A feljutás az alap - Interjú a Capo-val

Csak néztünk, hogy a rendőröket már villamossínen rugdossák… De hát ez Miskolc.

Karácsony előtt egy nappal találkoztunk Patrikkal, a diósgyőri tábor Capo-jával, hogy beszélgessünk kicsit a múltról, a jelenről és a jövőről.

Ugorjunk egy nagyobbat vissza az időben. Nyár volt, mikor kiestünk. Ott álltunk a stadion előtt, te pedig néhány szurkolótársaddal lehetőséget kaptál, hogy beszélj a klub vezetőivel. Akkor elég feszültnek tűntél. Hogy emlékszel erre vissza?

Ez egy nehéz időszak vége volt, rengeteg feszültség gyülemlett fel mindenkiben, természetesen bennem és bennünk is. Viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy kicsit elcseszett volt az egész akció. Sokáig kerestük a megoldást, hogy mit lépjünk, hogyan oldjuk meg ezt a problémát anélkül, hogy akár a tábor jövőjét, akár bárkinek a testi épségét kockáztassuk. Úgy döntöttünk, hogy nem buzdítunk senkit arra, hogy legyen anarchia vagy lázadás, hanem megpróbáljuk kihívni a klubvezetőket, Benczés Miklóst, Sántha Gergelyt, Világi Pétert és Szabó Tamást. Hárman ki is jöttek. Emlékszem, hogy nagyon türtőztetni kellett magam. Én személy szerint Benczésen kértem számon mindent. Azt szerettem volna elérni, hogy odaálljon a tömeg elé, és egyrészt kérjen nyilvánosan bocsánatot (bár ez talán rajtam kívül szerintem senkit nem érdekelt volna), és mondjon le. Azt mondta, hogy ő ezt nem érti. Mondtam neki, hogy 2010-ben itt egy hős voltál az NB2-es meneteléssel, azóta ide-oda járkálsz Felcsút és Miskolc között, nem azt látjuk, hogy te a Diósgyőr miatt lennél itt, neked ez csupán megélhetés, nem érdekel téged hogy mi történik, nem érdekel téged ez a tömeg, nem képviseled a megyének, a városnak az érdekét, neked ez csak pénz. Ha még maradt benned abból az emberből, aki 2010-ben itt volt és feljuttatott minket az NB1-be, akkor szépen magadtól felállsz. Elmész Felcsútra, vagy ahová akarsz, de innen el. Azt válaszolta, hogy neki ezt ne mondjam, mert amióta itt van, nem is tudjuk milyen sok dologban javultunk. Én azt mondtam neki, hogy ez engem nem érdekel, kiestünk, ez Miskolcon nem történhet meg. Ebben pedig ő a legnagyobb hibás. A többiek ekkor már próbáltak nyugtatni, de nem igazán sikerült. Ott volt egy úriember, akit én nem ismertem, és nem is értettem, mit keres ezen a megbeszélésen. Ő azt mondta, hogy ha én megmozdulok, akkor azonnal elvitet. Ekkor tudtam meg, hogy az úr a városi rendőrkapitány. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sántha vállalta volna Benczés helyett, hogy beszél a szurkolókhoz. Én el is indultam volna megafonért, viszont akkor a rendőrfőkapitány úr azt mondta, hogy erre nincs lehetőség, menjünk be a klubházba, ott adjuk át a petíciót, és ott lehet beszélgetni is. De mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy jelentsék be a lemondásukat, vagy pedig befejeztük, de a következményekért vállalják a felelősséget. Sántha Gergely még akkor is jelezte, hogy ő kész beszélni, de a rendőrök ezt nem engedték. Elkezdtem olvasni a petíciót, de azt mondták, ne lázítsak, mert elvisznek, úgyhogy ez annyiban is maradt. Viszont a tömeg nem hagyta annyiban, és hosszú éjszaka lett belőle.

Az viszont spontán alakult, és titeket is meglepett.

