottunk Diósgyőrben, akkor a meccs előtti éjszaka tűzijátékra ébredtünk a hotelben, de erre akkor sem bosszúságként gondoltam, hanem arra, hogy a szurkolók mennyire együtt élnek a csapattal, és ők is mindent megtesznek a sikerért, ami nagyon jó dolog. A pályán pedig szeretem, ha sokat vagyok játékban, szeretem lábbal megjátszani a labdát, és soha nem adom fel, amit még gyerekkoromból hozok magammal, majd nagy-britanniai évek csak megerősítették. Bármire képes vagyok azért, hogy a csapat sikeres legyen, mert a DVTK az élvonalba való, ezért minden áron nyerni akarunk. Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen, ugyanakkor azt is megígérem, hogy mindent el fogok követni azért, hogy a DVTK sikeres legyen.



Két nagyon tehetséges fiatal kapusunk van, de szerettünk volna a keretbe egy rutinos élvonalbeli kapust is, aki játszott már nagy szurkolótábor előtt, és minden tekintetben bírja a nyomást. Így esett a választásunk Gróf Dávidra. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek az elvárásoknak megfelelő jelöltek közül a legjobbat találtuk meg a személyében. Bevallom, eleinte kicsit kételkedtem abban, hogy igent mond a megkeresésünkre, hiszen tavasszal még az Európa Ligában nyolc és feles osztályzatra védett a Braga és a Ludogorets ellen. Ám rendkívül pozitív benyomást keltett az első találkozásunkkor, mert egyáltalán nem zárkózott el a lehetőségtől, sőt elmondta, nagy klubnak tartja a DVTK-t, fanatikus szurkolótáborral és élvonalbeli körülményekkel. Meg szeretné mutatni, hogy még mindig komoly szinten tud védeni. Számunkra pedig az is fontos, hogy leigazolásával egy komoly rutinnal rendelkező kapus tud példát mutatni a fiatal kapusainknak, beleértve az első csapatot és az akadémiát is.


- fogalmazott Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója. -


A 37 Gróf Dávid már eddig is hosszú és eredményes pályafutást tudhat a háta mögött. A Vasas utánpótlásából Skóciába került, majd alacsonyabb osztályú angol csapatokban folytatta, és Németországban is kipróbálta magát. Ezt követően a másodosztályba tért haza és egy jól sikerült idényt követően a Honvédba igazolt. Magyar bajnoki címet nyert, Bernd Storck meghívta a válogatott keretébe, majd az FTC kapusa lett, ahol újabb bajnoki címet nyert. Dibusz Dénest azonban nem tudta kiszorítani a kapuból, így a DVSC-het került kölcsönbe, ahol bajnoki címet ünnepelhetett a Merkantil Bank Ligában, másfél évvel később pedig Görögországba szerződött. Fél év alatt nem tudta új klubját megmenteni a kieséstől, azonban alapemberként segítette őket bajnoki címhez és feljutáshoz. Az FTC-hez visszatérve újabb bajnoki címet nyert, az előző évben pedig a Magyar Kupát emelhette a magasba. Emellett védéseivel nagyban hozzájárul a zöld-fehérek kitűnő Európa Liga szerepléséhez, ahol hét alkalommal is ő védte a csapat kapuját a csoportkörben és az egyenes kieséses szakaszban.


Gróf Dávid megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, és aláírta új szerződését. Szerda délelőtt pedig már új társaival edz.


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-08-13 20:56:36 Fekete öves, Veterán

Aszongya kezdőkör, hogy a szép létesítmények alapul szolgálnak a "befektetőknek" Befektetők. Milyen szò ez egyáltalán?Kik fektetnek be? Mibe?Abba, hogy Szakos úrfi elmegy? Abba, hogy perec koma irdogál a megmaradt DVTK szurkolòk fòrumára? Avagy más dicső városok dicső klubjába?Ò, Mária....

Lòfasz az egész!


89. betyarok* |Válasz erre: 75. Kezdökör
2026-08-13 20:48:44 Fekete öves, Veterán

Húha ..

88. awas |Válasz erre: 86. Kezdökör
2026-08-13 20:35:40 Piros öves, Őstag

Mosdatod a vezetést…mi a helyzet a busszal? 

