Banner

Elnézést kérek, de győzni szeretnék

Szerző: dfcwolf | 2017-04-21 18:16:00

Rögtön az elején elnézést kell kérnem minden olvasónktól, mert a Haladás meccs közben és után talán túl erősen kritizáltam a csapatunkat, mert nehéz volt megemésztenem a vereséget. Nagyon bíztam a győzelemben és számítottam a három pontra, éppen ezért volt nehéz elviselnem a vereséget. Rossz volt látni, hogy nem volt esélyünk nyerni, de még a döntetlenre sem. Megnézve a statisztikákat és a mérkőzés ismétlését, azt kell mondanom, hogy nem voltunk olyan rosszak. Elfáradtak a fiúk, ami teljesen érthető is az elmúlt hetek erőltetett menete miatt. De annyira kellett volna ez a győzelem…

Volt egy hetünk pihenni és rendezni a sorokat, a fejeket. Nem könnyű ellenfél következik holnap, hiszen nem nyerni járunk Paksra. De ugyan hová járunk mi nyerni? Minden tiszteletem a paksi szurkolóké, hiszen nagyon jó emlékeim vannak róluk a Bánka-Rakaczki tornáról. Ettől függetlenül a Paksot nem tartom feltétlenül az első osztályba való csapatnak, mégis nekünk vannak kiesési gondjaink és nem nekik. Valamit ők jól csinálnak ott a messzeségben.

Most felemlegettük a régi eseményeket a sajtótájékoztatón, hiszen nem tudtuk ezt nem megkérdezni. Csertői és Bódog összecsapására szinte mindenki emlékszik, de ők ketten biztosan. Aurél soha nem volt egy szimpatikus ember számomra, és ez a történet is ebben erősített meg. Aki a segítői gyűrőjéből ilyen alattomos módon tökön rúg valakit, annak a szájából az, hogy „ki kardot ránt kard által vész el”, eléggé röhejesen hangzik. Pusztán a kard emlegetése egy férfias küzdelemre enged következtetni, nem pedig egy szombat esti csajbunyóra, ahol minden alattomos eszköz megengedett. De Aurél ilyen. Ott van még a másik kedvencünk, Szakály Dénes. Igaz, hogy Elek Ákos köszöni szépen, jól van, de attól a Dénes még egy kis alattomos organizmus marad. Nem érdemel és soha nem is kaphat tiszteletet senkitől a pályán vagy a lelátón.

Hat meccs van még, és nagyon komolyan oda kell tenni magunkat, hogy ne essünk ki. Látszik, hogy az ellenfelek már nem biztos győzelemnek néznek minket, hanem komolyan készülnek a Bódog stratégia ellen, és emiatt minden meccsünk egyre nehezebb lesz. Persze a teher is egyre nagyobb lesz rajtunk, mert a hibák már nem igazán férnek bele részünkről. Ha kell, akkor be kell parkolnunk a buszt a kapu elé és őrizni kell az eredményt, mert minden megszerzett egységnek komoly súlya lesz a végén. Nem eshetünk ki!

Megkérem a szurkolótársaimat, hogy ne essenek a hibámba és támogassák a csapatot az utolsó percig, mert megérdemlik, és a mi még fontosabb, szükségük is van rá! Én sem fogok depresszióba esni, ha esetleg kikapunk, hanem űzni és hajtani fogom őket az utolsó meccsen is. Ott kell állnunk mögöttük, és én ezt egy rövid időre elfelejtettem a vereség keltette hangulatomban. Ez nem fog újra megtörténni. Van még tizennyolc megszerezhető pont, és nekünk a legtöbbet kell begyűjtenünk ezekből. Nekünk. A stábnak, a csapatnak, a szurkolóknak, a városnak. Együtt talán sikerülhet. Ehhez viszont az kell, hogy egy percre se veszítsük el a hitünket. Bízzunk az edzőnkben, bízzunk a játékosainkban, bízzunk magunkban és legyünk vele tisztában, hogy ehhez bizony mi is kellünk.

Legyünk pozitívok és tegyünk meg mindent a győzelemért! Szurkoljon mindenki ott, ahol éppen van. Pakson a lelátón, vagy otthon a gép előtt, munkában vagy a természetben egy túra közben. Nem számít hogy hol, csak szorítsunk a csapatunkért. Együtt vagyunk, győzni fogunk!