Abszolút. A csoportok előzetesen megbeszélték, hogy nem terveznek ilyen akciót. Nekünk alapjában véve a kiesés fájt, és a klubvezetés elleni érzéseinket akartuk megmutatni. Mi nem akartunk háborút a rendőrökkel, minek? Ha összeállunk, lesz egy nagy verekedés és utána ránk nézve lesznek következmények is, de a klubnál ettől nem változik majd semmi. Még talán örültek is volna egy ilyen forgatókönyvnek. Úgyhogy el is hagytuk a helyszínt, hogy a továbbiakat megbeszéljük, megtervezzük. Csak néztünk, hogy a rendőröket már villamossínen rugdossák… De hát ez Miskolc.

Én úgy láttam, hogy indokolatlanul sok rendőr volt a helyszínen. Talán épp az lehetett a gyújtózsinór, hogy sokan voltak és a végén kicsit keményebbek is lettek a kezdetekhez képest.

A sok rendőrre számítani lehetett. Az elején nagyon együttműködők voltak, azt mondták, hogy nem lehet vonulás, aztán mégis volt. A pirónál sem jöttek be. Úgy gondolom, hogy amíg a találkozó a vezetéssel nem történt meg, addig semmi probléma nem volt. Később már a tömegből páran ittasan inzultálták rendőröket és fogyott a türelem. Én úgy tudom, hogy nem is miskolci rendőrök voltak. A végén viszont tényleg egyre erőszakosabbak voltak. Vagy a nap megsütötte őket, vagy föntebbi utasítást kaptak. A végén már nekünk is mondta az egyik rendőr, hogy még most húzzatok el innen. Lehet, hogy ők már tudták, hogy majd jönni fog a parancs. Mi el is jöttünk. Nem tudom pontosan, hogy mi miatt robbant ki, vagy hol kezdődött, de az biztos, hogy utána Penny sarkától a stadionig mindenhol zajlott.

Átadtátok a petíciót. Most visszatekintve mi valósult meg belőle?

Létrejött a szurkolói iroda. Viszont nem igazán tudok erről beszélni, mert én azóta nem voltam bent a klubnál. Megfogadtam, hogy soha többet nem megyek be. Megbízom a tábor vezetőiben, de én soha többet nem ülök a klubvezetőkkel egy asztalhoz, nem tárgyalok. Azt azért tudom, hogy Benczés Miklós nem ment el, a felelősök nem lettek elszámoltatva, ahogy kértük. Amit a szurkolói irodáról hallok, az többnyire pozitív, de én teljesen függetlenítem magam és nem is kívánok a jövőben sem ebben részt venni.

Akkor inkább a tábort akarod irányítani és ezzel akarsz foglalkozni.

Pontosan. Ha bajnoki címet nyerünk, én akkor is úgy fogom gondolni, hogy ezeknek az embereknek innen el kell menni, ezek az emberek hibáztak, ezek az emberek fájdalmat okoztak a városnak, a tábornak. A tábor érdekeit elsősorban nekem kell képviselni, és én ezekkel az emberekkel nem vagyok hajlandó együttműködni még akkor sem, ha Diósgyőrről van szó, mert tudom, hogy a részünkről ez nem feltétlenül lenne őszinte.

Fájdalmat okozott a kiesés, de az előtte lévő pár évben már volt időnk felkészülni erre. Ti hogy készültetek az NB2-re?

Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. A falusi meccsek varázsa. A bajnokság is nagyon nehéz, sokkal nehezebb, mint az NB1. Megnyerni biztosan nehezebb a másodosztályt, mint bentmaradni az első osztályban. Ha az NB1-ben kikapsz tízszer, de a végén nyersz öt meccset, akkor középmezőny. Ha itt az elején hátrányt szedsz össze, akkor már szinte el is úszott. Az a baj, hogy a kiesés az több évnek a terméke, és így nehezebb mozgósítani. Sokat gondolkoztunk, hogy mi lenne a legjobb. Voltak ilyenkor ötletek, hogy ne bohóckodjunk 15 emberrel Szentlőrincen, és hagyjuk ki ezeket a túrákat, de Győrben, Békéscsabán viszont legyünk sokan. De az nem a Diósgyőr lenne. Mi azért vagyunk, mert szeretjük a klubot, így azért, hogy tegyünk a klubért, azt választottuk, amit a szív diktált. Tudtuk, hogy ezzel nem leszünk benne a magyar táborok között a top 3-ban. De bíztunk benne, hogy a hazai meccsek azért lendületesek lesznek, de ez is csak két meccsre volt igaz, a Vasas és a Nyíregyháza ellenire. Ami azóta van, az nem meglepő, de azért csalódás. De nem okolok senkit, én abszolút meg tudom érteni azokat az embereket, akik azt mondják, hogy ők majd akkor jönnek, ha normális a helyzet. Lehet azzal dobálózni, hogy diósgyőri szív, de emberek vagyunk, ha egyszer azt mondjuk, hogy elegünk van, akkor azt kár erőltetni. Én teljesen megértem ezeket az 1200-as nézőszámokat, de nagyon fáj. És nem csak a napos oldal fogyott el, nyilván mi is elfogytunk. Viszont emlékeim szerint 2010 környékén is ez volt, de az biztató, hogy a Vasas és a Nyíregyháza ellen meg tudtuk mutatni, pláne úgy, hogy kell védettségi és mindkét meccs hétköznapra esett. Ezért mondom, hogy él még a diósgyőri szív, él még a szenvedély, és nem feltétlenül kell azzal támadni egymást, hogy miért csak ennyien vagyunk. Ebből kell most gazdálkodnunk. Ebből talán lehet lendületet venni, mert a szürke középszerű monotonitás is romboló hatású. Mélyről jövünk, törünk előre, megyünk a magunk útján, na ez a „csakazértis” borsodi virtus. Számomra ez így ér valamit, de csak akkor, ha idén feljutunk. Ha még egy évet itt kellene töltenünk, az akár végzetes is lehet. Persze vannak fiatalok, de én úgy gondolom, hogy zsinórban kettő vagy akár három év másodosztály a tábor végét jelentené.

Az olyan Nyíregyháza életérzés lenne.

Egyetértek. Ők is vannak, járogatnak, össze tudják magukat szedni, de soha nem lesznek olyanok, mint voltak. Azért bízom benne, hogy sikerül majd nekik, mert én minden megyeszékhely csapatát szívesen látnám az első osztályban. Lehet őket cikizni, hogy húszan vannak, de valószínűleg mi sem lennénk többen az ő helyzetükben.

Azért bízol abban, hogy ha feljutnánk és lenne egy két jó meccsünk, akkor csak újra megtelne a lelátó?

Igen, ugyanúgy, ahogy a legutóbbi feljutásnál. Az a lendület sokáig kitartott. Ha most egy ugyanolyan sorozatot indítanánk, mint az akkori tavaszi szezonban, és sorra nyernénk a meccseket, szerintem már akkor sem lennénk itt tízezren. Annyi fájdalom van az emberekben, hogy egyszerűen nem.

Egyébként az én problémám az, hogy a klub azt kommunikálja, hogy milyen jó hogy elsők vagyunk, hogy mekkora fantasztikus munka van benne, de bennem mindig ott motoszkál az, hogy ki se kellett volna esni. Az lett volna a fantasztikus munka, ha ki sem esünk.

Az lett volna a fantasztikus munka. Az NB2-ből felkerülni a Diósgyőrnek messze nem fantasztikus munka, az a kötelező. Az körülbelül annyi, hogy én a munkahelyemre beérek időben. Ezért nem jár taps. Lehet, hogy ez a játékosokat bántja, mert teszik a dolgukat, de a feljutás a szemünkben alap. Azért is alszik a tűz, mert sokan úgy vannak vele, hogy ezt a bajnokságot meg kell nyerni, és ha megnyertük, még akkor is csak feljutottunk a helyünkre. Én is mosolygok, amikor egy döntetlen után azt olvasom, hogy veretlenek maradtunk, mikor nekünk a 3 pont kellett volna. De nyilván ez mindenkinek szemet szúr. Inkább akkor ne írjanak semmit, ez parasztvakítás.