87. wexeye* |Válasz erre: 72. perec j. №1  (finom és lédús)
2026-08-13 20:21:52 Fekete öves, Veterán

"sportfejlesztésekre is jutott" . Is?És még mire jutott? Versenyképes oktatásra, erős állami egészségügyre,közösségi közlekedésre,útfejlesztésre,víz és áramhálózatra,hogy ne folyjon el az ivóvíz fele lyukas csöveken? Hogy ne gázzal, fával meg szeméttel legyen fűtve a magyar vidéki ingatlanok nagyresze? Ezekre jutott? 120 milliárd ellenőrizetlen tao pénz folyt el csak az mlsz-n keresztül, az rendben van? Van másik olyan területe az életnek,ahol 100 milliárdok csak úgy elutalódnak "valamire ",elszámolás, felmutatható eredmény,bármiféle számonkérés nélkül?

Fejtsd mar ki légyszíves, hogy ez a kurva sok üresen tatongó stadion hogyan fejlesztette a sportot? Milyen előrelépést hozott a miskolci futballban? Szegeden,Szombathelyen, Szolnokon? Debrecenben? Kispesten,Angyalföldön,MTKnál? Mivel jobb a foci,mint volt a stadionok előtt?

Epekedve várjuk a választ. Vagy méginkább azt,hogy takarodj innen a büdös picsába az összes agyhalott elvtársaddal együtt, tönkrebasztátok az ország minden szegletét, nincs egy olyan szegmens,ami ne heverne romokban utánatok. 

86. Kezdökör |Válasz erre: 84. bakterház
2026-08-13 19:31:15 Fekete öves, Őstag

Csak úgy táj-ul, hogy ne csússzon félre nordas fórumtárssal folytatott eszmecserém lényegi része! A #79 és a #81-es hozzászólásokban a "vita" tárgya nem az volt, hogy miért nem valósult meg a befektetés, hanem az, hogy akadnak-e olyanok, akik látnak/láthatnak fantáziát akár egy miskolci fociklubban is. 

De, hogy a hozzászólásod első részére is reagáljak: egy adásvételnél mindig vannak feltételek. Ettől még önmagában nem következik, hogy ezek miatt hiúsult meg az ügylet pláne úgy, hogy szerintem a Diósgyőri foci esetleges értékesítésében nem sántha vagy magyar "ténykedése" fog dönteni, hanem a tényleges tulajdonosé! 

85. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 84. bakterház
2026-08-13 18:23:36 Fekete öves, Veterán

Bérléssel, bérbeadással lehet ügyeskedni a kft-k között, pláne, hogy egyik zsebből a másik zsebbe jár a pénz. 
Ez amúgy viszonylag gyakori.

84. bakterház |Válasz erre: 81. Kezdökör
2026-08-13 18:05:00 Piros öves, Fanatikus tag

Vajon miért nem lett belőle semmi??? A befektető jelentős, de fenntartandó ingatlanportfóliót is kapna a vétellel, vajon miért nem lett belőle semmi? A válasz csak nem SG-nél keresendő? Talán egy befektető, esetleg vevő pontos képet szeretne kapni a "termékről" minden tekintetben aztán lehet nem kapott vagy voltak "feltételek"...ki tudja:(

Más! A face-n van egy eszmefuttatás, hogy a fiúk bérelt busszal utaztak Soroksárra, mert a nagy csiribiri busz a kosár up (ergo Tomika) tulajdona és túl drága lett a bérlet! Ezt írják nem tudni mi az alapja, de ha ez igaz az több mint gáz!!!! Egy foci kft nem tudott buszt venni akár tao-ból is hisz az up is használta volna?!?! A kosár up megveszi, évekig a foci kft bérli??? Ez nonszensz!

83. awas |Válasz erre: 72. perec j. №1  (finom és lédús)
2026-08-13 17:35:16 Piros öves, Őstag

Igen, OV építette a stadionokat, majd adta a haverjai kezébe. Akik csak pénznyelőnek használták és nem a foci fejlődésére. MP nyilván nem fog többet bele ölni, de remélem kivizsgáltatja az eddigi csalásokat.

2026-08-13 17:26:56 Barna öves, Fanatikus tag

Ha bárkit is érdekel: a lengyel szurkolók nem kímélték a fradi szurkolóit ,szétvert étterem,sípcsonttörés,is volt. Ilyen szurkolóktól Magyar,meg Sántha már nem a vezetésben ,hanem a tulvilagon lenne.nem azt mondtam,hogy ez a megoldás.

81. Kezdökör |Válasz erre: 79. nordas
2026-08-13 17:23:18 Fekete öves, Őstag

Ha emlékeim nem csalnak nem is olyan rég pont a szerkik közül talán Zoli írta, hogy jött volna befektető csak meghiúsult az üzlet! Ergo ezek szerint nem csak az ország nyugati felén, hanem nálunk itt Miskolcon is láthatnak potenciált egy fociklub működésében!

Csak a margón kívül kérdezem: egy jövőbeli befektetőnek mi köze van a jelenlegi futball minőségéhez?

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...