Banner

Ébresztő!

Szerző: dfcwolf | 2020-05-29 11:41:00

Olyan téli álom köszöntött be a magyar focivilágra és a diósgyőri szurkolókra, amire senki nem számított és nem is sejtettük, hogy ilyen hamar vége lehet. Sokak szerint túlzás volt ez a sok szabály, mások azt érezték, szükség van erre, nem szeretnék már ezzel foglalkozni. Ami számomra meglepő volt, hogy milyen gyorsan köszöntött be a nihil az oldalunkon is, amire semmilyen magyarázatot nem találtunk. Máskor nem ritka a háromszáz komment egy cikkhez és az elmúlt időszakban a tíz hozzászólás is rekordközeli volt. Pedig az emberek nagy része otthon volt. Nem tudom és nem is akarom megfejteni ezt, csak remélem, hogy visszatér minden a régi kerékvágásba.

Például a csapatunk is ott folytatja majd, ahol befejezte, hiszen az elmúlt öt meccsünkön nem kaptunk ki és csak kettő pontra van előttünk a Felcsút. A felkészülési meccsekből én nem vonnék le következtetéseket. Szombat az a nap, amikor mindennek klappolnia kell majd és miért ne klappolna?

Ellenfelünk a tabella harmadik helyezettje éppen a kupa elődöntő után van és a kupadöntő előtt. A két meccs között kell megmérkőzniük velünk és most biztosan nem annyira fontos a bajnoki három pont, mint a trófea megszerzése. Éppen ezért egy tartalékos csapatra számítok, hiszen teljesen logikus a kezdőcsapat pihentetése és az esetleges sérülések megelőzése. Persze lehet, hogy én rosszul gondolkodom…

Van egy jó csapatunk, amelyik képes lehet megverni a Mezőkövesdet és bízom is benne, hogy nem maradunk pont nélkül. Persze, ebben benne van a döntetlen lehetősége is, de én valahogy azt érzem, nem kapunk ki. Érdekes lesz majd a csökkentett nézőszám a lelátókon és érdekes lesz majd az is, hogy az ultraszektor hogy fog kinézni. De szurkolás akkor is lesz szerencsére. Az mindig segít a csapatunknak.

Szóval, aki tud jegyet szerezni, az támogassa majd a pályán harcolókat, mert nagyon kellenek a pontok. Szép lehet még ez a tavasz az elmúlt hónapok megpróbáltatásainak ellenére is. Van egy jó csapatunk, jó stadionunk, fantasztikus táborunk. Mi kell még?




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-05-29 21:06:54 Piros öves, Őstag
Úgy látom, hogy a ZTE drukkerek nem tartják be a 1,5 métert egymástól és a 4 székes távolságot.
39. Graham Bell |Válasz erre: 36. szombatondelelott
2020-05-29 20:58:16 Piros öves, Őstag
Azt én sem értem ilyen gyenge támadójátékkal hogy lehet bent maradni. A Kispest amióta világ a világ mindig az olaszos catanacciot játszotta, kevés rúgott/kevés kapott gól.
38. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 33. v1910
2020-05-29 20:52:15 Fekete öves, Veterán
A Paks/Ujpest veszelyeztetettebb
Foleg, hogy a Vardahoz megy az ute. Kerdes Grozav es a masik ***** nelkul mire mennek. A ket szokeveny nelkul.
2020-05-29 20:51:53 Fekete öves, Veterán
Elnézést, nem sikerült a kép küldése.
2020-05-29 20:50:12 Fekete öves, Veterán
A 34 pontos Kispest 25 gólt lőtt 50 félidő alatt...a jelenleg 31 pontos Zete 5-öt egy alatt.
2020-05-29 20:46:52 Fekete öves, Veterán
Hiába futott, azért a kaposvári Bévárdi nem egy J. Vardy, ha már Leicester.

Amúgy nagyon leült a Zete az elmúlt 15 percben, nehogy forró legyen a vége! :-)
34. Graham Bell |Válasz erre: 31. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-05-29 20:45:22 Piros öves, Őstag
Az lesz az!
2020-05-29 20:43:21 Fekete öves, Őstag
Ez a ZTE nemigen fog kiesni.
32. szombatondelelott* |Válasz erre: 30. Graham Bell
2020-05-29 20:41:40 Fekete öves, Veterán
Ah, köszi, tényleg, rémlik valami!
31. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 30. Graham Bell
2020-05-29 20:41:25 Fekete öves, Veterán
A Sotont pusztitottak el annyira, ha jol emlekszem.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...