Kicsit belehaltam abba, hogy nem vagyunk a rájátszásban

A DVTK Jegesmedvék szurkolói meglehetősen felemásan értékelik a csapatnak a Tipsport Liga 2018-19-es szezonjában nyújtott teljesítményét és az elért eredményét. Annak érdekében, hogy a szurkolók megismerhessék a szakmai vezetés véleményét is, szezonértékelő beszélgetésre kértem lehetőséget Egri Istvántól, a DVTK Jegesmedvék elnökétől.

Bízom benne, hogy a beszélgetés eredményeként a drukkerek választ kapnak az őket leginkább foglalkoztató kérdésekre, és egy árnyaltabb kép tárul eléjük a szezonról. Az interjút megelőzően a Jegesmedve szurkolók facebook oldalán és az amigeleken.hu-n is lehetett kérdéseket intézni Egri Istvánhoz. Az ezekre adott válaszokat a szezonértékelő második részében olvashatjátok majd.

A szurkolók többsége úgy értékeli a szezont, hogy kezdődött egy húszmeccses beszoktató periódussal, amit követett egy csúcsra járatási időszak, és a vége egy balul sikerült zárás volt…

Én ezt nem így látom. Egy szezont egyben kell értékelni, meg kell nézni, honnan indultunk el, mik voltak a célok és hova jutottunk el. Én mindig komplexen tekintek egy szezonra. Amikor megnyertük a magyar bajnokságokat, akkor is voltak olyan időszakok, amiket ki lehetett volna ragadni, csak éppen akkor a végén volt egy bajnoki cím és akkor erről nem beszéltünk. Most azt érzékelem, hogy sokan sikertelennek értékelik ezt a szezont és próbálják megmagyarázni, hogy ebben volt két sikertelen periódus, meg volt benne egy sikeres, de az egész összességében sikertelen volt. Én ezt másként látom.

A vezetőedzővel nagyon hosszan beszélgettünk erről, de átbeszéltem már a kollégáimmal is, és elkezdtem a játékosokkal is megbeszélni ezt. Meggyőződésem, hogy az a legfontosabb, honnan indultunk és hova jutottunk. Igazából az lenne a probléma, hogy ha most elköltöttünk volna sok száz millió forintot, és nem tudtunk volna előrelépni. Én meg azt mondom, hogy nagyon sok mindenben előre jutottunk. Sőt, sokkal nagyobb mértékben jutottunk előre, sokkal több tapasztalatot, sokkal több tudást szereztünk, mint amikor egymás után háromszor megnyertük a bajnoki címet.

Ti, a szakma hogyan látjátok a szezon végét?

Én ennek a történetnek a végét nagyon sikeresnek ítélem meg. Visszakérdezek, ha nem a MAC ellen játszottuk volna a kvalifikációt, hanem bármelyik szlovák csapat ellen, és nem sikerült volna, akkor semmi másról nem beszélnénk, csak a sikerről. De mivel a MAC ellen volt egy elveszített párharcunk, sikertelenségről beszélünk, holott ez nem az. Ezért mondtam, hogy egy teljes szezont kell nézni. A bajnokságnak abban a szakaszában, amikor már közeledtünk a kvalifikációs körhöz, minket nem is igazán érdekelt a kvalifikáció. Minket az foglalkoztatott, hogy bejussunk az első hatba.

Amikor elindultunk a Tipsport Ligában, az volt a cél, hogy a csapat vesse meg a lábát a szlovák bajnokságban, bizonyítsuk be, hogy oda valók vagyunk. Senki sem tudta, hogy a világ egyik vezető jégkorong nemzetének a bajnokságában hogy fogunk tudni teljesíteni. Ugye, játszottunk tavaly pár meccset a Visegrád Kupában, de egészen más hatvan meccset játszani hasonló erősségű ellenfelekkel. A legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar játékosoknak teremtsünk olyan lehetőséget, hogy egy olyan színvonalú bajnokságban tudjanak játszani, ami majd a saját karrierjüket, a klubjukat, de legfőképpen a válogatottat illetően előrelépést jelent és fejlődési lehetőséget biztosít. Ez volt az egyik cél.

Számomra az egy hallatlanul nagy siker, hogy az első pár sikertelen fordulót leszámítva sokkal közelebb volt hozzánk az első, mint amilyen távol volt hozzánk az utolsó. Ami azt jelenti, hogy fel tudtunk zárkózni egy topbajnokság középmezőnyéhez.

