Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A játékosok nagyon jól dolgoznak nap mint nap
A Merkantil Bank Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén a DVTK hétfő este fél nyolctól a KBSC ellen játszik. A találkozó előtt Feczkó Tamás vezetőedzővel beszélgettünk.
Feczkó Tamás visszatérést követően a DVTK nyert a bajnokságban a Gyirmót és a Kozármisleny ellen, legutóbb viszont elhullajtott két pontot a 2. fordulóból elhalasztott Szentlőrinc elleni találkozón.
- Közvetlenül a mérkőzést követően is elmondtam, hogy rengeteg helyzetet alakítottunk ki, kifejezetten sok labdát juttattunk be a 16-oson belülre, ám kimondottan nagy helyzetünk csak 2-3 volt, ami a közel ötven labdából nem sok, még százalékosan számolva is nagyon kevés - idézte fel Feczkó Tamás a keddi találkozót. - Ezért ezen a héten a helyzetek kialakítása mellett azok értékesítésére helyeztük a fő hangsúlyt. Ez olyan, mint a kapusedzés, hiszen ők is minden olyan játékhelyzetre felkészülnek, ami előfordulhat egy meccsen. Szeretnénk, hogy egyénileg is fejlődjenek a játékosok, ezért hetente kétszer egyéni képzést is beillesztünk a programba. Ilyenkor a stábból Márton István foglalkozik a támadókkal, Dobos Attila és Simon László pedig a középpályásokkal, és olyan szituációkat teremtenek az edzésen, ami előfordul a mérkőzésen. Minél többet vannak a kapu előterében, minél többször érnek labdába a 16-oson belül, akkor inkább rögzülnek a mozdulatok, aminek reményeink szerint meglesz az eredménye már a hétfői mérkőzésen.
A sűrű program közepette ezúttal kedd után hétfőn játszik a DVTK, azaz a szokásos 5 napi edzést követő mérkőzés helyett most négy napi edzést után lép pályára a csapat. Nem tűnik soknak az az egy nap, de pontosan mi hiányzik? - kérdeztük.
- Az edzésmódszertan területén a taktikai periodizációt követjük, ahol mindegyik nap megvan, hogy pontosan mit kell csinálni - árulta el a vezetőedző. - Mivel ezúttal sem áll rendelkezésre egy teljes hét, hanem egy nappal kevesebb jut a felkészülésre, így az állóképességi napot összevontuk az erő nappal, és mix edzést tartottunk. Így sem tökéletes megoldás, mert kimaradt egy nagyon fontos nap a hétből, de alkalmazkodnunk kell, mert a bajnoki programot nem mi állítjuk össze.
A Szentlőrinc önfeláldozóan védekezett a legutóbbi bajnokin, és Kuttor Attila csapatai is a védekezésükről híresek. Mire lehet számítani hétfő este a Kazincbarcikától?
- Mindent elmond a KBSC eddigi eredménysora, mindössze egyszer szenvedett vereséget - tért át az ellenfélre. - És ha a Mezőkövesden kapott négy gólt leszámítjuk, akkor a többi nyolc találkozón mindössze hét gólt kaptak, ami alacsony szám. Nagyon bízom abban, hogy ha nem is néggyel, de több góllal megterheljük a hálójukat. Az biztos, hogy egy stabil szervezet csapat látogat hozzánk, akik nagyon jók az átmenetekben, ebben a kategóriában ők szerezték a legtöbb gólt az NB II.-ben. Kulcskérdés lesz, hogy hogyan fejezzük be a támadásainkat, valamint utána hogyan szervezzük meg a védekezésünket.
Már szóba került a sűrű program. Kozármislenyhez képest a Szentlőrinc ellen Gálfi Norbert helyett Medgyes Zoltán, illetve Holdampf Gergő helyett Bényei Ágoston kezdett. Ezúttal is kell frissíteni a kezdőcsapaton?
- A játékosok nagyon jól dolgoznak nap mint nap, és kell, hogy mindenki érezze a bizalmat, és azt is, hogy hogy van esélye bekerülni a kezdőcsapatba, illetve csereként pályára léphet. Hiszen van olyan játékosunk, aki minden edzésen a maximumot nyújtja, mégsem lépett még pályára bajnoki mérkőzésen, csak a kupában. Fontosnak tartom azt, hogy lássák, van a munkájuknak eredménye, valamint némileg taktikailag is változtatnunk kell - zárta Feczkó Tamás.
forrás, fotó: dvtk.eu
Még nem érkezett hozzászólás!