Banner

A meccs első öt percében nem lesz szervezett szurkolás

Szerző: amigeleken.hu | 2024-04-03 11:51:00

Az Ultras Diósgyőr felhívása.


A Szervezett Szurkolói Csoportok közleménye a ma esti Ferencváros elleni Magyar Kupa mérkőzéssel kapcsolatban:


5 PERC CSEND MAGUNKÉRT!

A mai nappal elérkeztünk a szezon eddigi legfontosabb meccséhez. Bármelyik csapat is jut tovább, azt mindkét fél elismerheti, hogy valószínűleg még a döntőben sem várható effajta lelátói rivalizálás, lelátói csata és igazi futball hangulat.

MINDENT BELE KELL ADNI, PÁLYÁN ÉS LELÁTÓN EGYARÁNT MINDENKINEK!

Viszont a közelmúlt történései és a háttérben ellenünk szorgosan munkálkodó "sötét erők" elérték, hogy erre a napra ne érezzük magunkat felszabadultan, ne éljük át egy futballünnep igazi varázsát. Azonban ezt/ezeket megpróbáljuk félretenni, amennyire csak lehet és 100%-osan beállni a csapat mögé!

Ahogy olvashattuk, a rendőrség kiemelten készül erre a meccsre, ami nekünk Diósgyőr szurkolóknak itt Miskolcon már régen rossz előjel, hiszen a legkisebb kihágások is óriási büntetésekkel járhatnak vagy rendkívüli intézkedéseket vonhatnak maguk után.

KÉRÜNK TITEKET, NE "ÜLJETEK FEL" SEMMIFÉLE PROVOKÁCIÓNAK, TARTÓZKODJATOK A MAGÁNAKCIÓKTÓL ÉS FIGYELJETEK ODA EGYMÁSRA, BARÁTAITOKRA!

A szervezett szurkolói csoportok döntése alapján az első 5 percben nincs szurkolás, ezzel is tiltakozva és üzenve, hogy "MISKOLCON NEM A SZURKOLÓ A LEGNAGYOBB PROBLÉMA!"

ZÁRJUNK ÖSSZE! MINDÖRÖKKÉ DIÓSGYŐR!


forrás: Ultras Diósgyőr facebook



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. vebgy* |Válasz erre: 1. 2017.
2024-04-03 15:32:28 Fekete öves, Veterán
Nyugodtan kezdheti a napos oldal a zöldek gyalázasat...HA ők kiérdemlik...
3. wexeye
2024-04-03 13:04:33 Fekete öves, Őstag
Honnan tudod hogy nem lesz kiírás? Adja tv,hogy üzensz máshogy? 5 percig fel sem kellene menni a lelátóra és úgy berobbanni. Ez a döntés,nem ezen fog múlni a meccs kimenetele. Ha van ennyi bennük,akkor kussban lesznek a zöldek is. Nem téged,nem a te tarsadat vitték el ,tartják bent. Ezért is elfogadhatnád az ő döntésüket
2. jegyeketberleteket |Válasz erre: 1. 2017.
2024-04-03 12:59:53 Citromsárga öves, Tag
Csak kérdem: szerinted egy olyan jellegű molinót beengednének?
Egy ilyen meccsen lehet nagyobb hírértéke, vagy egy senkit sem érdeklő kisvárda meccsen?

Én sem örülök neki, de strucc politikát nem lehet folytatni.
1. 2017.
2024-04-03 12:36:16 Piros öves, Fanatikus tag
Ez komoly? Pont ma kell ilyen módon tiltakozni? Miért nem egy egész szektoros nagy molinó, ami még a hírekbe is bekerülhetne? arról senki nem fog beszélni hogy miért nem szurkol 5 percig az egyik tábor, a laikusok észre se fogják venni...a rendőrök meg végképp nem. Miért az év legfontosabb meccsének elején büntetjük a játékosokat azzal hogy csak a vendégtábort hallják majd, amikor a legnagyobb biztatásra lenne szükségük? Szerintem ez most nem jó döntés.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...