Viszont Glen Hanlon is többször kinyilvánította, hogy a legjobb nyolc közé jutás a célunk…

Ez volt a másik cél, amit megfogalmaztunk. És Glen is azért mondta, hogy a rájátszás a cél, mert ez volt a feladata, erre szerződött, erre adta az aláírását. Aztán elindult a bajnokság, mentünk előre és oda jutottunk, hogy ez elérhető közelségbe is került. És nem foglalkozom a hatos vereség szériával, nem foglalkozom a nyolcas győzelmi sorozattal, mert egy csapat életében, amelyik ilyen sok meccset játszik, ez teljesen természetes hullámzás. Más kérdés az, hogy hol hullámzik, mondjuk a Besztercebánya, illetve hol hullámzik a mi csapatunk. Mert ugye arról nem beszél senki, hogy a szezon második felében voltak olyan periódusok, hogy ha nem vesszük figyelembe az első húsz meccset, akkor dobogósok lettünk volna.

Ebből a szempontból viszont ennek megint nincs relevanciája, mert van egy vége a történetnek. De az biztos, hogy voltak olyan időszakok, amikor ez a csapat predesztinálva volt arra, hogy simán bejusson a hat közé. Már sok fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosak lehettünk abban, hogy nem végezhetünk a tízedik helynél rosszabb pozícióban. Na most itt jönnek be a képbe a szakmai kérdések. Azt is mondhattam volna, hogy mi a fenének erőltetjük a hatba kerülést? Inkább készüljünk a kvalifikációra. Utólag könnyű ezeket elmondani, de megkérdezem, hogy melyik sportoló az, melyik edző az, amelyik nem arra készül, hogy minden meccset megnyerjen? Most mondhatnám azt, hogy volt olyan ellenfelünk, aki nem erre készült, de ez az ő dolguk. Engem mindig az érdekel, hogy az én csapatom hogyan tud előre jutni, hogyan tudom a csapatomat fejleszteni.

A szerkesztő kiegészítése:

A következő két táblázat a Tipsport Liga 18 és 57., illetve 18 és 51. fordulója között szerzett pontok szerint rangsorolva tartalmazza a csapatokat:

A második táblázat nem tartalmazza az alapszakasz utolsó hat mérkőzését, amelyből kettőt rendes játékidőben, hármat pedig hosszabbításban veszített el a csapat:

Téma volt köztetek Glennel, hogy idézőjelben rápihenjen a csapat a kvalifikációra? Sok szurkoló van azon a véleményen, hogy hiba volt hajszolni az első hatba kerülést…

Én soha nem utasítottam erre Glent, és nem is fogok soha egyetlen egy edzőmet sem. Mert sem én, sem ő nem vagyunk ilyen típusúak. Biztos vagyok benne, hogy az öltözőben téma volt ez a játékosok között. A játékos ebben él, ez az élete, számolgat, hogy tud előrelépni, ő is megnézi a tabellát, ő is tudja, hogy nyolc fordulóval a vége előtt már megvan a kvalifikációs helyezés.

Természetesen, voltak ilyen megbeszélések Glennel, de mi azt mondtuk, hogy megyünk tovább, minden meccset meg akarunk nyerni. Ha mi, vezetők nem ilyen mentalitást táplálunk bele a játékosokba, akkor ez nem fog működni. Most beszélgettem erről Magosi Bálinttal és ő is elmondta, hogy eszükbe sem jutott az, hogy máshogy menjenek előre. A játékosok is minden meccset meg akarnak nyerni, fel fognak készülni a mérkőzésre becsülettel, tisztességgel, úgy, ahogy azt elvárja szerződése, a munkáltatója, az edzője, a közönsége, meg az egész környezete.

Amikor 2018 nyarán Pozsonyban, a Liga nyitó sajtótájékoztatón megkérdezték tőlem, hogy mik a célok, mit szeretnénk elérni. Mondtam nekik, hogy meg akarjuk nyerni a Ligát. Csak néztek rám. Azt szoktam erre mondani, hogy az a hat éves gyerek, aki idejön hokizni, minimum, hogy világbajnok akarjon lenni. De hát ezek teljesen természetes dolgok, hogy mindenki nyerni akar.

Milyen érzések kavarognak benned, hogy nem mi játsszuk a play-offot?

Teljesen természetes, hogy belehalok abba, hogy nem mi játsszuk a rájátszást. De nekem azt kell figyelni, hogy volt-e előrelépés? Márpedig volt, és azokból a hibákból, amiket elkövettünk, abból tanuljunk és ezeket a hibákat ne kövessük el újra.

