Banner

Két lépcsőben előbb 18, majd 16 csapatos lesz az NB II

Szerző: amigeleken.hu | 2022-01-11 21:27:00

Az MLSZ elnöksége keddi online ülésén elfogadta a 2022-2023-as bajnoki és kupa-versenykiírásokat, illetve meghatározta a versenynaptárat.


Az MLSZ elnöksége keddi online ülésén elfogadta a 2022-2023-as bajnoki és kupa-versenykiírásokat, illetve meghatározta a versenynaptárat. Az OTP Bank Liga lebonyolításában nincs jelentős változás, továbbra is 12 csapattal, három forduló lejátszásával július utolsó hétvégéjén rajtol, egy időben a másodosztállyal, amely két lépcsőben előbb 18, majd 16 csapatos formában folytatódik. A szezont az őszi katari világbajnokság mellett az az örömteli helyzet is befolyásolja, hogy jövő tavasszal több magyarországi pályán U17-es Európa-bajnokságot, a Puskás Arénában pedig Európa-liga-döntőt rendez a szövetség.


Az MLSZ elnöksége továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése. Ezek megvalósulásáig a jelenlegi lebonyolítási forma marad érvényben.


Az NB II színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében a következő idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most 20 csapatos férfi másodosztály, míg az NB III-ban ugyancsak 2023-2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet.


A női labdarúgás fejlődése: a játékosok számának folyamatos növekedése, a kiemelkedő csapatok országos lefedettsége lehetővé teszi a női NB I létszámának – a férfihez hasonló – tizenkét csapatra emelését. A tervek szerint a bajnokság augusztusban rajtol, akárcsak a lényegében változatlan keretek mellett bonyolított női NB II.

Az egységesség jegyében a férfi futsalbajnokság is 12 csapatosra bővül, nagyobb lehetőséget adva a fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra, magas színvonalú versenyzés általi fejlődésre.


forrás: mlsz.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2022-01-26 06:05:57 Fekete öves, Veterán
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/csanyi-kemenyen-kritizalta-az-nb-i-es-klubokat-az-edzok-csak-tulelni-akarnak-rossz-a-gondolkodas

Továbbra is mantrázza a hülyeségét és közben védi az nem normális 12-es létszámát...
Persze, hogy túlélés van, hiszen néhány rossz meccs után azonnal kieső vonalhoz kerülhet a középcsapat.
Persze, hogy nem építkeznek, mert agyonvágja az építkezést, ha kiesik a csapat...
Az elmúlt évek szabályozása miatt nem lehet igazén építkezni, pláne a mesze van a fővárostól az illető csapat...
2022-01-13 08:32:40 Narancs öves, Tag
Szerintem 14 vagy 16 csapatos első osztály, max 4 légiós a pályán.
Mióta megjelent az akadémia képzés mennyi játékost adtak az első csapatnak országszerte illetve az összes sportágra lebontva?
Szívesen látnék erről egy kimutatást. Tudom hogy nem lehet mindenkiből első osztályú sportoló csak nekem eddig az akadémiákról nincs jó véleményem.
Hozzá nem értő haverok pozícióba rakása, pénznyúlás.
3. dudik-attila |Válasz erre: 2. Szabó József
2022-01-12 13:49:28 Piros öves, Őstag
Így van. A kiélezett 12 csapatos bajnokság kedvez(het) a színvonal emeléséhez, a korlátozott magyar lábilabdások és a szintén nem túl minőségi magyar utánpótlás jatszatasahoz már aligha.... A kettő üti egymást.
2022-01-11 21:44:33 Fekete öves, Veterán
A töketlen bmlsz vak és nem látja, hogy a 12 csapatos MB1 miatt nincs sok magyar és sok fiatal játékos.
Addig nem valósul meg ez, azaz fordítva ülnek még most is lovon...
2022-01-11 21:36:53 Fekete öves, Veterán
Akkor ezek szerint a következő szezon lesz az utolsó töketlen 12 csapatos MB1.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...