Amikor elkezdődött az NB2, sokat vitatkoztunk azon, hogy jobb lenne-e, ha maradnának a külföldiek, vagy legyen inkább magyar csapatunk. Te melyiket választottad volna?

Őszintén szólva nekem mindegy, mert én a játékosokra mindig úgy tekintettem, mint eszközökre a klub sikerében. Játsszanak, tegyenek meg mindent, jelen esetben jussunk fel. Magyar vagy külföldi, nekem nem számít. Nyilván a magyar játékosokkal annyival könnyebb, hogy egy nyelvet beszélnek a táborral, egy nyelvet beszél az öltöző. Van pár olyan játékos, akiken keresztül a tábor tud kommunikálni a csapattal, és így könnyebb üzenetet bejuttatni az öltözőbe. De engem az se zavarna, ha egy magyar se lenne. Most a Diósgyőr NB2-es lett, a Diósgyőr elesett, megszégyenült, és ezt helyre kell hozni. Nyerjenek, játsszanak, tegyék bele azt, amiért fizetik őket, amit elvárunk, és akkor nincs baj. De ez mindig így is volt Diósgyőrben. Hogyha valaki idejött, mindegy hogy honnan jött, hány éves, ha láttuk rajta, hogy a klubért dolgozik, a címerért küzd, akkor itt nem volt probléma. Természetesen a jó igazolásoknak én is örülök, de nem a neveknek, hanem annak, ha tényleg hasznára van a csapatnak az adott játékos. Itt senki nem indul mínuszról. Na jó, mondjuk ha úgy hívják, hogy Bajzát Péter. Nem szabad isteníteni senkit. Volt már itt ilyen pár meccs után, ebben mi is hibásak vagyunk.

Mondjuk Feczkó Tamás esetében?

Igen, például. Mindentől függetlenül nem biztos, hogy ő olyan rossz edző, mint amilyennek sokan mondják, és nem biztos, hogy ő olyan sok rosszat tett, mint azt a klubvezetés állítja. Itt valaki mindig hibás, ha Sántha elmenne, akkor Benczés őt hibáztatná, és fordítva. Ha Kondás elmegy majd, rá is rosszakat fognak mondani.

Én is úgy látom, hogy innen ritkán megy el valaki szépen. Folyamatos az oda-vissza mutogatás.

Egyszer voltam egy megbeszélésen, és ott mondtam Mikinek, hogy ha tíz emberből kilenc visszamutogat, akkor nem a kilenc a hibás. Bekő, Horváth, Egervári, Bódog mind panaszkodott. Ha minden olyan profi lenne, mint állítják, akkor nem panaszkodna mindenki, valami csak lehet benne.

Elkezdődött a szezon, és az első fele nem feltétlenül alakult úgy, ahogy szerettük volna. Akkor ti is mindenkit szidtatok a lelátón. Aztán ez megszűnt és az eredmények is jól alakultak, lépkedtünk fel a tabellán. Tudom, hogy látod a kommenteket, gyakran érkezett a bírálat, hogy miért maradt abba a lelátói kritika, talán megvettek titeket? Mi erről a véleményed?