Milyen hibákra gondolsz, amikor azt mondod, hogy azokat a hibákat, amiket elkövettünk, ne kövessük el újra?

Arra gondolok, hogyan készítsük fel a csapatot, hogy állítsuk össze a keretet. De nem lesznek paradigmaváltások, mert tíz évvel ezelőtt is ugyanígy dolgoztunk.

Nem kellett volna neked is honosított külföldieket szerződtetni, mint a MAC-nak? Nekik papíron ugyanúgy hat légiósuk volt, mint nekünk, de mellette van négy honosított játékosuk, Dansereau, Dudás, Bodó és Orbán.

Ez a program arról szól, hogy a magyar jégkorongot próbáljuk meg felemelni. Nem arról szól, hogy Ryan Harrisont, meg Ziga Pancét felemeljük, nem erről szól. A magyar hokit kell minél magasabb szintre emelni. Mi hat légióssal játszottuk végig a szezont. Most mondjam azt, hogy a Besztercebányának tizenegy légiósa van. Vagy mondjam azt, hogy a Zólyomnak, a Kassának vagy akár a MAC-nak mennyi van?

A MAC gyakorlatilag tíz légióssal játszotta végig a szezont. Az első két sorukban Pozsgain kívül nincs magyar játékos, nálunk meg az első két sorban öt magyar játékos volt.

Ez is egy lehetőség, amit fel fogok vetni majd a Magyar Jégkorong Szövetség megfelelő fórumain. Szabályozzuk le egységesen, hogy mik a sarokpontok. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy itt a hat légióson felül a többi játékos mind magyar volt és ebben volt öt miskolci saját nevelésű hokis.

A szurkolók körében örök téma volt végig a szezon során a létszám kérdése, hogy kevesen voltunk, rövid volt a pad. Te hogy látod ezt?

Én nem így látom. Augusztusban megkérdeztem Glen Hanlont, hogy hány játékosra van szüksége. Azt mondta, nem enged 22 játékosnál többet a jégre, ezt megmondta már a legelején. A 22 játékos az négy sor meg két kapus. Azért mondta ezt, mert ő taktikát, variációkat, meccshelyzeteket gyakorol az edzésen, nem korcsolyázni tanítja a játékosokat. Nem is lehet másként egy olyan szezonban, ahol két-háromnaponta meccseket játszol. Neki nincs arra ideje, hogy 25-30 játékossal eddzen és próbáljon meg játékost beépíteni a csapatba a 28., meg a 29. helyre.

Ráadásul a negyedik sornak mindenütt a világon kiegészítő szerepe van. Az NHL-ben sem lehet összehasonlítani az első két sor jégidejét a negyedik sor jégidejével. De ebben az összehasonlításban nekünk az égvilágon semmi szégyenkezni valónk nincs, mert egyrészt folyamatosan itt tartottuk nem 22, hanem 23, 24 játékost, és ha ehhez még hozzávesszük a KMH-ban játszó hat saját hokisunkat, az már harminc. Mi az oka annak, hogy a szurkoló ezt felveti? Mert ők azt látták, hogy kik játszanak. De ez a vezetőedző felelőssége. Glen 100%-osan meg van győződve róla, hogy az a játékos, aki megfelelően felkészül egy szezonra, annak le kell tudnia játszani a heti két-három meccset.

Erre mondta Hunor a jegkorongblog.hu-nak, hogy volt már olyan csapatnál, ahol tele volt a 30-as keret frusztrált játékosokkal, akik nem, vagy csak keveset játszottak…

Én magam is tudom, hogy tönkre tud menni ebbe egy játékos. Gondolj bele, hogy azok a játékosaink, akik a KMH-nál voltak, végig játszották az Erste Ligát. És ez sokkal többet ért, nem csak nekik, hanem nekünk is, mintha itt ültek volna a padon és nem játszottak volna.

A szurkolók egy része kudarcként értékeli a KMH-val való együttműködést …

Ezzel is vitatkoznom kell. A KMH-ból bárkit, bármikor elhozhattunk volna. Nem azért nem jöttek ide, mert nem engedték el őket. Hiszen a mi játékosaink. Egész egyszerűen nem igényelte Glen.

Akár csúnya kimondani, akár nem, az Extraliga és az Erste Liga színvonala között olyan nagy különbség van, ami szinte már-már kezelhetetlen. Amikor például válogatott szünet volt, akkor ezek a játékosok mind itt voltak, a sajátjaink és Szappanos is. Ő ugye két meccsen játszott is nálunk.

