Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Fizz Liga 17. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC–ETO FC 0–1 (0–0)
Hazai fölénnyel kezdődött a találkozó, többnyire az ETO térfelén folyt a játék. A házigazdák távoli lövésekkel is próbálkoztak, majd a tizedik percben Kovácsréti került ziccerbe, de a kimozduló Megyeri hárítani tudott. A vendégek kapusa néhány perccel később Gilbert éles szögből leadott lövésénél is a helyén volt, majd csapata fokozatosan átvette az irányítást.
Negyedóra után több helyzetet is kidolgozott a vendégegyüttes, a befejezés azonban rendre pontatlan volt.
A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék, mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de a szünetig nem esett gól.
A második játékrész lendületesen kezdődött, mindkét kapu előtt kialakultak helyzetek, de ezek les miatt semmissé lettek, illetve Gavric közeli lövését Kovács bravúrral védte. A szerb játékosnak aztán később egy remek támadás végén fejjel sikerült előnyhöz juttatnia csapatát, sorozatban a negyedik bajnokiján volt eredményes.
Két perccel később akár végleg el is dönthette volna a három pont sorsát az ETO, de az egyedül kilépő Benbuali a keresztlécre bombázta a labdát.
A hajrában mindent elkövetett az egyenlítésért a házigazda, de nem járt sikerrel – Kovácsréti léc alá tartó szabadrúgását kitornászta Megyeri –, a győriek megőrizték minimális előnyüket.
Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 2–1 (1–1)
Remekül kezdett a Diósgyőr, Acolatse révén már a 10. percben megszerezte a vezetést. A Puskás Akadémia ezután rögtön magához ragadta a kezdeményezést, nem sokkal később pedig Lukács egyenlített, a válogatott támadó egy kipattanót lőtt az üres kapuba.
Ezt követően kiegyenlített játékot láthatott a közönség, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, a szünet előtt még Nagy Zsolt előtt adódhatott volna egy veszélyes lehetőség, de a válogatott futballista technikai hibát vétett.
Nem sokkal a fordulást követően fordított a házigazda, másfél perc után a korábbi diósgyőri Lukács duplázott. A csatárnak ez volt a 11. találata a szezonban.
Hornyák Zsolt együttese nem tudta lezárni az összecsapást, ez pedig kis híján megbosszulta magát, hiszen percekig úgy tűnt, hogy a DVTK egy pontrúgást követően kiegyenlít, hosszas VAR-vizsgálat után azonban a játékvezető érvénytelenítette a találatot, amely pontot ért volna a vendégeknek.
MTK Budapest–Újpest FC 3–4 (1–1)
A mérkőzés első negyedórájában az MTK futballozott veszélyesebben. Tom Lacoux 12. percben szerzett öngólja mellett Banai Dávid, az Újpest kapusa négyszer is góltól mentette meg a csapatát.
Mindeközben a vendégek Fiola Attila, Damian Rasak, Tajti Mátyás és Aljosa Matko révén veszélyeztettek ugyan, de inkább középtávoli lövésekkel, mintsem kidolgozott helyzetekkel. Közvetlenül a szünet előtt hasonló játékhelyzet után egyenlítettek is a lilák, Lacoux lőtt 22 méterről, a labda kipattant Demjén Patrikról, érkezett Matko, és közelről a bal alsó sarokba passzolt.
A szünetet követő hetedik perc végén a légiós gólpassza után már az Újpest vezetett. A kapu előterébe laposan belőtt labda a menteni akaró Kovács Patrikról saját kapujába pattant.
A hátrányba kerülő MTK a játékrész közepén egyenlített, az első élvonalbeli gólját szerző Törőcsik Péter révén, de tíz perccel később Matko újra a vendégeknek szerzett vezetést. Duplájával a szlovén támadó már tizenegyedszer volt eredményes a bajnokságban, és holtversenyben a felcsúti Lukács Dániellel első helyre lépett előre a góllövőlistán.
A kék-fehérek újra nekigyürkőztek, és némi szerencsével, Németh Hunor távoli lövése után másodszor is egyenlítettek. Sokáig azonban nem örülhettek, mert a csereként pályára lépő Horváth Krisztofer a Matkónak adott gólpassza után maga is betalált.
Vereségével az MTK négy egymást követő hazai győzelem után kapott ki pályaválasztóként, míg az Újpest két vereség után nyert újra.
