Banner

Felcsút - DVTK 2-0

Szerző: objektív | 2021-02-03 14:50:00

A Felcsút ellen 16 órától idegenben javíthatunk a tavaszi mérlegen. A három bajnoki pont fontosságát tulajdonképpen már le sem kell írni minden mérkőzés előtt, ugyanis ez a további meccsek mindegyikére igaz lesz a bajnokságban.

A Ferencváros elleni bravúr után 2 meccsen mindössze egy pontra futotta eddig a csapatnak, és a legutóbbi mérkőzés során sem kápráztattak el minket a játékosok annak ellenére, hogy itthon játszottunk a másik kiesőjelölttel. Ettől sokkal több kell délután, de ezt biztosan tudja mindenki. Mivel a reményhal az egyik kedvenc állatom, így az tartja bennem a lelket ma is. Hajrá Diósgyőr!


OTP Bank Liga 19. forduló

Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Zierkelbach Péter (Georgiu Theodoros, Kóbor Péter; Berke Balázs, Szilasi Szabolcs).

PAFC: Tóth B. - Szolnoki, Hadzhiev, Meißner, Deutsch L. - van Nieff, Plšek - Kiss T., Băluță, Nagy Zs. - Géresi. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

DVTK: Antal - Shestakov, Milović, Soldo, Marin - Márkvárt, Max - Grgić, Molnár G., Grozav - Vaněček. Vezetőedző: Zoran Zekić.


Csere: Molnár G. helyett Suljić és Grozav helyett Iszlai a 46., Shestakov helyett Dražić és Marin helyett Memolla az 56., Max helyett Hegedűs J. a 66., Băluță helyett Corbu, Nagy Zs. helyett Slagveer és Géresi helyett Mance mind a 69., Plšek helyett Urblík a 82., Kiss T. helyett Weslen Junior a 90. percben.

Sárga lap: Shestakov a 48., Márkvárt az 57. percben.

Gólszerző: Kiss T. (1-0) a 24., Plšek (2-0, 11-esből) az 53. percben.


Kulcspillanatok

24. perc: A félpályánál labdát veszített a DVTK, Băluță jobbra tette a labdát Kiss Tamásnak, aki tolt egyet rajta, majd jobbról, éles szögből a hálóba lőtt, 1-0


53. perc: Hazai szöglet jobbról, van Nieff beadása után Milović kezéhez ért a labda, 11-es a hazaiaknak. Jakub Plšek laposan a jobb alsó sarokba gurított, 2-0


Edzői értékelések:

Zoran Zekić: Mindenekelőtt gratulálok a Puskás Akadémia csapatának, mert megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Az első húsz percben jól játszottunk, azonban saját hibánkból kapott gólt követően nem volt meccsben a csapat, gyakorlatilag kapura lövésünk sem volt. A PAFC a játék minden elemében fölénk nőtt, több helyzetet alakítottak ki, és megmutatták, milyen a modern futball, hogyan kell egy-két érintővel játszani.

Hornyák Zsolt: Köszönöm a csapatomnak ezt a hozzáállást! A vesztes széria során ezt kritizáltam, és mostanra pozitívan változott meg, jó munkát végeztek, megérdemelten győztek. Hét friss játékossal álltunk fel az előző mérkőzéshez képest, így képzelem el a csapatot, a cseréket. Az elejétől kezdve ráerőltettük az ellenfélre a tempónkat, egyedül 2-0-nál hiányoltam, hogy kicsit passzívak voltunk, de a végén megint nekünk voltak helyzeteink.
Azt is köszönöm a csapatnak, hogy ismét kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