Augusztusban megnéztük a KMH felkészülési meccseit is. És mivel már minden meccs fel van töltve a rendszerre, Glen minden egyes KMH meccset megnézett. De alapvetően az volt a meggyőződése, hogy az Erste Ligában játszó játékosok döntő többsége nem alkalmas az Extraligára. Ezt nehéz kimondani, de sajnos így van.

Alkalmasak lehetnek a KMH-nál levő játékosaink arra, hogy akár egy-két év alatt felnőjenek az Extraligához?

Én ezt most nem tudom megmondani. Az a gond, hogy nagyon nagy a lépcső az Extraliga és az Erste Liga között. Az a probléma, hogy Magyarországon az Erste Liga után nincs egy olyan bajnokság, ahol a játékosok, különösen a juniorból kiöregedő játékosok fejlődni tudnának.

Ez a farm rendszer nagyon jól működik Észak-Amerikában, meg Észak-Európában is. Ott viszont sokkal mélyebben tagolt a hoki. Ott vannak szintek, lehet egyik hétről a másikra cserélni a játékosokat. Itt nem tudsz. Eljutottunk oda, hogy a minőségi magyar játékos többet ér, mint a légiós.

A mi költségvetésünk hol helyezkedik el az Extraligában?

Körülbelül az átlagnak megfelelő. Nem a legutolsó a költségvetésünk, mert a Liptószentmiklósnak, a Detvának és Zsolnának valószínűleg kisebb lehet a büdzséje. De például a besztercebányai légiósok - és ezt csak én a saját piaci ismereteim alapján gondolom - minimum 50, de inkább 60 ezer euró/szezon fizetésű játékosok. Nálunk nincs ilyen, egy sem. Emlékszem, amikor megvertük őket itthon 1-0-ra, a harmadik harmad második felében csak levegőt venni mentek a kispadra.

De itt mindig azt kell tudomásul venni, hogy ha nekünk még több pénzünk lenne, akkor sem lehetne azt az utat járni, hogy még több légióst szerződtetek. Mert nem ez a cél.

Az más kérdés, hogy nagyon jó lenne olyan szintű légiósokat idehozni, mint a Besztercebánya. De ez megint egy érdekes kérdés, mert alig vártuk, hogy Extraligások legyünk. Most itt vagyunk és egészen más szintről tudunk légióst válogatni. Azok a légiósok, akik most jöttek ide, nem Kulmala, hanem a többiek, Ryan, a Nick, Ziga, akik a nagy ismeretlenbe jöttek, mind elmondták nekem, hogy rendkívül kellemesen csalódtak az itteni körülményekben.

Hiába mondja el neki a másik, hogy gyere ide nyugodtan, mert ez egy jó ország, jó közeg, itt nem fognak átverni, ki fognak fizetni, itt rendes kaját, rendes szállást, felszerelést fogsz kapni. Azt mondta Nick Crawford, aki az egyik legmagasabb szinten jegyzett légiósunk volt, hogy a pályafutása során - pedig ő dolgozott észak-amerikai ligákban is -, azt a szintű ellátást és a játékosokkal való törődést és a játékosok kiszolgálását, amit itt kapott, sehol máshol nem kapta meg. De ezt Glen Hanlon is elmondta, márpedig ő elég sok helyen dolgozott pályafutása során. Mert az a közeg, amit felépítettünk itt Miskolcon, az mintaszerű a világon bárhol. A játékosnak semmi mással nem kellett foglalkoznia, csak a szakmai munkával. Itt minden azt szolgálta, hogy ez a csapat sikeres legyen.

Gondolom, Glennel átbeszéltétek, mennyire volt megelégedve a légiósokkal. Terveztek változtatást a légiósokat illetően?

Persze, természetesen. Ezek a légiósok már nem az SPHL-ből (Southern Professional Hockey League) jöttek, hanem a ECHL-ből (East Coast Hockey League), a harmadik számú amerikai ligából, illetve a második számúból, az AHL-ből (American Hockey League). Ziga Pance nyolc A-csoportos világbajnokságon, két olimpián szerepelt a szlovén válogatottal, de sorolhatnám az U20-as világbajnok Kulmalát is. Ezek a játékosok megfelelő színvonalú ligákból érkeztek ide, ezek már egészen más szintet képviselnek.

