Banner

Ellenfél érkezik

Szerző: dfcwolf | 2024-02-11 10:30:00

Tegyünk meg mindent a győzelemért!


Kimondhatjuk, hogy vasárnap valódi ellenfél érkezik Miskolcra. Végre lesz ellentábor a vendégszektorban, akiknek biztosan nagy elvárásuk lesz majd a meccsel kapcsolatban, hiszen óriási változások mentek végbe náluk, melyeknek az eredményét szeretnék már az első meccsen látni. Új tulajdonos, új edző és a kiesés előli menekülés, ami hajtja majd őket a pályán. Szerencsére a távolság közöttünk több mint három pont, de nagyon csalódott lennék, ha nem nyernénk.

Ősszel egészen jól játszottunk ellenük, de sajnos a gólokat ők lőtték és azóta sem fér a fejembe, hogyan nyerhették meg azt a meccset. Utána kezdődött nekünk a lejtmenet és nekik is. Ki fog derülni a meccsen, hogy eddig csak nem akartak játszani, vagy valóban ennyit tudnak. Bízom az utóbbiban.

Azt nem tudhatjuk, hogyan fogunk kiállni a mérkőzésen, mert úgy tűnik, valami vírus lengi körül a csapatot és ez is hátráltatja a stábot abban, hogy a legerősebb tizenegy fusson ki a gyepre. (Közben kiderült, ilyet nem lehet) Amit látni kell, hogy a fiatalperc lett a csapat új origója és ettől elállni nem akarunk. Ez számomra azért furcsa, mert az utolsó meccsen akár egy teljes fiatal csapattal is kiállhatunk, ha addig bebiztosítjuk a helyünket és kell majd a fiatalperc. Szóval annyira nem szorít ez minket.

Az edzőnket a munkája miatt még semmiképpen nem kritizálnám, de a nyilatkozatai azért okoznak bennem némi feszültséget. Nem kellene minden alkalommal csontig nyalni a vezetőségnek, amikor csak lehet, mert a szurkolók nagy része nem kíváncsi erre. Nem kicsit erőltetett ez, ráadásul mi is látjuk a meccseket és a játékosokat.

A hangulat viszont garantáltan jó lesz, és nem kell külön kiemelnem, mennyire fontos lesz a szurkolás, mert hazai pályán a lelátón is nyernünk kell. Ezért mindenkinek oda kell tennie magát! Én már nagyon várom az összecsapást és a kilencven perces háborút a szektorok között! Biztosan nem vagyok egyedül ezzel.

Tudjuk, hogy ezek a lila srácok nagy kópék, ezért legyen mindenki körültekintő, hátha kedvük lesz itt valahol felbukkanni. Persze ennek kicsi az esélye, de a lila ördög nem alszik. Ezen kívül pedig mindenki a stadionba és tegyünk meg mindent a győzelemért! Rajtunk ne múljon!



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

21. rugoka |Válasz erre: 20. ERIK A VIKING
2024-02-11 20:27:33 Barna öves, Tag
Újra, mindenkor!!!
2024-02-11 18:02:22 Kék öves, Tag
SZAR MINDEN!
19. DVTK1974
2024-02-11 11:05:32 Kék öves, Tag
A tavaszi szezon első 3 meccséből 4-5 ponttal kalkulálni nem volt egy irreális elvárás, Simon szerint nagyon jó a keret, minőségi játékosokkal, ráadásul kb. azonos erősségű csapatokkal játszottunk, játszunk. Debrecenből 1 pont az rendben van, Kecskeméten nem lett volna szabad kikapni, mivel a bravúrok elmaradtak, marad az Újpest elleni meccs, amit meg kell nyerni, az x sem lehet opció. Ha a 9-ből csak 1-2 pont jön össze, arra nincs magyarázat, sérülés, betegség a többi csapatot is sújtja.
18. NY. B. T. |Válasz erre: 16. dfcwolf
2024-02-11 08:54:11 Kék öves, Tag
Köszi!
Mert amúgy úgy emlékszem még talán Győrt fogadtuk nb2ben es akkor is volt ilyen dolog.Persze akkor miután a jegyet megvettük, közölték velünk hogy nem kellett volna :D
Azóta meg kocsi...

A város vezetősége büszke lehetne a szurkolókra!
Hogy minden szart kibír, es el mennek meccsre!
Sokan azonosítják Miskolcot Diósgyőrrel....a kitartó nagy szurkolótábora miatt pl..
Akkor lehetne meccsnapokon a jegyeseket,bérleteseket ennyivel segíteni!
2024-02-11 08:47:47 Piros öves, Őstag
Az lenne igazán fontos ,hogy az ilyen kiesés ellen küzdő, alsóházi csapatokat verjük meg hazai pályán és idegenben is szedegessük tőlük a pontokat. Eddig szerencsére jól kezdődött az idény ,mert a Kövesd meg a Várda sem szerzi a pontokat, nekünk viszont ideje lenne elkezdeni, mert a 10 pontos előny gyorsan eltűnik. Mi még kétszer játszunk pl. a Fradi és a Vidi ellen is ,ők vannak a legjobb formában.
16. dfcwolf |Válasz erre: 15. NY. B. T.
2024-02-11 08:41:29 Fekete öves, Őstag
Tudtommal ezt már eltörölték, pedig erre az ötletekre nagyon büszke voltam. És arra, hogy megboldogult Kriza Ákossal ezt keresztül is tudtuk vinni.
15. NY. B. T.
2024-02-11 08:19:52 Kék öves, Tag
A mai meccsre, a meccsjegyet elfogadják pl villamoson? Nem olvastam sehol ezt.
Jövünk páran,az meg egy sör ára:)
Vezetni meg hülye lesz bárki is egy uttest meccsen.
14. Izsák20
2024-02-11 02:46:17 Piros öves, Őstag
A mai meccsek elég jól alakultak a mi szempontunkból. Ha holnap is nyer a három hazai akkor 80-90% esély meg lesz a bentmaradás, ez már nem is 6 hanem 9 pontos meccs lesz.
2024-02-10 23:26:04 Fekete öves, Veterán
Remelem Toth Bazsi fog mar kezdeni a kapuban.
Barcikatol hozott eltiltasat mar letoltotte, igy lassuk mit tud elesben.
Sem Banhegyire, sem Odyntsovra rabizni a portat nem eletbiztositas.
12. Sickunt
2024-02-10 21:27:38 Barna öves, Tag
Várda 3 meccs 0 pont mondanám gúnyosan ,hogy Révésznek igaza volt, legiósok tényleg jobbak mint az ősszel pénz miatt játszatott fiatalok. De Fradi Vidi Felcsúttal játszottak. Nem azt mondom ,hogy féljünk, de ők a nehezét szinte letudták. Múlthéten az egyik tabella riválistól kikaptunk, jön holnap a másik. nem jó a döntetlen. Győznünk kell.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...