Banner

Vas János harcba száll a harmadik A-csoportos vb-jéért

Szerző: amigeleken.hu | 2022-11-10 11:28:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


Vas János még a nyár elején sem tudta, hogy 38 évesen folytatja-e a pályafutását és ezzel együtt harcba száll a harmadik A-csoportos világbajnokságáért. Aztán augusztusban jött a hír, hogy a DVTK Jegesmedvékhez igazol, s most ott van a magyar jégkorong-válogatott keretében is, amely a csütörtökön kezdődő Sárközy Tamás Emléktornával kezdi meg a felkészülését a májusi elit-vb-re.


A DVTK Jegesmedvék játékosa az NSO TV-nek nyilatkozott.


„Jó itt lenni, jól érzem magam a válogatottnál. A nyár szerencsére úgy alakult, ahogy végülis nem terveztem, de az élet így hozta, helyére kerültek a puzzle-darabok. Tök jó, hogy a DVTK Jegesmedvék megadta nekem a lehetőséget, hogy játsszak, jó a csapat, megvan az összhang a srácokkal, jól érzem magam a bőrömben, a helyemen Miskolcon. Mellette még más feladatok is hárultak rám, amit nagyon élvezek, és örülök, hogy újra itt lehetek a srácokkal a válogatottban”

– mondta az NSO Tv-nek Vas János, aki a májusi, divízió 1/A vb után, sőt, még a Képes Sportnak adott júniusi interjújában sem tudta megmondani, hogy 38 évesen folytatja-e pályafutását, és nekifut-e a harmadik A-csoportos világbajnokságának.



Ahogy arról videónkban is beszél, nem lesz könnyű bekerülni a keretbe, az már az első összetartás elején le lett fektetve Kevin Constantine által, hogy aki csak félgőzzel teljesít a Sárközy Tamás Emléktornán és az azt megelőző felkészülés során, arra a későbbiekben nem fog számítani. Ezért a Ljubljanában a harmadik feljutását ünneplő csatár úgy készül, bármilyen szerepkörben is számítson rá az új szövetségi kapitány, száz százalékos teljesítményt akar nyújtani.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. piros79
2022-11-13 13:29:26 Lila öves, Fanatikus tag
Ő egy ikon, nagyszerű dolog, hogy a DVTK-ban játszik!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...