A légiósok közül is fogunk cserélni, és nem egyet és nem kettőt. Szeretnénk olyan ütőképes légiós társaságot összehozni, akik biztosítják nekünk azt, hogy azokban az időszakokban, amikor gyengébbek vagyunk, amikor rosszabb széria van, akkor a vállukra tudják venni a csapatot. Mert ebben a szezonban nagyon kevés olyan időszak volt, amikor a légiósok vitték a prímet, sokkal inkább a magyarokra volt ez elmondható. Nekünk olyan légiósokra van szükségünk, akik legalább olyan szinten tudnak produkálni, mint a magyarok, de az se baj, ha jobban.

Az különösen örömteli, hogy ma már egy Magosi, egy Vas Jankó, az eredményeikből is látszik, hogy ott vannak a liga élvonalában. Sőt, megkockáztatom, hogy jobbak, mint a légiósaink. Miskolci Márkó a teljes szezonban ugyanazt a teljesítményt tudta nyújtani, mint egy légiós.

Amikor visszajött a válogatottból, onnantól mintha a szárnyakat kapott volna…

Igen, mert sikerült gólt szereznie. Ez hiányzik neki a legjobban. De ezek azok, amiket nem lehet úgy megtanulni, hogy nekiállok, és majd megtanulok gólt lőni. A miskolci játékosoknak, a magyar játékosnak, akik nem játszottak külföldön erős ligákban, azoknak az a legnagyobb problémájuk, hogy ezt nem lehet már megtanulni. Ezt készségszinten, amikor fejlődik a gyerek, az alatt az időszak alatt kell megtanulni, hogy kell minőséget lőni és hogy kell gólt szerezni. Ezek nem jönnek magától, ezek a játékosok, a Miskolci Márkó, de különösen Láda Balázs, még a nyitott pályán kezdtek el hokizni. És nekem az nagyon nagy büszkeség, amikor elmondja Glen, hogy Ritó Laca meg Miskolci Márkó a csapat legjobban korcsolyázó játékosai között vannak. Ez minősíti a mi szakmai stábunkat, Bíró Ignácékat, akik ezeket a fiúkat megtanították korcsolyázni.

A szurkolókat az foglalkoztatja most talán a legjobban, hogy néz ki a keret a következő szezonra?

Azt ugye bejelentettünk nemrégiben, hogy Vas Jankó szerződését két évvel meghosszabbítottuk, és azt tudom még elmondani, hogy Magosi Bálinton és Vay Ádámon kívül minden magyar játékosnak élő szerződése van. A külföldi játékosok szerződését mindig csak 8 hónapra kötjük, de ez a világon mindenütt így van. Nagyon bízom benne, hogy Magóval is meg fogok tudni állapodni. Nem véletlen, hogy Jankó is szívesen marad, mert nagyon jól tudja, hogy ő itt vezér tud lenni és nagyon jó a társaság.

Ádám tekintetében más a helyzet. Egy olyan szintű kapus, mint ő, aki az alapszakasz legjobb kapusa lett, teljesen természetszerűleg szeretne tovább lépni. Azonban azokba a ligákba, amelyek erősebbek a Tipsport Ligánál, rendkívül nehéz bekerülni, első számú kapusnak meg különösen. Azt gondolom, hogy Ádám olyan szintű kapus, hogy második számú kapusnak nem szeretne elmenni sehova. De ez attól is függ, hogy milyen ajánlatokat fog kapni, ebben pedig sorsdöntő lesz az, hogy a világbajnokságon első számú kapus lesz-e.

Az a célunk, hogy az értékeinket tartsuk meg és bízom benne, hogy meg is fogjuk tudni tartani őket. Inkább arról van szó, hogy azok a változtatások, amiket az előrelépés érdekében meg kell tenni, annak érdekében, hogy a csapatban még benne levő tartalékokat felszínre hozzuk, végre legyenek hajtva. A leggyorsabb útja annak, hogy gyorsabban és lendületesebb tudjunk előre lépni az, hogy a csapat erejét megpróbáljuk egy kicsit növelni.

Glennel átbeszéltük, hogy neki mi a javaslata, hogy lehet a csapatot erősebbé tenni, melyek azok a pozíciók, ahol váltani kell. Ezeket megbeszéltük, most ez a munka kezdődött el. Mint említettem is, ebben van egy olyan előnyünk, hogy Magón és Ádámon kívül valamennyi magyar játékosunk élő szerződéssel rendelkezik. Mi tudjuk megmondani azt, hogy ki az, akire igényt tartunk, és ki az, akire nem.

