Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Olyan téli álom köszöntött be a magyar focivilágra és a diósgyőri szurkolókra, amire senki nem számított és nem is sejtettük, hogy ilyen hamar vége lehet. Sokak szerint túlzás volt ez a sok szabály, mások azt érezték, szükség van erre, nem szeretnék már ezzel foglalkozni. Ami számomra meglepő volt, hogy milyen gyorsan köszöntött be a nihil az oldalunkon is, amire semmilyen magyarázatot nem találtunk. Máskor nem ritka a háromszáz komment egy cikkhez és az elmúlt időszakban a tíz hozzászólás is rekordközeli volt. Pedig az emberek nagy része otthon volt. Nem tudom és nem is akarom megfejteni ezt, csak remélem, hogy visszatér minden a régi kerékvágásba.
Például a csapatunk is ott folytatja majd, ahol befejezte, hiszen az elmúlt öt meccsünkön nem kaptunk ki és csak kettő pontra van előttünk a Felcsút. A felkészülési meccsekből én nem vonnék le következtetéseket. Szombat az a nap, amikor mindennek klappolnia kell majd és miért ne klappolna?
Ellenfelünk a tabella harmadik helyezettje éppen a kupa elődöntő után van és a kupadöntő előtt. A két meccs között kell megmérkőzniük velünk és most biztosan nem annyira fontos a bajnoki három pont, mint a trófea megszerzése. Éppen ezért egy tartalékos csapatra számítok, hiszen teljesen logikus a kezdőcsapat pihentetése és az esetleges sérülések megelőzése. Persze lehet, hogy én rosszul gondolkodom…
Van egy jó csapatunk, amelyik képes lehet megverni a Mezőkövesdet és bízom is benne, hogy nem maradunk pont nélkül. Persze, ebben benne van a döntetlen lehetősége is, de én valahogy azt érzem, nem kapunk ki. Érdekes lesz majd a csökkentett nézőszám a lelátókon és érdekes lesz majd az is, hogy az ultraszektor hogy fog kinézni. De szurkolás akkor is lesz szerencsére. Az mindig segít a csapatunknak.
Szóval, aki tud jegyet szerezni, az támogassa majd a pályán harcolókat, mert nagyon kellenek a pontok. Szép lehet még ez a tavasz az elmúlt hónapok megpróbáltatásainak ellenére is. Van egy jó csapatunk, jó stadionunk, fantasztikus táborunk. Mi kell még?
Egyébként pedig igazán lehetnénk nagyvonalúak, ez is megkülönböztethet minket tőlük,.....csak "sajnos" nekünk is EL-meccseink lesznek, ez van. :-)
2018. január 31., 6.000 forintos retúr repjegy Montenegroba. Podgorica, taxi a városba, kérdezi a gyerek, honnan jöttünk, mert élt ő Magyarországon (ott azért nem percenként szállnak le a gépek, gyaníthatta, Pestről érkeztünk), focista volt, imádta. Még gólt is lőtt egy kupadöntőn, mégis kikaptak 3-2-re 2010-ben a Zetével a Debrecen ellen.
Mondom, én szeretem a focit, meg a szurkolókat is.
Erre ő: Fradi fans ok, but Diósgyőr better!
Na, akkor mondtam meg, Miskolcról vagyok.
Keressetek a reptéren egy Passatot, benne Darko Paviceviccsel. :-)
(Mondjuk, 12 EUR volt, drágább, mint a repjegy, de még borravalót is adtam, jól kezdődött a "nyaralás".)
Erre Pisont István, a legnagyobb....király azt nyilatkozza, hogy csapata a Liverpool játékára emlékeztette......ez nálam eddig a hét híre. :-)