Kezdődött a szezon és hamar elindultunk lefelé a lejtőn, ezért jött is a kritika a lelátóról. Ez egy tábor, de soha nincs teljes egyetértés ezekben a döntésekben. A Győr elleni meccs után gondoltuk, hogy húzunk egy vonalat és változtatunk a kritikus hangon. Aztán meg is vertük a Nyíregyházát, de nem tudtuk tovább vinni a lendületet és újra kikaptunk. Ezért újra érkezett tőlünk a bírálat. Viszont én nem szeretem ezeket a pálfordulásokat és azt gondolom, hogy ha valamit elkezdünk, azt vigyük is végig. Nálunk ez egy kicsit nehezebben megy, mint a zöldeknél vagy a liláknál. Ez táboron belül is egy kényes téma, és persze én jövök ki belőle rosszul, mert én állok ott fent, viszont a döntést a tábor hozza. A kommentekre visszatérve azt megjegyezhetjük azért, hogy sok esetben semmi nem jó. Az jogos elvárás, hogy ha valakit nem kedvelsz, azt ne kedveld ma sem és holnap sem addig, amíg nem teszi jóvá a hibáját. Viszont ott van a csapat is, nekik pedig nagyon is kell a biztatás. Nehéz kérdés ez. Én inkább olyan vagyok, hogy kitartok, és nem könnyen bocsátok meg, a tábor többi tagja mérsékeltebb. Megnézheted, hogy a lilák három éve kint vannak. A diósgyőri közösség viszont annyi rosszat kapott már, hogy egy kicsi jó is elég ahhoz, hogy átforduljanak az érzések.

Tehát te nem kényed és kedved szerint szurkolsz a lelátón, hanem van egy irány, amit a tábor megszab, és te abba az irányba mész.

Természetesen azt a nótát kezdem el, amelyiket akarom, de a tábort érintő fontos döntéseket körülbelül 15-20 ember hozza meg. Az én feladatom a hangulat megteremtése, az emberek motiválása a lelátón.

Sokan kritizálták azért is, mert túl sok az ellenfél szidása, nem jó az arány.

Eljutnak ezek a vélemények hozzám is, és ugyan nem mondom azt, hogy nem foglalkozom velük, de sokfélék vagyunk. Nagy közhely, de ez nem színház. Többnyire ezek nem céltalan megnyilvánulások, hanem mindennek megvan az oka, amit talán az oldallelátón nem tudnak. Egy lelátói élet nem épülhet a szeretetre, a legliberálisabb Sankt Pauli is állandóan szidja a Hamburgot vagy másokat. A szidás kötelező eleme a lelátói hangulatnak. Ha nem az Újpesttel játszunk, akkor is megemlékezünk róluk, és a „tirpákok”-ról is mindenféleképpen, hiszen tradicionális riválisaink. Engem is zavar, és szerintem a kapu mögé járók nagy részét is, amikor már az „Érted élek én” is tirpákozásba fut ki. Azt azért elcsitítom. Azt viszont el kell ismerni, hogy a szidás mindig dob a hangulaton. Amikor érzem, hogy laposodik a szurkolás, és bedobok egy szidást, vagy megszólal a „Jöhet bárki” akkor emelkedik a hangulat, és jó pár percig meg is marad. Ilyenkor nem arról van szó, hogy én alpári vagyok, vagy a diósgyőri tábor csak erre képes, hanem ezek a rigmusok a lelátónak egy olyan kellékei, amelyek szükségesek. Ha én úgy gondolom, hogy ennek most itt helye és ideje van, akkor ez fog menni fog, miután lement, én azonnal kezdem is a szurkolást. Ha úgy látom, hogy nincs itt az ideje a szidásnak, akkor pedig elcsitítom. Szerintem a Nyíregyháza elleni meccsen is inkább az maradt meg, hogy jó volt a hangulat, és nem az, hogy mennyit szidtuk egymást, vagy milyen kiírások voltak. Ott szerintem egy 70-30 százalékos arány volt a szurkolás javára, de talán túl kritikus vagyok. Egy rangadón a tábor mutassa meg, hol áll a riválishoz képest, és tudassa velük, hogy mit gondol róluk. Kérdezték, hogy egy Békéscsabát vagy Győrt miért kell szidni. Ez egy baráti háromszög a nyíregyháziakkal, és az ellenségem barátja az ellenségem. A csabaiak sem nagyon járnak már meccsre, de amikor ott voltunk, az oldalszektorban sok régi arcot láttunk. Akkor viszont hadd találjuk már meg őket. Szóval alaptalannak érzem azt a véleményt, hogy mi trágárabbak lennénk másoktól.

