Banner

Isten éltesse, Tanár úr!

Szerző: amigeleken.hu | 2023-07-31 17:56:00

74. születésnapját ünnepelte Kutasi László.


74. születésnapját ünnepelte július 29.-én Kutasi László, akit a diósgyőri szurkolótábor Tanár úrnak becézett.

A Tanár Úr 25 évesen igazolt Szegedről Diósgyőrbe, az átigazolási lapját a peronfelügyelő pecsétjével hitelesítették a szegedi pályaudvaron az átigazolási határidő letelte előtt fél órával, olyannyira nem akarta elengedni a szegedi vezetés.

Azok a szerencsések, akik látták játszani Kutasi Lacit, tudják, miért kapta a Tanár úr becenevet.



Diósgyőrből verekedte be magát a nemzeti és az olimpiai válogatottba, mindkét együttesben 6-6 alkalommal lépett pályára. Emellett bajnoki bronzérmes, kétszeres MNK győztes, a veszprémi kupadöntőn varázslatosan nagy gólt ragasztott Fükő Sanyi szögletéből Mészáros Bubu hálójába, amivel megadta az alaphangot a csodálatos kupagyőzelemhez.

Délvidéki gyerekként hamar belopta magát a diósgyőri szurkolók szívébe. Óriási szeretet övezte és övezi a mai napig a miskolci drukkerek részéről.


Az NDK ellen pályára lépő magyar válogatottban Kutasi balról a hetedik helyen áll.


Legalább ennyire szerették Szegeden is a "kiskun veszedelmet". A Tisza parti városban az utóbbi 100 év legjobb szegedi játékosai közé is beválasztották. Legjobb védőként ötödik lett a rangsorban és csak olyan nagyságok előzték meg, mint Sándor Csikar, Kocsis Lajos, Baróti Lajos és Gujdár Sándor.

Laci elmondása szerint "diósgyőri pályafutásom életem legszebb, legizgalmasabb, legszenvedélyesebb és csak szuperlatívuszokban kifejezhető éveit jelentette".



A Tanár Úr visszaemlékezéseit 2012-ben és 2013-ban folytatásokban közöltük. Ő volt az első fecske az amigeleken.hu "Legendáink" sorozatában. Mivel Laci már akkoriban is aktív volt a facebookon, könnyen ment vele a kapcsolat felvétele. Elküldtem neki a kérdéseimet és nagy-nagy örömömre valamennyire terjedelmes választ kaptam.

A Tanár Úr 74. születésnapja alkalmából ezeket osztjuk most meg Veletek újra.


Kattintsatok a lenti linkekre és utazzatok egyet az időben, vissza az Aranycsapat korába!


Pályafutásom kezdete és a Diósgyőrbe igazolásom története >>>>

Így fogadtak az újdonsült csapattársak >>>>>

A "CSAPAT"-ról >>>>>

Így kaptam a Tanár Úr becenevet >>>>>

Szabó Gézáról, a válogatottságról és a Szegedre történő hatzatérésről >>>>>


Kedves Laci! Nagyon boldog születésnapot kívánunk !




És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-08-01 16:33:25 Kék öves, Tag
Isten éltessen erőben-egészségben !
Leninvárosban éltem és dolgoztam 1973-1980 között. Az Olimpiai csapattal ott edző táboroztak és edzőmeccset játszottak. Lakat Karcsi bácsi megengedte a csapatnak ,hogy este egy fröccsöt megígyanak.Igy kerültek a TVK épitészeti klubjába ahol mi is ünnepeltük egyik kollégánk névnapját
Igen jó hangulatú beszélgetést folytattunk Salamon Józsival és Kutasi Lacival. Hogy milyen jót dumáltunk itt a bizonyíték ,hogy még mindig emlékszem arra az estére.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...