Banner

DVTK ankét: pénz, új fiúk, célok

Szerző: objektív | 2025-07-30 20:36:00

"A Diósgyőrbe érkező játékosoknak nagy nyomással kell szembesülniük"


Ankétot tartott szerdán este a DVTK. Új igazolásokat is bejelentettek.


Az idén januárban, nyolc év szünetet követően tartott ismét szurkolói ankétot a DVTK NB I-es labdarúgócsapata. Hét hónappal ezelőtt az együttest működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, dr. Magyar Mátyás, a klub akkori sportigazgatója, Horváth Csenger, valamint a vezetőedző, Vladimir Radenkovic, a csapatkapitány, Holdampf Gergő, továbbá a gárda alapembere, Gera Dániel vett részt az eseményen.
Utóbbi három most is jelen volt, előbbi kettő közül a sportigazgatói poszton történt változás miatt, Horváth Csenger legfeljebb szurkolóként lehetett volna jelen, a tulajdonos pedig néhány hete már nem szerepel a nyilvánosság előtt.
A mostani mezőnyben, a pulpituson Kovács Zoltán foglalt helyet sportigazgatóként, és ott volt Világi Péter is, a DVTK kommunikációs igazgatója.
Ezúttal is Martini Emil, a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője volt az esemény konferansziéja, moderátora.
A mostani ankét annyiban szokatlan volt, hogy nem az idény kezdete előtt tartották, hanem öt nappal a premier után, az Újpest FC vendégeként elszenvedett, idegenbeli 3-1-es vereséget követően, illetve a három nappal az első hazai bajnoki, a szombaton 17.45-kor kezdődő DVTK – Zalaegerszegi TE FC összecsapás előtt.
Az idei második szurkolói találkozót is a DVTK stadion VIP termében rendezték, ahová maximum 400 drukker fért volna be. Ennyien nem voltak, nagyjából annyi érdeklődő volt, mint januárban, amikor 200 fő körüli volt a hallgatóság.

Két új igazolás

Mielőtt elkezdődött volna az ankét, a DVTK a honlapján bejelentette, hogy két fiatal játékost vett kölcsön az Újpest FC-től.
A 2004-es születésű védőt, Babós Leventét, aki a tavalyi évadban 2 élvonalbeli meccsen lépett pályára a lila-fehéreknél, továbbá az NB II-es BVSC-ben 12 találkozón játszott, valamint Mucsányi Miront, a 2005-ben született középpályást (a DVTK új játékosának, Mucsányi Márknak a fivérét), aki az előző évadban nem kapott lehetőséget az újpestiek első csapatában, viszont az NB II-ben, a BVSC-nél 19 bajnokin szóhoz jutott. A diósgyőri klub közlése szerint mindkettőjük játékjogának végleges megszerzésére opciójuk van.

Támadó focit

Nem volt meglepetés, hogy az Újpest FC elleni mérkőzés értékelésével kezdődött a találkozó, Kovács Zoltán úgy vélekedett, hogy a játék megfelelő volt, a pályára lépett új játékosokról elismerő hangon szólt. Holdampf Gergő és Gera Dániel is beszélt az Újpest FC elleni meccsről, és mindketten bizakodóak volt a jövőt illetően. Nem különben Vladimir Radenkovic vezetőedző, aki annak a reményének adott hangot, hogy egyre inkább támadófocit játszik majd a csapat.
A rövid bevezető nyilatkozatok után Martini Emil tett fel kérdéseket, elsőként arról, hogy azok a fiatalok, akik jöttek, jobbak-e, mint azok a diósgyőri nevelésűek, akiket elengedtek a nyáron. A ma igazolt két újpesti és az előző nap bejelentett 21 éves Babos Bence – akit a Fehérvár FC-től vettek kölcsön – szóba került, és velük kapcsolatban optimistán nyilatkozott a diósgyőri sportigazgató. Kovács Zoltán ezután a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó MLSZ ajánlást (öt magyarnak kell végig a pályán lennie minden bajnokin, akik közül egynek, 2005. január 1-je után születettnek kell lennie), valamint a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet által előirányzott fiatal percszám részleteit ecsetelte (7000 percet kell 2004. január 1-je után született játékosnak a pályán lennie az évadban, ebből 2000 percet 2005. január 1-je után született játékos is teljesíthet).
Vladimir Radenkovic azt mondta, hogy teljes mellszélességgel támogatja ezeket a szabályozókat, mert ez a magyar labdarúgás érdekeit szolgája. Azt is kijelentette: jónak tartja ezeket, de hozzátette, lehet, hogy rövid távon ez most még nem előnyös a DVTK számára, viszont az idő előre haladtával az lehet.