Óhatatlanul összehasonlítanak az elődeiddel, legfőképpen Feledi Lacival.

Igen, ezt sok helyen olvasom, hogy Lacival minden jobb volt, ő volt az igazi. Egyértelmű, hogy egy hatalmas űrt hagyott itt a távozásával, és mint akkor még "kezdő", én is felnéztem rá, és a mai napig tisztelem őt. Viszont azt mindig elmondom, ha valaki személyesen ezzel jön, hogy neki sok minden más volt. A lelátói karrierjének nagy részét éppen a Diósgyőr történetének egyik legsikeresebb időszaka tette ki. A 2010 előtti években azért nem mindig volt acélos létszám sem idegenben, sem hazain. Elég sokszor foghíjas volt a szektor. Az akkori NB2 őszi szezonjában is volt, hogy maximum 25-en álltunk ott egy Bőcs vagy DVSC II ellen, ezekre az időkre már kevesen emlékeznek.

A feljutás után 3-4 stabil év kezdődött, ami nem sok Diósgyőri capo életében adatott meg, nyertük a meccseket, volt EL selejtező, Ligakupa győzelem, kupadöntő, előkelőbb helyezések. Itt némi túlzással bárki állhatott volna fent a kerítésen, a hangulat adta magát, divat lett a jó hangulat és a meccsre járás. Amint ez elmúlt, a nagy időszakkal együtt eltűnt ő is. Akkor a régi stadionban az ultra szektort egy 400 fős bástya jelentette, amiben időnként még 300 ember sem volt, azt könnyebb aktivizálni, mint az új stadionban egy több ezres szektort. A lelátó is változott, pörgős új dalok, új arcok felbukkanása mellett, az utóbbi évek lejtmenete is hozzájárult ahhoz, hogy se Kerényi Zolinak, se Nomádnak nem sikerült visszahozni azt a bizonyos varázst. Zoli egy hosszú bojkott utáni szétesett tábort próbált összeszedni Nomád segítségével úgy, hogy utána két évig minden meccs idegenben volt. Ilyenekkel Laci nem találkozott. Volt jó pár remek hangulatú meccs azóta, hogy ő elment és mindig is lesznek, de ehhez mindenképpen kell az eredmény is pályáról.

Az utóbbi időben elég gyakran emlegettétek a fehérváriakat, nyilván van ennek háttere, mit lehet tudni erről?

A fehérvári ellenszenv kb. öt éve indult, és most jutottunk el odáig, hogy talán jobban gyűlöljük őket, mint bárki más. Ez a sztori inkább az ő részükről sáros, hiszen régen pont kerülhetett volna a dolog végére, ha partnerek lettek volna ebben. Ez egy öt éve tartó vadászat, sok beteljesületlen ígérettel. Sokan kérdezték ezt tőlem, hogy mi történt, hiszen régen jóban volt a két tábor. Az régen volt. Volt egy generációváltás, és most nem találjuk a közös hangot. A részükről való állandó bujkálás, ferdítés, hazudozás miatt ez így alakult. Mi szeretnénk a legjobban, ha egyszer fair módon odaállnának elénk.

Szóval a meghívó el lett nekik küldve már régen.

Jó régen és jó párszor. Sőt, ők is küldtek nekünk, de a válaszainkra nem jött reakció. Szóval ezt már régen le kellett volna zárni, és minket sem érdekelne tovább. Így viszont ez még egy lezáratlan ügy.

Közben megtörtént a Debrecen-Fehérvár-Diósgyőr-találkozó, amiről mindenféle hírek terjedtek, de az egyik legfontosabb az, hogy a diósgyőri és debreceni tábor újra baráti viszonyt ápol.

