Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Antal Botond a mai napon meghosszabbította június 30-án lejáró szerződését - adta hírül a dvtk.eu.
- Örülök annak, hogy a klubvezetés és a szakmai stáb is úgy döntött, hogy szeretnék meghosszabbítani a szerződésemet, hiszen kiválóan érzem magam Diósgyőrben és én sem szerettem volna máshová igazolni - nyilatkozta Antal Botond. - Boldog vagyok, hogy folytathatom azt a munkát, amit Andrusch Józseffel és Fernando Fernandezzel elkezdtünk. Már négy éve ehhez a klubhoz tartozom, tudom, hogy mit jelent diósgyőrinek lenni, és igyekszem majd megfelelni a szurkolótábor elvárásainak is. Szeretnék minél többet védeni az új stadionban, hiszen itt valóban átélhetem hétről-hétre azt az érzést, amiért annak idején elkezdtem a pályafutásomat.
- Úgy ítéltük meg, hogy Antal Botond abba a korba ért, amikor már folyamatosan kiegyensúlyozott és jó teljesítményt tud majd nyújtani - tette hozzá Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - A képességei megvannak ahhoz, hogy nagyon stabil élvonalbeli kapus legyen és biztos vagyok benne, hogy a következő években az NB I. legjobb hálóőrei között fogják majd nyilvántartani. Az ő szerződésének meghosszabbításával megnyugtatóan tudtuk rendezni a kapusposztot, hiszen Ivan Rados és Bukrán Erik is a keret tagja marad.
forrás: dvtk.eu
A magasságról meg annyit, hogy Kötél 185. Ugyan akkora mint pl. Casillas vagy K. Schmeichel.
Basszus, annyira röhögtem, hogy a kávém a képernyőn kötött ki. Kösz Kornél, legalább "bearanyazod" a reggelemet. :)
De komolyra fordítva, annyira elfogult vagy Botival szemben, hogy már fáj. Maradjunk annyiban, hogy Boti és Laci képességei között annyi a különbség, hogy Boti viheti neki a kesztyűjét és maximum bekötheti a cipőjét. Erről kb ennyit.
Rácznak sem egy-egy meccsét kell alapul venni. Nota viszont talán valóban jobb volt.
Tegnap sem kapott gól a világválogatottól.
De hogy Vereb Gyuri bacsi ota a legjobb kapusunk az egy jo nagy hulyeseg.
És igen, nekik is voltak gyenge meccseik, de Antalnál akkor is jobb kapusok voltak.
Köteles meg azért a gyanús meccsei után lenyomott pár évet Belgiumban, az valamivel komolyabb, mint a bohócliga.