Berecz Zsombor, Tamás Márk

Kovács Zoltán arra a kérdésre is válaszolt, hogy igazok-e azok a hírek, amely szerint Berecz Zsombor, vagy Tamás Márk a DVTK játékosa lehet, amivel kapcsolatban az hangzott el: ,,az egyik igaz, a másik nem”. Ettől többet nem mondott, de kisebb csoda lenne, ha nem Tamás Márk lenne a befutó, azok után, hogy a mai napon szerződést bontott a román másodosztályban szereplő Sepsi OSK-nál.
Holdampf Gergő beszélt arról, hogy a Diósgyőrbe érkező játékosoknak nagy nyomással kell szembesülniük, és a saját példáját hozta fel: ,,amikor ideigazoltam kb. háromszáz olyan kommentet kaptam, hogy ki ez a fogalmatlan fas.”, majd hozzátette, innen jutott el addig, hogy csapatkapitány lett a DVTK-nál. Azt is mondta: segítenek az új játékosoknak a beilleszkedésben, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítsenek.

Pénz, pénz, pénz

Martini Emil pénzekről kérdezte Világi Pétert, aki azt mondta, hogy a labdarúgók átlagfizetésének tekintetében 5-6. helyen áll a DVTK, hogy az MLSZ ajánlásért éves szinten 500 millió forint körüli összeg jár a kluboknak, és azt is elmondta, hogy az akadémiai támogatás esetében milliárdos tételről van szó.
Kovács Zoltán a célkitűzésekről szólva azt mondta, hogy nyugodt alkotó közeget szeretne, majd hozzátette: ez nagy dolog, óriási ígéret, mert ez fontos a szakmai előre lépéshez. A sportigazgató arra a kérdésre, hogy mivel lenne elégedett, azt felelte: ,,minimum egy bronzéremmel, de garantálni nem tudom”.
Szóba került az Újpest FC elleni meccs tévés közvetítése, az, ahogy a riporter, ifjabb Knézy Jenő minősítette a fiatal diósgyőri, Szakos Bence teljesítményét. Kovács Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy vasárnap felhívta ifjabb Knézy Jenőt, és megtette az észrevételeit, aki elfogadta, megértette ezeket, és válaszként azt mondta, hogy semmi rosszat nem akart. Kovács Zoltán azt is megjegyezte: ,,ő is egy másik csapatnak szurkol, Ti is, és én is”.
Akarnak-e még igazolni támadót? – ez a kérdés is elhangzott, erre igennel válaszolt Kovács Zoltán.


Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás: minap.hu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

40. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 35. makuka
2025-07-31 01:18:46 Fekete öves, Veterán

Melózni kellett volna az elmúlt 10 évben a kiemelt akadémiákon,  nem csak felmarkolni a 100 milliárdot 2019 óta a büdös nagy semmire. 
Tőlünk 0 külföldre eladott játékos, 0 válogatott, nb3-ra, megyeibe neveljük a játékosokat, jobbak tudnak csinálni egy közepes nb2-es karriert.

Most meg amikor a bmlsz benyújtja a számlát, állnak a vezetők letolt gatyával és Kubatovval az élen üzengetnek.

