Banner

DVTK - Honvéd 2-4

Szerző: objektív | 2020-09-12 15:00:00

Délután 5 órától a Bódog Tamás vezette Honvédot látjuk vendégül hazai pályán. Feczkó Tamás mérkőzés előtti pár gondolata a dvtk.eu kérdéseire:

- Nem mindenkinek előny a hazai pálya, de nekünk a saját közönségünk előtt játszva megsokszorozódik az erőnk, mert a nagyszerű szurkolóink mindig átsegítenek a holtpontokon, és soha nem adjuk fel a harcot - mondta Feczkó Tamás. - Érdekes módon az ellenfél is szeret ide járni, legutóbb a volt játékosaim mesélték az MTK elleni találkozó előtt, hogy alig várták, hogy diósgyőri hangulatban játszanak.

A hét elején pedig igyekeztünk összehangolni a csapatot, ne látszódjon, néhányan egy hétig külön készültek - avatott be a részletekbe a sportszakember. - Sajnos Orosz Donát sérülten tért vissza, az viszont biztató, hogy Hysen Memolla már hétfőn is le tudott ülni a válogatott kispadjára. Az MTK ellen szintén sérülés miatt lecserélt Márkvárt Dávid állapota javul, de csak a mérkőzés napján dől el, tudja-e vállalni a játékot.



OTP Bank Liga 4. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-4 (2-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 3917 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Szert Balázs; Antal Péter, Németh Ádám).
DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro, Iszlai - Ivanovski, Molnár G., Grozav - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Baráth, Batik, Aliji - Bocskay, Hidi - Ugrai, Gazdag, Zsótér - Balogh N. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Balogh N. helyett B. Traoré a 64., Rui Pedro helyett Max a 68., Ivanovski helyett Szűcs K. a 74., Molnár G. helyett Hasani a 78., Aliji helyett Uzoma a 87. percben.
Sárga lap: Dražić a 19., Ugrai a 39., Gazdag a 40., Ivanovski az 53., Antal a 70., B. Traoré a 86. percben.
Piros lap: Polgár a 70. percben.
Gólszerző: Zsótér (0-1) a 16., Gazdag (0-2) a 41., Grozav (1-2) a 43., Molnár G. (2-2) a 45+2., Gazdag (2-3) a 63. percben.







Edzői értékelések

Feczkó Tamás: - Mindenekelőtt Hegedűs Jani nevében is köszönöm a szurkolótábornak, hogy ebben a nehéz helyzetben mellé álltak, a csapat és a tábor is mindent megtett, hogy enyhítse a fájdalmát.
Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk.
A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Teljesen mindegy, én mit láttam a kispadról, ország-világ szemtanúja lehetett, mi történt, erről többet nem is szeretnék mondani.
Később létszámhátrányban is az ellenfél térfelén játszottunk, mi domináltunk, és kilenc mezőnyjátékossal is letámadtunk. Ez a csapat többre hivatott, amit a folytatásban be is fogunk bizonyítani.


Bódog Tamás: - Az elmúlt két hétben nem mosolygósan közlekedtünk, ezért a mai napon számunkra a három pont begyűjtése jelentette az elsődleges feladatot. Nem volt egyszerű, le a kalappal mindkét csapat előtt!
Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszingzónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő másdik részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk. Hiába egyenlített a DVTK, tudtunk újítani, és ültek azok a kontráink, amit gyakoroltunk.
Az viszont bosszantó, ha bemegy a büntető, akkor még marad két perc..., de hál'Istennek a kapusunk megfogta.