A debreceni barátság és a hármas kalamajka is elég friss dolog. Egy fél éve vetődött fel az ötlet, hogy közös edzéseket tartsunk a lokistákkal. Aránylag közel vagyunk egymáshoz, rossz viszonyban eddig sem voltunk, a Fehérvár miatt volt köztünk némi ellentét, de azt a szálat ők már azóta feladták. Mi elmondtuk a pécsieknek is - mivel ők nem kedvelik a Debrecenieket, - hogy a Diósgyőr tábora soha nem fogja utálni a Debrecent. Személyes ellentétek lehetnek, de a két város soha nem lesz ellenség. Én voltam a kezdeményező, de nem az volt a cél, hogy a két tábor majd egyből összeborul. Náluk is van egy fiatal generáció, és nálunk is van egy jó brigád, közös edzésekben gondolkodtunk. Kölcsönösen motiváljuk egymást, ez megmutatkozik az edzéseken is, mert azokat senki nem akarja kihagyni. Tényleg nagyon jó személyes kapcsolatok alakultak ki közben a debreceniekkel. Természetesen az elején tisztáztuk, hogy a pécsi barátság számunkra megmarad, és ezt a debreceniek elfogadták. A közös edzések után elhívtak minket a focitornájukra, majd az Újpest elleni meccsükre. Mi meghívtuk őket a Nyíregyháza elleni meccsre, el is jöttek 15-en. Ez így lesz a jövőben is, és táborszinten érezzük azt, hogy ez jót tett nekünk is.

Így történhetett meg az az eset, hogy ők összerúgták a port a fehérváriakkal, és kilenc diósgyőri is ott volt ezen a találkozón. A fehérváriak ezt úgy kommunikálták, hogy a Debrecen és a Diósgyőr együtt csúszott ellenük. Egyrészt nem csúsztunk, másrészt a Diósgyőrt nem az a kilenc ember képviselte, akik egy 9v9 ustawkára elmennének. Pont emiatt másnap újra elküldtük a meghívót a vidistáknak egy 15v15 találkára, rájuk bíztuk a helyet és az időpontot is. Októberben jött a válasz, hogy hamarosan jelentkeznek, de több mint két hónap nem volt elég ehhez. Szóval betettük ezt is a többi ígéret közé.

Az említett eset is egy sima mezei találkozónak indult, amire először igent mondtak, de hiába várták őket a megbeszélt helyen. Utána üzentek, hogy majd a városban. A fele társaság elindult a stadionba a koreót előkészíteni, mert nem igazán vették komolyan, nem hitték azt, hogy be tudnak menni rendőrök nélkül. Persze, Fradinak elhitték volna, de itt a Vidiről volt szó. Valahogy mégis megoldották: pont bementek, pont rendőr nélkül mentek, pont ott mentek. Azt nem vitatja el senki, hogy jól mozogtak, jó matek volt, és még jobb lehetett volna, ha nem használnak gázsprayt és viperákat. Viszont akkor a vége is más lett volna.

Volt pár meccs, amikor nem voltál a lelátón. Miért vezette akkor más a tábort?

Részben családi okok, részben a nyár miatt. Ádám megoldja a szurkolást, de tudom, hogy ez az én kötelességem, érzem, hogy ez nem méltó hozzám. Tavasszal újra ott leszek, lehet majd szidni, kommentelni.

Ha visszatekintünk, melyik volt ősszel a legjobb meccs, amin ott voltál?

Egyértelműen a Nyíregyháza elleni. Az a hangulat felülmúlta az elsőosztályú meccsekét is. Viszont a Vasas meccsen volt olyan érzésem, hogy na, itt vagyunk az NB2-ben és nem történt semmi baj. Itt van mindenki, sokan vannak a lelátón, hangulat van, koreó van. Ott azt éreztem, na, gyere NB2. Idegenben már nehezebb, mert kicsit olyan érzésem van, mintha minden meccs hétköznap lett volna. A tiszakécskeinek volt egy kis 2010-es feelingje. Voltunk húszan és összeálltunk, énekelgettünk. Nem volt elvárás.

És mi volt a legrosszabb?