430. objektiv |Válasz erre: 428. Takács Gábor
2021-02-03 21:46:19 Fekete öves, Őstag
Abszolúte így van. És ezek a profi focisták. A pontrúgásokról meg már nem is beszéljünk. És a passzokról se. És a labdakezelésről se. És úgy általában semmiről, ami a foci sava-borsa.
2021-02-03 21:44:30 Fehér öves, Lelkes újonc
Át kell gondolni az igazoláspolitikánkat. Nem játékosokat kell ide igazolni, hanem a dr. Csernust. Baj van itt a fejekben, nem kicsi. Lehet, hogy páran már elhitték, hogy kiestünk és már csak a szerződésük végét várják? Utoljára akkor játszottak ilyen sz...l, amikor Bódogot buktatták meg. Lehet itt összeszokatlanságról, meg új játékosokról, taktikáról beszélni, ha a lelkesedés szikrája sem látszik. Harcosan is lehet gyengén játszani, de a különbség látható lenne. Ha Grozav önző módon kapura lövöldözné az összes helyzetét, vagy Drazics minden harmadik helyzetét elcselezné, még az is jobb lenne. Így még elrontani sincs mit ... Ezekért nem a taktika, vagy összeszokottság felel, hanem a lelkesedés teljes hiánya. Így csak egy irányba vezet út, de az már egy másik osztály.
2021-02-03 21:41:40 Lila öves, Tag
Középpályával kapcsolatban: nincs egyetlen olyan játékosunk, aki egy évben 3x eltalálná a kaput 20 méterről, abból 2x gól lenne, mint Hidi-Honvéd, Bognàr-Paks, vagy Gera-MTK (most már Fradi). Eddig volt Hasani, de utolsó 1 éve kuka, meg hát lenne ugye Grozav, de őt meg már bottal kellene elkergetni. A többiek szembe a kapuval, senkitől nem zavartatva nem bírnak egy egészséges lövést megereszteni csak burleszkfilmekbe valót.
2021-02-03 21:38:59 Piros öves, Őstag
Közben a Dózsa is rábukott a kékeres kubaira, majd jönnek velünk enbékettőbe.
2021-02-03 21:34:27 Barna öves, Fanatikus tag
Azért ez milyen már .2020.03.07. 2-1 re vertük az utét,8300 néző előtt, 5.helyen álltunk.utána még egy zártkapus x, fehérvéron majd covid miattkét és fél hónap szünet.kezdéskor még egy 1-0 a kövesd ellen a folytatás ismert..Elképzelem azt aszurkolót aki mondjuk kint volt az ute ellen és nem követi az eseményeket majd megint megy ha már lehet és mehet mindenki mert pl. fél a járványtól.majd megkérdezi:5.-ek vagyunk még? nem ez már nb2. hát oszt hogy?
425. árpádvezér |Válasz erre: 404. Realitie
2021-02-03 21:31:59 Barna öves, Fanatikus tag
Jól gondolod, ez már BECSÜLETBELI-ÜGY innentől kezdve játékostól, edzőstől, stábtól, vezetéstől egyaránt.
Szegény Vanger Vilmos forog a sírjában... Ez hiányzik mindenkiből, amit Ő mondott: "Aki egyszer felveszi a DIÓSGYŐR mezét, tüzet akarok látni a szemükben és egyszer mi leszünk a legnagyobbak!"
Édes Istenem, hol vagyunk mi most ettől?
424. toki* |Válasz erre: 419. zaphod
2021-02-03 21:30:58 Fekete öves, Veterán
Ne hülyéskedj már, Max is meg Shesta is fut neked annyit amennyit nem akarsz, de ha egyszerűen 1 dolog zavarja őket a labda. Mondjuk Shesta nem tudom mit tudna járszani. Ő csak annyira jó, hogy kirúgja taccsra a lasztit. Tehát oda határozott labdabiztos, és technikailag képzett játékosok kellenek, akik bírják is a tempót, nem mellékesen ütköznek.
423. Krapulax |Válasz erre: 404. Realitie
2021-02-03 21:27:13 Piros öves, Őstag
A Puskásnak nem Mészáros a tulaja, az egy alapítvány, ő az elnöke. Az UEFA még inkább ne mondjon semmit a pénzūgyi fair play baromságával a mancity is kijátszotta meg az összes nagycsapat.
422. sverige |Válasz erre: 413. zaphod
2021-02-03 21:25:35 Barna öves, Tag
Megnéztem, mert kíváncsivá tettél (nem azért, mert nem hiszek neked), s igazad van. A szabálykönyvben valóban szerepel a "szándékosan" szó.
421. pinta |Válasz erre: 402. notoriusbg
2021-02-03 21:20:26 Lila öves, Tag
Írtam privátban.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...