39. Gruppa krovi |Válasz erre: 38. vebgy
2025-07-31 00:00:49 Barna öves, Tag

Azt azért ne! Bindzsisztán nem Dél-Amerika. Itt lovagkor van, középkor, bukott lilák piros-fehérben… 
38. vebgy* |Válasz erre: 36. bakterház
2025-07-30 23:55:57 Fekete öves, Veterán

No akkor hajrá...jöjjenek a dél-amerikai megoldások az  ilyen esetekre...

37. Gruppa krovi |Válasz erre: 33. vebgy
2025-07-30 23:54:16 Barna öves, Tag

Más a dinamikája a történéseknek, nagyon sokan nem fognak meccsre menni, főleg vidékről. Írtam is már itt, hogy akkor van tömeg Diósgyőrben, ha a Búzán pörögnek a kocsmák.

2025-07-30 23:48:00 Barna öves, Tag

Ne haragudjatok, de ez nem egy normális ankét volt! Egy ilyen félév, sőt annak az előzményei után ez a szurkolók teljes sza@ba nézése! Az, hogy Sántha nem ült ki, az a legalja! Az, hogy ez a kommunkiációs zseni, aki az egyik legnagyobb ingyenélő ott ült, mellette volt moderátor, levezető az több mint szánalmas! Ló@asz mélységig lehetett kérdezni és a témák ezektől a szánalmas futball és kommunikációs szakemberektől a posvány! Századszor rugaszkodnak neki ugyanazoknak a paneleknek és a szurkoló csak lenyeli újra és újra! "sz@r minden" talán ez van az egyik régi zászlón, ezek a sz@rt etetik velünk évek óta míg ők merci-tatárt zabálnak és akadémiai/tulajdonosi pénzből keresnek horribilisnek mondható összegeket a régiós fizetésekhez viszonyítva! Az egész koordinációs testület meg, tisztelet a kivételnek=a klubházzal! Pereckém a kérdéseimet kinek tettem volna fel??? Te javasoltad, kérdezzem meg? Világinak? A vízipóktól értelmesebb választ kaptam volna:):)

2025-07-30 23:42:21 Kék öves, Tag

Amikor belépőt váltok kedvenc csapatom tétmérkőzésére,melynek eredménye lehet, hogy egy nemzetközi sorozatra kvalifikálhat, akkor az csak egy bónusz számomra, ha fiatal, netalán DVTK nevelésű játékos teljesít remekül a pályán. Egyébként meg ugyanúgy tapsolok és szobrot állíttatok akár nyolcvan éves román, orosz, ukrán, indonéz, ...stb. labdarúgóknak, akik magukra öltik a diósgyőri mezt és hozzájárulnak egy győztes mérkőzéshez. Jelenleg kedvenc csapatom az ifjúsági ligában lehet sikeres, mert megint egy undorító, zsarolás elszenvedői vagyunk, mint az egész ország.

Juj de ismerős: " Ugye nem akarod, hogy tönkremenj. Akkor légy jó hozzánk és megvédünk".

34. vebgy* |Válasz erre: 29. dfcwolf
2025-07-30 23:38:40 Fekete öves, Veterán

Ez már tényleg....a legalja. És hülyének néz minket még mindig...

33. vebgy* |Válasz erre: 27. Gruppa krovi
2025-07-30 23:37:33 Fekete öves, Veterán

Hát alig várom. De nem ártana a meccseken is hangot adni ennek...Legyetek "bátorak"... :D 

32. vebgy* |Válasz erre: 6. gabeszba
2025-07-30 23:34:13 Fekete öves, Veterán

No meglepne..de most már őket is "repesve" várjuk.....

31. buby64 |Válasz erre: 29. dfcwolf
2025-07-30 23:30:53 Piros öves, Őstag

Mennek a Harry Potter képzőbe és varázspálcával fogják irányítani az aktuális mérkőzést?

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...