Banner

Felcsút - DVTK 2-0

Szerző: objektív | 2021-02-03 14:50:00

A Felcsút ellen 16 órától idegenben javíthatunk a tavaszi mérlegen. A három bajnoki pont fontosságát tulajdonképpen már le sem kell írni minden mérkőzés előtt, ugyanis ez a további meccsek mindegyikére igaz lesz a bajnokságban.

A Ferencváros elleni bravúr után 2 meccsen mindössze egy pontra futotta eddig a csapatnak, és a legutóbbi mérkőzés során sem kápráztattak el minket a játékosok annak ellenére, hogy itthon játszottunk a másik kiesőjelölttel. Ettől sokkal több kell délután, de ezt biztosan tudja mindenki. Mivel a reményhal az egyik kedvenc állatom, így az tartja bennem a lelket ma is. Hajrá Diósgyőr!


OTP Bank Liga 19. forduló

Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Zierkelbach Péter (Georgiu Theodoros, Kóbor Péter; Berke Balázs, Szilasi Szabolcs).

PAFC: Tóth B. - Szolnoki, Hadzhiev, Meißner, Deutsch L. - van Nieff, Plšek - Kiss T., Băluță, Nagy Zs. - Géresi. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

DVTK: Antal - Shestakov, Milović, Soldo, Marin - Márkvárt, Max - Grgić, Molnár G., Grozav - Vaněček. Vezetőedző: Zoran Zekić.


Csere: Molnár G. helyett Suljić és Grozav helyett Iszlai a 46., Shestakov helyett Dražić és Marin helyett Memolla az 56., Max helyett Hegedűs J. a 66., Băluță helyett Corbu, Nagy Zs. helyett Slagveer és Géresi helyett Mance mind a 69., Plšek helyett Urblík a 82., Kiss T. helyett Weslen Junior a 90. percben.

Sárga lap: Shestakov a 48., Márkvárt az 57. percben.

Gólszerző: Kiss T. (1-0) a 24., Plšek (2-0, 11-esből) az 53. percben.


Kulcspillanatok

24. perc: A félpályánál labdát veszített a DVTK, Băluță jobbra tette a labdát Kiss Tamásnak, aki tolt egyet rajta, majd jobbról, éles szögből a hálóba lőtt, 1-0


53. perc: Hazai szöglet jobbról, van Nieff beadása után Milović kezéhez ért a labda, 11-es a hazaiaknak. Jakub Plšek laposan a jobb alsó sarokba gurított, 2-0


Edzői értékelések:

Zoran Zekić: Mindenekelőtt gratulálok a Puskás Akadémia csapatának, mert megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Az első húsz percben jól játszottunk, azonban saját hibánkból kapott gólt követően nem volt meccsben a csapat, gyakorlatilag kapura lövésünk sem volt. A PAFC a játék minden elemében fölénk nőtt, több helyzetet alakítottak ki, és megmutatták, milyen a modern futball, hogyan kell egy-két érintővel játszani.

Hornyák Zsolt: Köszönöm a csapatomnak ezt a hozzáállást! A vesztes széria során ezt kritizáltam, és mostanra pozitívan változott meg, jó munkát végeztek, megérdemelten győztek. Hét friss játékossal álltunk fel az előző mérkőzéshez képest, így képzelem el a csapatot, a cseréket. Az elejétől kezdve ráerőltettük az ellenfélre a tempónkat, egyedül 2-0-nál hiányoltam, hogy kicsit passzívak voltunk, de a végén megint nekünk voltak helyzeteink.
Azt is köszönöm a csapatnak, hogy ismét kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