Ezen dolgozunk most, és biztos vagyok benne hogy, a világbajnokság végéig a magyar játékosokat tekintve ezeket a kérdéseket meg fogjuk oldani. A légiósokat illetően nem, mert a nagy légiós mozgások mindig világbajnokságok után vannak, illetve Amerikában máshogy van az időszámítást, mint nálunk.

Glen mikorra ígért neked választ?

Glen néhány napja ment haza. Úgy ment el, hogy azt mondta, nagyon szeretne visszajönni, nagyon szeretné ezt a munkát folytatni. Csak hát itt jön közbe mindig a család. Glennek van egy tinédzser korú fia, a felesége iskolaigazgató és ezek nem egyszerű problémák. Ugyanez volt Mikével (Mikael Tisell) is. Nagyon bízom benne, hogy dűlőre tudnak jutni otthon és visszatér Miskolcra.

Térjünk már még egy kicsit vissza a mögöttünk hagyott szezonra és a csapatra. A statisztikákat böngészve szembetűnik, hogy a két magyar csapatnak volt messze a legkevesebb kaput eltaláló lövése az alapszakaszban. Mire vezethető ez vissza? Beszéltetek erről is Glennel?

Természetesen. Pontosan ez az, amit borzasztóan nehéz megtanulni már felnőtt korban. A szlovák csapatok mindenhonnan, minden helyzetből lőnek. De az is igaz, hogy mivel jóval alacsonyabb szintről jöttünk, az első évünkben nem fogjuk szétlőni az ellenfelek kapuját, mert egyszerűen nem jutunk el annyiszor a kapujuk elé. Alapvető célunk az, hogy a jövőben többet lőjünk kapura. Egyébként Glen az edzéseken folyamatosan azt sulykolta a játékosokba, hogy lőni, lőni, lőni. A magyar játékos, aki felnőtt egy rendszerben, egy szisztémában, sokszor még öt csombékot akar kötni az ellenfél lábára, mielőtt kapura lőne. Sokkal inkább lőni kell minden helyzetből, mert abból lehet a gól, vagy abból lehet a további helyzet, ha kipattan a kapusról a korong. Ebben is fejlődnünk kell. Ha majd ebben el fogjuk érni a Besztercebánya színvonalát, akkor valószínűleg ott leszünk a közelükben.

Ha összevetjük a csapat hazai és idegenbeli mérlegét, az látható, hogy itthon egészen kiválóan szerepeltünk, mindössze öt meccset veszítettünk el a rendes játékidőben.

Igen, hazai pályán sokkal magabiztosabbak vagyunk, de e mögött ott vannak a szurkolóink, a buzdítás, amit nagyon szeretnek a játékosok. De az ellenfelek is ezt mondják, akik nagyon szeretnek Miskolcra jönni a hangulat, a közeg, a szép csarnok és a jó infrastruktúra miatt is. De annak örülök, hogy a bajnokság elejéhez képest játszani már nem annyira szeretnek jönni ellenünk. Visszahallottam, hogy mind a Zólyom, mind a Besztercebánya mennyire örült annak, hogy nem ellenünk kell játszania a play-offot.

A szövetségben milyen a visszhangja a Tipsport Liga szereplésünknek?

Egyértelműen pozitív. Az, hogy egyik magyar csapat sem került osztályozós helyre, az már egy siker. Nem azért maradtunk bent a Ligában, mert nem eshetünk ki, hanem azért, mert kiharcoltuk. Ez nagyon nagy dolog és ezt a szövetségben is nagyon pozitívan fogadták.

És a Ligában milyenek a visszajelzések?

Nagyon szeretnek bennünket, a klubok örülnek neki, hogy csatlakoztunk a Ligához. Szeretnek hozzánk jönni, érzik, hogy mennyire szívesen fogadjuk őket. De ugyanezt tudom elmondani a hivatalos személyzetről, a játékvezetőkről, a technikai személyzetről és a tv-sekről is. Rendkívül jó a kapcsolat a klubok között, amit az ominózus zólyomi balhé sem tudott besározni.

Korábban azt lehetett olvasni, hogy a szlovák szövetség be akarja kebelezni a Ligát …

Úgy tudom, hogy meg is született a megegyezés, aminek köszönhetően a Liga nem lesz a továbbiakban önálló jogi személy, hanem a Szövetségen belül fog dolgozni. De ez minket az égvilágon semmiben nem érint.

Köszönöm a beszélgetést!

A szurkolói kérdésekre adott válaszokat a szezonértékelő beszélgetés 2. részében olvashatjátok.