Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását, döntően arra építve, hogy hány olyan játékost nevel ki egy-egy műhely, aki felnőttként eljut a magyar élvonalig, külföldi bajnokságig vagy a válogatottig – mondta a Világgazdaságnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.
Komoly sportdiplomáciai siker, hogy megválasztották a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnökének. Gólt nem szerezhet a játékosok helyett, de mit profitálhat ebből a magyar labdarúgás?
Nem voltam még FIFA-alelnök, tíz év múlva könnyebben válaszolnék arra, mit lehet profitálni belőle. De azt már most látom, hogy a FIFA-ban, valamint az európai szövetségben, az UEFA-ban betöltött tisztségeim révén sokkal több olyan információt kaphatunk, illetve olyan kapcsolatokat teremthetünk, amelyek a magyar futball fejlesztését is szolgálhatják. Például két év múlva tervezzük áttekinteni a versenyrendszert, hogy lássuk, bevált-e a modell, amelyet alkalmazunk. A Profi Ligák Szövetsége elnökét is felkértem arra, osszák meg velünk a tapasztalataikat, melyek a 10, 12 és 16 csapatos bajnokságok előnyei, hátrányai. A nemzetközi és az európai szövetségben napirenden van több olyan törekvés, amellyel magam is egyetértek, ilyen például az UEFA-ban a pénzügyi fair play második szabályozása: tovább szigorítanák, hogy a klubok csak annyit költsenek, amennyi bevételük van, indokolatlan kiadásokkal pedig ne próbáljanak ideiglenesen előnyt szerezni, egyúttal nem fenntartható módon gazdálkodni. De azt is jó iránynak tartom, hogy a versenysorozatok bevételeinek visszaosztásánál növelni kell a szolidaritást, hogy több pénz jusson a labdarúgás hátországának, az utánpótlásnak.
Összevetve a szomszédos és a visegrádi országok bajnokságaival a magyart, az NB I.-ben szereplő játékosok 288 ezer eurós átlagértékkel csak tízből a nyolcadikok, a légiósok aránya a negyedik legtöbb, 30,8 százalék, az átlagéletkor pedig 26,3 évvel a legmagasabb. Mit üzennek ezek a mutatók?
Azzal elégedett vagyok, hogy a külföldi labdarúgókra jutó játékpercek száma csökkent 2010 óta, a fiatal játékosok szerepe viszont kevesebb bizakodásra ad okot. Míg a környező országokban komoly meccsterhelést kapnak a 18-19 éves játékosok, addig nálunk még mindig az idősebb, tapasztaltabb játékosoké a főszerep. Márpedig az életkor szorosan összefügg a piaci értékkel. Egy 22 éves futballista „ára” a többszöröse lehet a hasonló képességű 30 esztendős társáénak, de ehhez fel is kell hozni a megfelelő szintre. Változtatni kell, ezért is tervezzük átalakítani az utánpótlásképzés támogatását, döntően arra építve, hogy ki nevel ki olyan játékosokat, akik akár a saját, akár más NB I.-es vagy NB II.-es klubban, külföldi bajnokságban, a válogatottban szerepelnek. Azoknak az utánpótlásműhelyeknek, amelyek nem képesek kinevelni ilyen játékosokat, fölösleges támogatást adni, minderről már a hetekben tárgyal az MLSZ.
forrás: vg.hu
Moderálva: 2018-03-08 14:55:29
A Vidinek 2 milliárdos adóssága volt, de azt elengedte a hitelező bank (valahogy annak a banknak az első embere most az MLSZ elnök, annak a klubnak egyik fő funkcija az MLSZ főtitkára már elég régóta...), szóval ők "szerencsések" voltak. Vagy valamit már sejtettek? :o
Szóval, a rossz gazdálkodás, az adósságok felhalmozása más helyeken máshogy csapódik le. Van, akit emiatt kizárnak, van, akinek elengedik, van, ahol az új tulaj indul elég nagy hendikeppel.
Akkor most kinek van igaza?
Mert azt nem mondták ,hogy az MLSZnek,, csak annyit hogy ők nem hozhatnak ítéletet.
Ennyit a mostani magyar jogrendről :) Ha nem úgy van ahogy fent elgondolták egy mondva csinált ürüggyel elhúzzák az időt. Érdekes első fokon nem tudták hogy nem Ők az " illetékes fórum" ?
"A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet,"
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-ii/harmadik-menetnel-jar-a-szpari-mlsz-csata-ezek-a-fejlemenyek-es-az-eddigi-tortenesek
...tehát mint olvashatod nincs még döntés....a kúriánál van az ügy.... a bocsánatkérésedet elfogadom...
De tudod mit? Van egy elsőfokú ítélet, amiről itt is olvashattál. Ha neked olyan fontos a bizonyítás, bizonyítsd be te, hogy másodfokon megváltoztatták az elsőfokú ítéletet, vagy az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezték.
Pestről (Népliget) megyek szombaton meccsre, van még 1 hely a kocsiban.
Érdeklődni privátban.
Első < 2 3 4 56 7 8 9 10 > Utolsó