530. zaphod |Válasz erre: 529. zaphod
2021-02-05 11:17:41 Fekete öves, Őstag
Más szavakkal, Kiss Tamás minek jönne hozzánk a valószínű nemzetközi kupaszereplő felcsútról kiesni az NB2-be?
Kleinheisler minek jönne hozzánk a nemzetközi kupaszereplő Eszékről kiesni az NB2-be? (mindkét esetben eleve feltételeztem, hogy a klub ideadná mindkettőt, ami amúgy nincs így, szal a fenti kérdésekig el sem jutunk.
Eleknek 32 évesen meg valószínűleg inkább Kazincbarcikára kellene mennie levezetni, nem tolongtak érte. Mondjuk jövőre az NB2-ben még talán vehetnénk hasznát, bár akkor már még egy évvel idősebb lesz.
529. zaphod |Válasz erre: 527. MertAkiDiósgyőőőri
2021-02-05 10:41:47 Fekete öves, Őstag
ha már lehetetlenben gondolkodunk, minek kispályázni?
Messi szabadon igazolható nyáron.
528. Izsák20 |Válasz erre: 525. dvtk-3534
2021-02-05 10:36:33 Piros öves, Őstag
Igen.
2021-02-05 10:21:54 Fekete öves, Veterán
Akárki akármit mond ide nagyon gyorsan le kellene igazolni Kelinheislert, Kiss Tamást és Eleket.
A kapuba pedig Melanicat kell tenni.
Lenne vkp-n egyben vezérünk ami évek óta nincs, lenne minőségi tkp-sunk, egy rendes szélsőnk. Velük sikerülhetne...
526. antiabs |Válasz erre: 468. zaphod
2021-02-05 05:33:38 Piros öves, Őstag
Nincs az aktuális szabálykönyvben az, hogy szándékosan növeli meg, így fújható. Nincs, nem lehet tökéletes szabály a kezezésekre.
De sajnos nem ez a legnagyobb bajunk, hanem az, h hogyan fogunk gólokat lőni, hogyan ne kapjunk a 95.percben potyagólt és mit lehet kezdeni az olyan elkényelmesedett emberekkel, akik az újak érkezésének nem örülnek, hanem keresik, h merre tovább.
525. dvtk-3534* |Válasz erre: 523. tomi87
2021-02-04 21:18:42 Fekete öves, Veterán
láttam.

az mtk kapuját meg az a Somodi Bence védte aki itt is volt korábban??
524. notoriusbg |Válasz erre: 523. tomi87
2021-02-04 21:17:22 Kék öves, Tag
De ez nekünk nem számít, az Antalt helyettesítendő rendes kapus is kifogta volna, plusz az még Kissét is kivédi. Még esetleg a tizit is (saját megfigyelésem, hogy büntetőknél állandóan rossz irányba indul). És nem kérünk sokat, mondjuk egy válogatott szintű bravúrkapust, hanem csak egy rendeset, aki Antalnál viszont lényegesen jobb, mivel ő max Nb2-es szint a bravúrjai és a helyenkénti forduló kapusa "díjai" ellenére.
Jól foglaltam össze?
2021-02-04 20:48:37 Fekete öves, Veterán
Antalé lett a forduló védése!

2021-02-04 20:36:37 Fekete öves, Veterán
Nem szoktam védeni Antalt, de most igen! Ott kezdődik, h seszta szinte minden meccsen v bepasszol egy labdát az ellenfélnek a középpálya és a kapunk közé egy másik mezes játékosnak vagy, mint tegnap, méterekre pattan tőle a labda és aztán jön az imádkozás, h ne kapjunk gólt ezekből. Most ő az ügyeletes pedro! Más kérdés, h seszta az elejétől kezdve ilyen balfék, képzetlen, míg rui az elmúlt 1 évben romlott hatalmasat! Amíg ilyen játékosok a pályán vannak, minimum veszély egy kapott gól, óriási mentális visszaesést okoz a kűzdő csapatnak és sajnos ez folyamatos az elmúlt 3 meccsen!!!
Azaz adott szituban seszta hibázott, kiss egész antalig jutott közel futásból, aztán úgymond a szeme közé /megy ahova megy izomból/ baszta kiss a labdát, közelről, erővel, az ilyet esélytelen fogni /ha vki állt ilyen közel nagypályán a 7 méteres kapuval szemben v fordítva, az tudja/, maximum ha beléd bassza a labdát, akkor van mákod, de sztem, ez is amolyan megy ahova megy lövés volt!
Egyébként antal akkor jó és bravúrokra képes -megfigyeltem- ha hosszabb kihagyás után kap szerepet, olyankor büntetőket is véd a 93. percben, pl. és meccseket hozott nullára! A baj az, hogyha marad egy meccsel is többet a kapuban, jönnek az alap hibái. Összességében ez kurva kevés, ő egy vészkapus!
521. max |Válasz erre: 518. dwm
2021-02-04 20:09:50 Kék öves, Tag
Teljes mértékben osztom!
Ez nem kézilabda. Ott nem illik a rövidbe gólt kapni a szélsőktől.
Itt 7,3m a kapu (ha jól emlékszem) nem foghatod a kapufát mint a kézibe.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...