Banner

Mezőkövesd - DVTK 2-1

Szerző: objektív | 2020-11-30 08:35:00

A tavalyi meglepetéscsapahoz, földijeinkhez látogatunk ma Mezőkövesdre, a mérkőzés kereken 14:05-kor kezdődik. Két gyenge formát mutató csapat találkozik, és ezen a meccsen nagy valószínűséggel nem szépség fog dominálni. Na nem mintha eddig ájuldoztunk volna a gyönyörtől a pályán látottak miatt, tehát ez a jóslatom nagy kockázattal nem jár, és ha bejön, valószínűleg az év orákuluma díjat sem tudom majd átvenni érte.

Szóval rossz meccsek sorozata után végre virítani kéne valamit. Persze, a rossz meccsek utáni kifogások mindig megvoltak, tudtuk ezeket már előre, interjúk nélkül is. Nem érdekelnek már a kifogások, nyerni kell. Ezt írom hetek óta és ma is csak ezt tudom. Ha ki akarunk lépni az árnyékunkból, akkor el kell kezdeni a pontokat gyűjteni, és ehhez ki lenne most a legjobb ellenfél, mit az a Mezőkövesd, amelyik elemeire hullott szét a múlt szezon után és legutolsó a tabellán két győzelemmel, mindössze 8 rúgott góllal?



OTP Bank Liga 12. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

Mezőkövesd, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Iványi Zoltán (Tóth II Vencel, Medovarszki János; Káprály Mihály, Kulcsár Katalin).

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Szeles, Katanec, Vadnai - Beširović, Berecz Zs., Cseri - Jurina, Nagy D. Vezetőedző: Pintér Attila.

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Karan, Hegedűs J., Memolla - Max, Iszlai - Hasani, Dražić, Márkvárt. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Karan helyett Szűcs K. a 32., Vadnai helyett Vajda S. az 55., Nagy D. helyett Serderov és Jurina helyett Vutov a 65., Iszlai helyett Ivanovski a 68., Shestakov helyett Rui Pedro a 76., Cseri helyett Beširović a 82. percben.

Sárga lap: Karan a 20., Pillár és Danilović a 24., Szeles a 40., Cseri és Pintér Attila a 45+2., Hasani a 86. percben.

Gólszerző: Cseri (1-0, 11-esből) a 21., Serderov (2-0) a 84., Dražić (2-1, 11-esből) a 90. percben.


21. perc: Karan akarta megszerezni a labdát Jurina elől, aki elesett a 16-oson belül, Iványi büntetőt ítélt. Cseri Tamás végezte el a büntetőt, és laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0


84. perc: Hazai oldalszabadrágás balról, egy védő fején megcsúszott, így a hosszún nem érték el. Szöglet jobbról, Serder Serderov érkezett a hosszúról, és az ötösről a hálóba csúsztatott, 2-0


90. perc: Büntető a DVTK javára Ivanovski megrúgásáért. Stefan Dražić állt a labda mögé, és a hálóba bombázott, 2-1


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Háromszor álltunk szemben a kapussal, ebből kétszer az első 15 percben. Az ilyen helyzeteket értékesíteni kell, és akkor teljesen más mérkőzésről beszélünk. Így is végig domináltunk a mérkőzésen, végigtámadtuk a második félidőt, ekkor az ellenfél elvétve jött át a térfelünkre, mégis tudtak még egy gólt szerezni. Akkor lenne igazán nagy probléma, ha helyzetet sem tudnánk kialakítani, ehelyett minden találkozón több nagy ziccert is kialakítunk, azonban a döntő pillanatban rendre rossz döntéseket hozunk. Ennyi helyzetből mérkőzéseket kell tudni nyerni.

Pintér Attila: Mindenekelőtt mielőbbi felépülést kívánok Dejan Karannak! A mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott lehetőség, mi tudtuk hatékonyabban gólra váltani a helyzeteket. 1-0-nál rárúghattuk volna a másodikat, ám kimaradt, ezáltal szorosabb és izgalmasabb lett a találkozó. A folytatásban nekik is voltak helyzeteik, nekünk is voltak, végül mi rúgtuk meg a másodikat. összességében megérdemelte a csapat a győzelmet.
A folytatásban sok sikert kívánok a DVTK-nak!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

250. zaphod |Válasz erre: 238. scs001
2020-11-29 15:49:40 Fekete öves, Őstag
a faszt vagyunk jobbak, a vezetés tudatában beálltak a kapujuk elé, és így van területünk.
249. wexeye |Válasz erre: 226. donjozsi
2020-11-29 15:49:38 Fekete öves, Őstag
Nem tudott volna elég időt biztosítani Pepének pl.,így inkább 2 cserére ment rá. Tavasszal Tabak,Molnár volt ez a 2,most mások. Az eredmények magukért beszélnek
2020-11-29 15:49:34 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Tamás,lefőtt a kávé !!!
2020-11-29 15:48:55 Barna öves, Fanatikus tag
Állva várja a labdát Ivanovski
2020-11-29 15:48:53 Fekete öves, Őstag
Nah, legalabb eddig a tippjatekban megvan a 23 pont
2020-11-29 15:48:44 Barna öves, Fanatikus tag
"Game over"
2020-11-29 15:48:43 Fekete öves, Veterán
Diósgyőr: HAHAHAHA

NB22222
2020-11-29 15:48:41 Fekete öves, Veterán
2-0
Serderov egy pontrúgást követően.
Meglepő?
Évek óta nem tudunk pontrúgásokat KIVÉDEKEZNI! SZégyen! Gyalázat.
2020-11-29 15:48:29 Lila öves, Tag
Na! Ez a biztos.
241. Ragnar1910 |Válasz erre: 238. scs001
2020-11-29 15:48:27 Kék öves, Tag
Ja igazad van :) nem játszunk rosszul
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...