Tippem: 0-1

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2017-04-22 07:04:08 Fekete öves, Őstag
Nem is csak az eredmény, de az önbizalom miatt is nagy tétje van a mai meccsnek. Kiderül, hogy tényleg a fáradtság miatt tűntünk-e tompábbnak legutóbb. Mennyire tudjuk pótolni Nono-t (Mevongou hiányára gondolni sem merek). A Paks játékosai szintén hajlamosak provokálni az ellenfelet. Szóval nem egyszerű. A Haladás időnként feltolta a védekezését és így a labdaszerzésekből azonnal a védelmünk mögé tudtak indítani, nem hagyva időt a visszatámadásra. Paks szeret mélyen a kapuja elé húzódni, ez kedvezőbb lenne. De minden mérkőzésen van olyan időszak, amikor kijjebb jönnek. Azt nem tudom, hogy a Haladás által alkalmazott feltolt védekezést tudják-e játszani, rég láttam teljes meccsüket, nem lenne baj, ha nem, az növelné az esélyeinket. Meg talán a bíró is normálisabb lesz, nem olyan vak, hogy a nyilvánvaló tizenegyesünket sem adja meg.
9. Szabó József* |Válasz erre: 8. otto
2017-04-22 06:17:30 Fekete öves, Veterán
Jáborcsik Andris és jómagam?
2017-04-22 00:29:00 Fehér öves, Lelkes újonc
Mi újság? Már csak te Emődi, meg obi viszitek a honlapot? Más nem ír cikket mostanában?
2017-04-21 23:08:59 Narancs öves, Tag
Korrekt! Az különösen tetszik, amikor valaki "hamut szór a fejére" és bevallja, hogy hibázott. Pedig szerintem nem is volt hiba most, a szurkolói hév, ugyebár... szóval szerintem nincs miért bocsánatot kérni, de így pláne bátor és ösztönző az írás.
(Csak egy mellékzönge részemről: ezt a Csertői-Bódog affért szerintem tegyük félre, nincs ezen a meccsen jelentősége. Csámcsogjon rajta a bulvár, ha akar... mi ezek felett vagyunk, a meccs és a 3 pont érdekel minket.)
Egyébként kutya nehéz lesz. Nem véletlen a Paks szereplése, és otthoni veretlensége. Ratyit oktatták legutóbb otthon, szóval nem félve, de a legnagyobb alázattal kell hozzáállni, iszonyat' futómennyiség kell majd most is, és legfőképpen: pontosabb passzok, masszív csapatvédekezés és bátor előrejáték, no és kapu előtti kiméletlenség. Csak ennyi :)
Ámen!
2017-04-21 23:03:52 Piros öves, Őstag
Szép dolog az önkritika,maximális tisztelet érte.A haladás elleni csatát elvesztettük,de a" háborút" nem,jó úton járunk és én hiszek abban,hogy nem esünk ki. Hajrá Diósgyőr! Az én tippem 1-2.
2017-04-21 22:59:40 Barna öves, Fanatikus tag
Sajnos nem tudok lemenni holnap, dolgoznom kell,...! : (( De kérem az ottlévőket, szurkoljanak helyettünk is, ill. 1-2 szép szót küldjenek a kislány Donatellának!!!

mer' aki DIÓSGYŐRI!!!!!!!!
2017-04-21 21:12:50 Fekete öves, Veterán
Nagyon tetszik ez a cikk (is), szívemből írtàl. Össze kell fognunk a bajban ès teljes erő bedobàssal küzdeni mindenkinek, akinek valamit is jelent az a nègy betű, hogy DVTK.
2017-04-21 20:53:00 Fekete öves, Veterán
Az az érdekes, hogy ebben a gusztustalanul elfogadhatatlan szezonunkban, pont egy Videotonnal, Újpesttel szemben produkáltunk pozitív mérleget, és tavasszal már három elfogadható tétmeccset is vívtunk a (szurkolói szinten) legnagyobb ellenfelünkkel szemben...de a névtelenekkel szemben a nagy semmit.
2017-04-21 20:49:31 Fekete öves, Veterán
Nagyon jó írás, felvezető. Alig várom a meccset! Folytatva a sort: vagy a déli határon. Hajrá, Diósgyőr!
2017-04-21 20:40:35 Fekete öves, Őstag
"alattomos organizmus" - ez jó :) Találó! Én is nagyon bízom benne, hogy nem 5 meccsig tartott az a hihetetlen akarás és lendület. Megmutatta a csapat, hogy van tudása, összetartása, akarata. Ez nem múlhat el egy kisiklás miatt. Azt sem hiszem el, hogy eddig tartott az "új edző, új impulzus".
Szerintem nem ússzuk meg gól nélkül, de többet rúgunk, mint ők. 2-1 ide :)
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...