Banner

DVTK-Honvéd 2-1 (1-1)

Szerző: objektív | 2017-10-21 15:00:00

A kettős rangadó napján a Honvéd együttesét fogadjuk a Nagyerdei stadionban 18 órától.

A mérkőzéseket magyar viszonylatban véve nagy várakozás előzi meg, hiszen a DVSC is hazai pályán játszik ma, és a jegyek szép számban fogytak már a hét közepén is.

Edői nyilatkozatok a találkozó előtt:

Bódog Tamás: - Érdekes mérkőzés lesz, érdekes körítéssel. Kettős rangadó lesz, amire eddig csak Budapesten volt példa. Kíváncsian várom, bízom benne, hogy minél többen ki fognak jönni és nem csak minket fognak biztatni, hanem az egész magyar labdarúgás profitálni fog ebből. Nehéz meccs lesz, hiszen a tavalyi bajnokkal fogunk játszani. Számunkra azonban nem feltétlenül fontos, hogy ki az ellenfél, mert mi minden mérkőzésnek úgy megyünk neki, hogy azt tényleg meg is akarjuk nyerni.

Erik van der Meer: - Nagyon szervezett csapathoz látogatunk. Olyan ellenfél ellen lépünk pályára, amelyik nagyon gyorsan vált védekezésből támadásba. A Diósgyőrben nagyon sok gyors és jó futballista van, rájuk külön oda kell figyelnünk. A célunk viszont a győzelem.

OTP Bank Liga 13. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-1 (1-1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6805 néző. Játékvezető: Szabó Zsolt (ifj. Tóth Vencel, Szalai Balázs; Farkas Ádám, Molnár Attila).
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Forgács - Vela, Busai, Nono, Ugrai - Szarka, Ioannidis. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Honvéd: Gróf - Latifu, Lovrić, Baráth, Bobál D. - Holender, Kamber, Gazdag, Banó-Szabó - Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Erik van der Meer.

Csere: Banó-Szabó helyett Herjeczki az 54., Szarka helyett Bacsa és Nono helyett Kocsis a 66., Ugrai helyett Óvári a 89., Gazdag helyett Pöpöskei Zs. a 90., Holender helyett Laczkó a 90+1. percben.
Sárga lap: Szarka a 39., Nono és Busai a 40., Bobál D. a 47., Kamber az 54., Eppel a 62. percben.
Gólszerző: Ugrai (1-0) a 20., Holender (1-1) a 38., Ioannidis (2-1) a 90+3. percben.

Edzői értékelések:

forrás: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 29 30 31 3233 34 35 36 37 > 

2017-10-21 18:25:53 Fekete öves, Veterán
Szép volt!
Csak okosan....vezettünk már idén a Honvéd ellen!
2017-10-21 18:25:48 Fekete öves, Veterán
Szép volt!
Csak okosan....vezettünk már idén a Honvéd ellen!
2017-10-21 18:25:47 Fekete öves, Veterán
Kezdem Ugrait megszeretni. :)
42. KáGábor* |Válasz erre: 32. DVTK74
2017-10-21 18:24:41 Fekete öves, Veterán
Ezúttal nem, köszönöm kérdésed. :) Kiskunlacházán voltunk feleségemék telkén. Levittünk némi cuccot. :)

Mindeközben góóóól. 1 ide. Szép játék volt, szép befejezés. Bravó!
2017-10-21 18:24:29 Piros öves, Veterán
De most ugyanúgy, mint a Vasas ellen, okosan, nem kell kapkodni!
2017-10-21 18:24:14 Narancs öves, Tag
Ugraaaaaaaaaaaaaaaiiiiiiiiiiiiiii!
2017-10-21 18:24:12 Barna öves, Fanatikus tag
Ott van vazzeg
2017-10-21 18:23:49 Fekete öves, Veterán
Na Nikos rálőtte. Ebből kellen több és kapura, de lagalább rálőtte.

Ugrai meg be.
2017-10-21 18:23:46 Fehér öves, Lelkes újonc
1;0
2017-10-21 18:22:57 Piros öves, Veterán
GÓÓÓÓÓÓÓÓL, GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL, GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!
OTT VAN BAZMEG!!!!!!!!
SZÉP VOLT ROLI!!!!!!!!

Első  < 29 30 31 3233 34 35 36 37 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...