Kolorcity Kazincbarcika SC–Paksi FC 0–2 (0–1)
A meccs első félidejében egyoldalú játék folyt a pályán. A Paks azonnal magához ragadta a kezdeményezést, gyakorlatilag a játékrész végéig óriási fölényben futballozott és - főleg beadások után - számos helyzetet alakított ki. Ugyanakkor gólt egészen a 40. percig nem szerzett, elsősorban a kiemelkedően védő Juhász Bence miatt. A szünet előtt nem sokkal aztán már ő is tehetetlen volt, miután egy bal oldali szabadrúgást követően Szabó János jól csúsztatta meg a labdát, amit Szendrei közelről a kapuba passzolt.
A fordulás után sokkal bátrabb hazai csapat futott ki a gyepre. Mindkét együttes előtt adódtak ígéretes lehetőségek, gólt viszont ismét a továbbra is fölényben játszó paksiak szereztek.
Szendrei második találata pedig el is döntötte a három pont sorsát. Ennek ellenére a folytatásban is jó iramú volt a meccs, felváltva forogtak veszélyben kapuk, a Kazincbarcika azonban szépíteni sem tudott.
Ferencvárosi TC–Debreceni VSC 0–1 (0–0)
Az Európa-ligában remeklő címvédő kezdte jobban a mérkőzést, ráadásul a vendégeknél a századik élvonalbeli találkozóján szereplő Szuhodovszkit tíz perc után le kellett cserélni sérülés miatt. Mezőnyben ugyan kiegyenlített volt a játék képe, de a zöld-fehérek kezdeményezőbbek voltak, mégis az első nagy védést a hazaiak kapusának, Grófnak kellett bemutatnia.
A játékrész második felében a hajdúságiak is vezettek lendületes és ígéretes támadásokat, gól viszont nem született, mert az egyik oldalon Nagy Barnabás lövését Varga Ádám védte, a másik oldalon pedig Dzsudzsák próbálkozása centikkel elkerülte a kaput.
Térfélcserét követően is jó iramban futballoztak a csapatok, az első két helyzet pedig a piros-fehérek előtt adódott, Szűcs távolról nem sokkal tévesztette el a jobb alsó sarkot, míg Bárány lövését Gróf hárította. A Debrecen a második félidőben a harmadik, egyúttal legnagyobb helyzetét már nem hibázta el: Szalai nagy hibája után a csereként beállt Komáromi első labdaérintéséből gólpasszt adott Báránynak, aki egy szép csel után talált a hálóba.
A DVSC a vezetés birtokában sem adta fel a támadások lehetőségét, többször végleg eldönthette volna a meccset, a hosszabbításban viszont már beszorította a Ferencváros, amelynek hiába voltak meg a helyzetei az egyenlítéshez, Varga több nagy védéssel megőrizte csapata számára a minimális előnyt a lefújásig.
Kisvárda Master Good–Zalaegerszegi TE FC 3–3 (2–2)
Álomszerűen kezdett a házigazda Kisvárda, amelynek mindössze nyolc percre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen Gundel-Takács Bence, a ZTE kapusa 429 percen át tartó kapott gól nélküli sorozatának.
A házigazdák ráadásul két perccel később megduplázták előnyüket, így a több mint 500 kilométerről érkező vendégek gyorsan nehéz helyzetben találták magunkat.
Ugyanakkor a Zalaegerszeg egyáltalán nem roppant meg a két gyorsan bekapott góltól, innentől kezdve folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket, előbb Skribek bombagóljával szépített, majd Maxsuell Alegria találatának köszönhetően már a 33. percben egyenlített. Lendületben is maradt a ZTE, mégis nem sokkal a szünet előtt újra a hazaiak előtt adódott ziccer, a lehetőség azonban kimaradt.
Negyedórával a fordulást követően fordított a ZTE, az argentin Amato első NB I-es gólját szerezte, de kisvártatva érkezett a válasz, Jovicic óriási bedobása az ötösön belülre szállt, onnan pedig a cserént pályára lépő Szőr csúsztatott a hálóba.
A hajrában kis híján a Kisvárda szerezte meg a győzelmet, de a szintén a padról beszálló Matanovic lövése a kapufán csattant.
forrás: mlsz.hu
Még nem érkezett hozzászólás!