Banner

A DVTK és az MTK érvényesíti a papírformát?

Szerző: Jáborcsik András | 2023-01-29 08:40:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


Január 29-én, vasárnap folytatódnak az NB II küzdelmei, elkezdődik a tavaszi szezon. A 2023–2024-es idénytől kezdődően húszról tizennyolc csapatosra szűkül a mezőny, ezért a versenykiírás értelmében az idény végén az első két helyezett feljut az élvonalba – ez nem változott –, viszont nem az utolsó három, csak az utolsó két helyezett esik ki az NB III-ba. Osztályozót is rendeznek majd idén júniusban, a 16–18. helyezettek az NB III három csoportjának első helyezettjei ellen lépnek pályára oda-visszavágós párharcban.

A Nemzeti Sport Online számba vette a télen történteket – a nyári alapkérdés nem változott: lesz-e újabb szenzációt okozó együttes (az előző hat idényből ötben borult a papírforma), tehát befut-e feljutó helyen a PMFC, netán a Szeged, esetleg a Gyirmót FC Győr? A kiesés elleni küzdelemben viszont nem kevesebb mint kilenc csapat lehet érintett.


NÉGYEN KÜZDHETNEK REÁLIS ESÉLLYEL A FELJUTÁSÉRT

Bár a tabellát négypontos előnnyel vezeti a Diósgyőri VTK – és öttel előzi meg a harmadik MTK-t –, mivel tavaly egy kicsit rosszabb pozícióból sem sikerült kiharcolnia az NB I-be jutást, a borsodi klubnál idén semmit nem bíznak a véletlenre. A vezetőség minden feltételt igyekszik megteremteni a magas szintű szakmai munkához, így a csapat remek körülmények között másfél hetet edzőtáborozhatott Dél-Spanyolországban, ahol három góllal megverte a német élvonalbeli Bochumot, döntetlent ért el a dán másodosztályú Aarhus ellen, viszont egy góllal kikapott a cseh élvonalbeli Jablonectől és a spanyol negyedik ligás Vélez CF-től. Betegsége miatt a korábbi NB I-es gólkirály Eppel Márton csak később utazott ki az edzőtáborba, de hogy azóta sikerült formába lendülnie, azt jól jelzi, hogy a hazatérés után ő fejelte a piros-fehérek egyik gólját a szlovák másodosztályú FC Kosice ellen, a szerdán 2–0-s győzelemmel véget érő főpróbán. A gólpasszt pedig a korábbi utánpótlás-válogatott támadó középpályás, Lőrinczy Attila adta neki, akit a téli szünetben éppen attól a Soroksártól szerződtetett a DVTK, amely ellen vasárnap megkezdi a tavaszi szereplést. Rajta kívül még az MTK-tól Bognár György kedvenc szárnyvédőjét, Medgyes Sinant, valamint az eddig a Juventus utánpótlás-együttesében védő 20 esztendős Senkó Zsombort igazolták le a miskolciak, illetve legutoljára érkezett a gaboni Jérémie Obounet. Az éllovastól csupa olyan játékos távozott, akivel nem számolt Kuznyecov Szergej vezetőedző, a legismertebb név közülük a középhátvéd Hegedűs János.


Rengeteg kérdőjel övezi idén a Pécsi MFC-t. Vajon mennyivel múlta felül önmagát az ősszel? Tud-e hasonló teljesítményt nyújtani a tavasszal? Ez mire lenne elég? Mennyire befolyásolja két fontos játékosa, Hadaró Valentin és Nikitscher Tamás távozása a csapatot? Az érkezők pótolhatják-e őket? Talán valahol Weitner Ádám is még ezekre a kérdésekre keresi a választ, de az egészen biztos, hogy már az első tavaszi fordulókban körvonalazódnak majd a válaszok. A pécsi együttes kiváló szereplése eddig is meglepetés volt, de jelenleg harcban áll a feljutásért, amiért egészen biztosan foggal-körömmel küzdeni fog, s éppen tavaly mutatta meg a Kecskemét, hogy sötét lóként is be lehet érni a célba a megfelelő pozícióban. Ehhez pedig, úgy tűnik, meg is vannak a megfelelő elemek a gárdában, hiszen a nagyon stabil védelem mellé a tavaszra a támadószekció mélységét is növelték. A Tóth-Gábor, Harsányi István, Szabó Máté hármasnál nem sok veszélyesebb trió van az osztályban.


Tovább a nemzetisport.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...