Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A női NBI.-es futsal bajnokság utolsó felvonásához érkeztek a DVTK-Vénusz lányai ebben a szezonban. A lányok felsőházba való bejutása után (amely egy különösen izgalmas és színvonalas idegenbeli mérkőzésen a Hajdúböszörmény csapata ellen dőlt el) az ASTRA csapatával mérkőzhettek meg a döntőbe jutásért. Bár a hazai mérkőzésen elért döntetlen bizakodásra adott okot, sajnos az idegenbeli 2. mérkőzésen az ASTRA fölényes győzelmével a Vénusz lemaradt a döntőről.
Azonban a harmadik hely megszerzése is sikernek számít a klub történetében, hiszen a lányoknak az alapszakasz nem sikerült túl fényesen és egy rendkívül erős mezőny jött össze ebben az évben.
A bronzcsata első mérkőzésére az elmúlt hét vasárnapján került sor a Szekszárd otthonában, amelyen 4:2-es hazai győzelem született. A második párharc 2016. május 29-én, tehát most vasárnap 19 órától a Generali Arénában lesz, ahol a Vénuszos lányoknak kétgólos hátrányt kell ledolgozniuk.
Kérjük a diósgyőri szurkolókat, hogy minél többen látogassanak ki és buzdítsák a lányokat vasárnap!
A belépés díjtalan!
A BRONZÉREM A TÉT!
HAJRÁ DIÓSGYŐR! HAJRÁ VÉNUSZ!
Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.
Ki mondta, hogy Péter gyors és atlétikus centert…
Látod Cheri, ha maradtál volna nálunk, most euroligás…
Sziasztok!
Ha van időtök és kedvetek hallgassátok…
Feltéve ha odaér.
Kicsit off:
A "láki" olyat kapott tőlünk,…
Innen is nagy gratula a TF-nek. Az új csarnokban…
Gyors biztosan nem lesz.
Az alkatát szerintem…
Kötelező győzelem, gratulálok.
Alkalom adtán,…
Ne vedd a szivedre Rugo.
Azt irsz amit jónak…
Pont ez jutott eszembe, hogy van egy Határunk, aki…