A legrosszabb a győri túra. Akkor pont rossz időszakban volt a csapat, a Győr két góllal vezetett, mi pedig úgy döntöttünk, hogy levesszük a drapikat, és befejezzük a szurkolást. Aztán kiegyenlített a csapat. Ezután magunk között is vitatkoztunk, hogy jó döntést hoztunk-e meccs közben. Ez nagyon rossz élmény volt. De az idegenbeli túrák közül szinte mindegyik csalódás. Békéscsaba, Győr, már nem kell nézelődnöd az utcán. Ahogy Győrben sétáltunk a stadionhoz nemhogy szurkolót, de embert sem láttunk az utcán.

Aki követ a közösségi médiában, az látja, hogy nagy változások vannak az életedben.

Igen, megkértem a barátnőm kezét és jövő nyárra tervezzük az esküvőt. De a szezont teljes erővel nyomom tovább ettől függetlenül.

Jövő nyáron a csapat adhatna egy szép nászajándékot a feljutással.

Az nem ajándék. Az csak annyit jelentene, hogy ne legyek ideges az esküvőn. Akkor úgy enném a húslevest, hogy jövőre a helyünkön vagyunk. Majd az első házassági évfordulóra ha adnak egy kupát, vagy az első ötben leszünk, az ajándék lesz.

Mi a véleményed arról, hogy az amigeleken.hu ki van tiltva a sajtóeseményekről?

Természetesen nem értek ezzel egyet. Az amigeleken.hu egy óriási közösség és sokkal régebbi, mint bármelyik másik internetes csoport vagy oldal. Egy olyan klub, amelyik a szurkolót a mezére teszi, amelyik mindenhol a szurkolókkal büszkélkedik, a szurkolói atmoszférával reklámozza magát, ezt nem teheti meg azzal az oldallal szemben, amely évek óta a csapat mellett áll. Bárkit beenged, de pont egy diósgyőri érzelmű oldalt nem. Azért nem, mert vannak olyan dolgok, amikben nem értetek egyet, vagy vannak olyan emberek, akikkel nem értetek egyet. Talán ha végre továbblépnének ezen, akkor sok probléma megoldódna. Ti a szurkolókat képviselitek, ahogyan a szervezett csoportok is, és ha olyat láttok, ami nem tetszik, azt le kell írni. És igen, egy profi klubnál az is belefér, hogy te a sajtótájékoztatón mondod el a véleményedet akkor is, ha esetleg ez a klubvezetőknek nem tetszik. Mondja azt, hogy nem ért egyet, vagy győzzön meg az igazáról, de ami most van, az a legrosszabb út. Elérték azt, hogy ahol otthon vagytok, ott vagytok idegenek. Nem látnak szívesen ott, ahova te szívesen jársz. Jössz a stadionba, veszed a jegyet, utazol idegenbe, szurkolsz, támogatod a csapatot. Az amigélekén létezésével is a klubot támogatod, és annyit nem érdemelsz meg, hogy visszaírjanak?

Biztosan volt olyan cikketek, ami nem tetszett embereknek, rosszul esett, de akkor is gyerekes ez a viselkedés. Gyerekes az is, hogy a Facebook oldalon sorra tiltják ki a kritizálókat. Ezt körülbelül 6. osztályig csinálják a gyerekek, de utána már ciki nekik is. Egy profi klub nem így csinálja. Annyi más út lenne, ami szolgálja a Diósgyőrt, az együtt haladást, de itt sosem azt járjuk.

Elsők vagyunk, vezetjük a tabellát. Mit tippelsz tavaszra?

Tippelni nem szeretek, kicsit babonás vagyok. Abban reménykedem, hogy elsők leszünk és azt gondolom, hogy fel fogunk jutni. Fel kell jutnunk, és mindegy melyik helyen. Megnyered a bajnokságot? Rendben, akkor feljutottál az NB1-be. Második lettél? Ok, akkor feljutottál az NB1-be. Mindegy, a lényeg a feljutás. Nekünk az első osztályban a helyünk.

fotó: Max