Futballkocsmák: a miskolci Éhes Farkas

Piros-­fehér falak, asztalok, székek, képkeretek, idézetek, szájmaszkok, ropik és ülőpárnák. Túltolják? Nem, Miskolcon ez teljesen normális, az Éhes Farkas a Diósgyőr klubszíneiben pompázik július óta. Ekkor nyitotta meg Kéri Péter, a korábbi tatai nyomozó a város legújabb futballkocsmáját. Nos, Péter életútja is bővelkedik a fordulatokban, a bűnüldözés területén végzett odaadó és lelkiismeretes munkáját a vendéglátásra cserélte.

A Fourfourtwo magazin decemberi számában megjelent írásból idézünk:

De vétek lenne ennyivel letudni a történetet, már csak azért is, mert egy kihallgatás során ismerte meg az akkori tanút, későbbi feleségét, jelenlegi üzlettársát, Katát. Aranyos történet, ugye? Hát még az, amikor Péter és Kata kapcsolata elmélyült, és kiderült, hogy a foci, azon belül is a Diósgyőr a közös pont. Innen már nem volt visszaút, a pár elköltözött a Vértes lábától, és meg sem állt Miskolcig. Péter a fejébe vette, hogy szülővárosában nyit szurkolói kocsmát – vagy inkább falatozót, vagy a kettőt együtt…? Adva volt a helyszín: az újgyőri főtéren, a buszpályaudvar mögött az Első út 6­10. szám alatti szendvicsező. A harmincéves, kissé zord külsejű helyiséget kellett kipofozni. Mondhatni sikerült, bár arrafelé nehéz mellé lőni a piros-­fehér színekkel. Na, de itt tényleg „kimaxolták” a honi színkombinációt. Milyen is legyen egy miskolci szurkolói kocsma? Naná, hogy piros­-fehér.

A vendéglátó­ipari egység nem lett túl nagy: bent tizenegyen, a teraszon tizenhatan férnek el, de akiknek megadatik a szerencse, hogy összezsúfolódjanak, azok imádják. A Diósgyőri Női Szurkolói Klub tagjai mindig itt melegítenek a bajnoki meccsek előtt. Mielőtt eret vágnának magukon a maszkulin olvasók, nem, nem feminista zugkocsmáról van szó. Beengedik a férfiakat is, sőt a klubot irányító menedzsment tagjai is megfordultak az Éhes Farkasban. A belső megér egy­-két dicsérő szót. Az aláírt meztől és a zászlótól nem dobunk hátast, nem nagy kunszt. A Diósgyőr­óra viszont nagyon menő, a világító címer egyszerre az abszurd és a giccs határán egyensúlyoz, de ebben a környezetben nem zavaró, sőt! A szurkolói párnát én speciel nagyon kedvelem, nemcsak az egyre gyakrabban kínzó isiász miatt, hanem azért is, mert könnyen hordozható, ráadásul a súlyával sem kell szenvedni. Szintén elismerés illeti Pétert és kedves nejét, hogy több szurkolói sálat is fellógatott. És akkor az extrák: a kedvencem egy bekeretezett idézet Wanger Vilmos klubalapítótól: „Aki valaha felölti a DVTK címeres mezét, annak látni akarom tekintetében a fanatizmust, az erőt és a harci szellemet. Hiszem, hogy győzni fogunk, és egyszer mi leszünk a legnagyobbak!” Szép gondolat 1910­-ből!

Tovább a fourfourtwo.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>

forrás: fourfourtwo.hu