Banner

Egyelőre eltűnt az őszi csapat - van visszaút?

Szerző: amigeleken.hu | 2025-02-16 14:51:00

Sajtófigyelő - nb1.hu


A DVTK fennállása során eddig kétszer nyert Magyar Kupát (1977, 1980), míg a bajnokságban eddigi legjobb helyezése egy harmadik helyezés volt 1979-ben. Éppen ezért reménykednek a diósgyőri szurkolók abban, hogy kedvenceik idén ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a bajnokságban.

A klubvezetés azonban új filozófiát fektetett le, Horváth Csenger sportigazgató vezetésével. Ennek az eredményességben egyelőre nincsenek látható jelei, de egy új projekt megvalósítása hosszabb időt vehet igénybe.

Az nb.hu megjegyzi, hogy az rendben van, hogy olyan játékosoktól – elsősorban légiósoktól – váltak meg, akik semmit sem tettek hozzá a csapat őszi sikereihez, az viszont egyelőre problémát jelent, hogy a télen érkezett futballisták sem tudtak eddig maradandót alkotni.

Kállai Kevin eddig mindössze egy percet játszott, Kállai Zalán még pályára sem lépett, Simon Barnabás a ZTE és a Nyíregyháza ellen sem tudott pluszt hozzátenni a DVTK játékához, míg Skribek Alen eddig mindössze nyolc percet kapott. A nagy dérrel-durral beharangozott Christ Tiéhi még egyetlen mérkőzést sem játszott végig, ráadásul eddigi teljesítménye alapján egyelőre nem lóg ki felfelé a csapatból.


A DVTK szombaton nagyon fontos rangadót veszített el a Nyíregyháza ellen. Ez a mérkőzés kiemelt jelentőségű a szurkolók számára, akik az ország egyik legjobb táborát alkotják. Ráadásul, ahogy a ZTE elleni 2-1-es vereség alkalmával, most is a legvégén kapták a mindent eldöntő gólt.


Vladimir Radenkovics, a Diósgyőr vezetőedzője érthetően nem volt jókedvű a szombati mérkőzést követő sajtótájékoztatón:


„Azért vagyunk rossz helyzetben, mert az utolsó három meccsen mindössze egy pontot szereztünk. Azzal kellett volna kezdenem, hogy elnézést kérek a szurkolóktól, mert energia nélkül játszottunk. A második félidőben visszatértünk a mérkőzésbe, gólhelyzeteket alakítottunk ki, jól játszottunk, viszont sorozatban a második meccsen kaptunk gólt a hajrában. Ez erős üzenet számunkra, ki kell találnunk a megoldást, mert a végjátékban nem koncentrálunk megfelelően. A bal oldali beadásnál a hosszú oldalon ketten is üresen érkeztek. Gratulálok Tímár Krisztiánnak és a Nyíregyházának.”


A Nemzeti Sport munkatársa megjegyezte, hogy ritka, hogy egy edző a szünetben két védekező középpályást is lecserél. Radenkovics így reagált:


„Nem két védekező középpályást, hanem három védekező embert cseréltem le középről. Erre azért volt szükség, mert súlytalanok voltunk ott, nem nyertük meg a párharcokat, és nem volt elég energiánk. A becseréltekkel elégedett vagyok, utána erőteljesebbek voltunk ezen a területen. A második félidő hatalmas helyzettel kezdődött, utána megoldódtak az első félidő problémái, de sajnos a hajrában fókuszt veszítettünk. Teljesen elfogadhatatlan, hogy az ellenfél két játékosa üresen maradt a hosszú kapufánál.”


Az is szóba került, hogy egy ilyen rangadón nem volt minden DVTK-játékos megfelelően motivált.

Jó kérdés, számomra is az, hogyan történhetett meg, hogy az Újpest és a Nyíregyháza ellen az első félidőben így játszottunk. Nekem ezt meg kell oldanom, meg kell találnom a megoldást, hogy erősebben térjünk vissza, és ugyanolyan jól játszunk, mint ősszel.”


Hová lett az őszi DVTK – kérdezte egy újságíró? Radenkovics egyetértett azzal, hogy a 2025-ben eddig látott csapat nem közelíti meg azt, amely a harmadik helyig repült.

Egyetértek, mindent elmondtál. Az őszi formánk eltűnt, és nemcsak ki kell találnom a megoldást, hanem meg is kell valósítanom. Meg kell találnom, mi hiányzik, és ennek megfelelően kell felkészítenem a csapatot, valamint egyben tartanom az öltözőt. Biztos vagyok benne, hogy péntekre meglesz a megoldás.”


A DVTK pénteken az ugyanolyan 2025-ös mérleggel rendelkező MTK vendége lesz. A diósgyőri fanatikusok továbbra is a dobogóról álmodnak.

Az ország egyik legjobb szurkolótáborának tagjai pedig minél előbb szeretnék látni az eredményeket.

Az azonnali siker iránti vágy ugyanis a szurkolói szubkultúra egyik legfontosabb szegmense – klubhovatartozástól függetlenül.

A DVTK-nak továbbra is minden esélye megvan arra, hogy a jelenlegi bajnokságban elérje a régóta vágyott kiugró teljesítményt. Ehhez azonban nemcsak a szurkolói támogatásra, hanem arra is szükség van, hogy a játékosok olyan hozzáállással futballozzanak, mint az ősszel, és legalább olyan teljesítményt nyújtsanak, mint a Nyíregyháza ellen a második félidőben.

A hosszú távú projekt eredményességét még nem lehet megítélni, de biztos, hogy a megfelelő hozzáállás és munka meghozhatja majd a kívánt eredményeket.


Tovább az nb1.hu-ra >>>>>>>>>>>>


forrás: nb1.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

12. Attila841222 |Válasz erre: 6. Ignacio-Sanchez-Mejias
2025-02-17 14:45:25 Lila öves, Tag

Végre valaki akitől azt olvasom, hogy Rakonjac kezdjen Edomwonyi helyett. Nálam megérett kicsit a padra Edo.

11. rugoka |Válasz erre: 9. Cs Attila
2025-02-17 06:07:33 Fekete öves, Fanatikus tag

Én az első csapatra gondoltam... onnan hol vannak 10 éve?

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...