Banner

Vas Jankó Kanada ellen búcsúzik a címeres meztől

Szerző: Jáborcsik András | 2023-04-08 16:10:00

Sajtófigyelő - m4sport.hu


Visszavonult a válogatottságtól a 39 éves jégkorongozó, Vas János.

Az M4 Sportnak adott nyilatkozatában azt mondta, ha egy szóban kellene jellemezni, mit jelentett számára a válogatottban töltött huszonkét év, azt mondaná: „mindent". A 171-szeres válogatott hokis a közösségi-oldalán jelentette be, hogy nem szerepel többet a nemzeti válogatottban.



„A legnagyobb büszkeség a válogatott mezt felvenni és küzdeni a hazáért. Tizenhét éves koromban kezdtem el. Minden egyes alkalommal boldogan érkeztem a csapathoz és jégre készen álltam. Hatalmas élmény volt ez a 22 év. Amikor feljutottunk, amikor győztünk, az extra volt, de meg kellett élni a rossz éveket, és a vereségeket is ahhoz, hogy háromszor is feljussunk a csúcsra. Ez nekünk sikerült, ezt más szóval nem lehet jellemezni, hogy Mindent jelentett a számomra” – kezdte visszaemlékezését válogatott időszakára Vas János, aki 171-szer ölthette magára a címeres mezt.



2008 tavaszán egy ország égett hokilázban, majd ünnepelte az A csoportos világbajnokságra feljutó csapatot. Utána elnevezték a csapat tagjait szapporói hősöknek, köztük a Japánba késve érkező Vas Jánost, aki sokat tett hozzá a nemzeti csapat remek teljesítményéhez.

„Kacifántos és boldog emlék. Akkor Amerikában játszottam, onnan kellett átutazni a fél világot. Kiesett a csapatom a Chicago ellen, így mehettem egyből (a világbajnokságra). Akkor volt, hogy hóvihar miatt lekéstem a gépet, egy nappal később értem oda, de ott voltam a srácokkal és Japán ellen tudtam csatlakozni, a harmadik mérkőzésen. Hozzá tudtam tenni a saját képességeimet és segíthettem a csapatot. Az ukránok ellen sikerült betalálnom, ami egy kisebb löketet adott a csapatnak, hogy utána végül 3-2-re tudjunk győzni, de már előttem is nagyon jól játszottak a srácok, és utólag azt mondom, hogy hozták a kötelező győzelmeket, ami akkoriban nem volt annyira egyértelmű. Nagyon összeért akkor a társaság. Örülök, hogy belerakhattam a saját részemet a közösbe” – emlékezett vissza a 15 évvel ezelőtti eseményekre.



A 39 éves jégkorongozó az egyetlen, aki megélte mind a három alkalmat, amikor a nemzeti csapat az A csoportba jutott és a legmagasabb szinten szerepelhetett két alkalommal.

„Büszke vagyok a pályafutásomra, nincs bennem hiányérzet. Visszagondolva az össze jó és rossz emlékre egy olyan összkép áll össze bennem, hogy mindent megtettem, amit csak lehetett a karrieremért és a válogatottért. Szerintem az a legfontosabb” – tekintett vissza válogatott éveire.


forrás: m4sport.hu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-04-08 17:28:01 Fehér öves, Lelkes újonc
Mi köszönjük az alázatodat a rengeteg munkát és lemondást amit beletettél ebbe a karrierbe.
És respect a családnak akik támogatták ebben.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...