Összefoglaló: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

270. tamaskpt |Válasz erre: 256. dvtk-3534
2020-09-14 07:18:40 Piros öves, Őstag
Az a Debrecen igazából edzőtől függetlenül a kiesésbe száguldott azzal a védelemmel. Kondás csodája is csak három meccsig tartott tavasszal.
Barcikáról meg hallani olyan pletykákat hogy Vitya csak az edzést tartja, a csapatot nem ő állíthatja össze...
269. tamaskpt |Válasz erre: 242. wexeye
2020-09-14 07:16:32 Piros öves, Őstag
Mi ezekben a rangadó a nevükön kívül? Már '11-ben is csak mi adtuk meg a színvonalat a vendégben. Köszönöm, de én meg a másodosztály ennél is durvább színvonaltalanságából nem kérek.
268. vebgy* |Válasz erre: 266. sadab1
2020-09-14 01:00:33 Fekete öves, Veterán
Számomra is molyfing a 4 pont három hazai meccsen...
267. vebgy* |Válasz erre: 265. magyar-hazafi
2020-09-14 00:58:52 Fekete öves, Veterán
Mindig is a fejétől büdösödik a hal...
2020-09-14 00:10:07 Fekete öves, Veterán
Engem -főleg látva a tegnapi eredményeket is- az keserít el, h bírói hibák ide vagy oda, nem itt kéne tartanunk, ahol vagyunk hanem előrébb, mint a most még nem összeálló csapatok, mert nálunk a gerinc együtt, megerősítve a csapat, az edző 1 éve irányít, míg mások elvileg nem kell, h itt tartsanak. Kb. megint elszállt az esély a játékunkat, taktikánkat látva, h előrébb lépjünk, ez az elkeserítő!
És ezt nem lehet csak a bírói hibákra kenni! A dobogót kéne ostromolnunk és igenis mind3 hazai meccsen sokkal többet presszingelve a 9 pontra rámenni!!! Nem ezt láttam a 3 meccsen hanem kontrafocit legfőképp, ez a baj! Tegnap is 0-2ig ki tiltotta meg, hogy rohamozzuk a honvédot, ne pedig ezt a faszom ívelgetést és kivárásos focit játszuk??? Persze, h 0-2nél majdhogynem minden mindegy alapon el kezd rohamozni a vesztésre álló, mindenféle erre az esetre előre kitervelt taktika nélkül, mert ilyenkor ez a természetes és utána, ha sikerül egyenlíteni lélektani előnybe kerülsz. Más dolog, h a buzi bíró elvette ezt az előnyt, de nekem mindig az a kérdés, h 0-2ig és az az előtti meccseken miért nem érvényesítettük azt, h Mi vagyunk hazai pályán egy már megerősített, összeszokott csapattal és nem a ratyi vagy a fidi volt az ellenfél!!!??? Nem jó a taktika, változtatni kell, de 2 meccs és talán sajnos a lélektan is elszállt, lehet újra építeni, de ismételten: elment 2 hazai meccs!!!
2020-09-13 23:23:51 Barna öves, Tag
nem nihilt épitget a menedzsment ---> hanem a saját zsebét tömi

A LT fémjelezte klub-modellben mindegy SZT, BM, SG, Dr.V(I)P -nek, hogy 10. e a csapat vagy jobban szerepel
264. vebgy* |Válasz erre: 227. Azigazi
2020-09-13 21:39:25 Fekete öves, Veterán
Ez a 4-5 ezerre csökkent kijáró tábor a pofátlanul befolyásolt, velejéig korrupt bajnokságnak szól, az évek óta itt a nihilt építgető menedzsmenttel egyetemben.
263. mr-d* |Válasz erre: 255. wexeye
2020-09-13 21:34:46 Fekete öves, Veterán
Ha már gyémánt középpálya, akkor inkább Iszlai-Max, Márkvárt-Molnárral a csúcson szerintem. Iszlai a védelem előtt, mert bár lassú, de a labdákat meglepően gyorsan játsza meg, ebben kiemelkedő. Cserék viszont ehhez a rendszerhez sincsenek.
262. vebgy* |Válasz erre: 245. CLIPNOH
2020-09-13 21:32:18 Fekete öves, Veterán
Ott a pont. Még ha pár finomítás nem ártana Feczkónál sem...
261. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 259. makaó
2020-09-13 21:31:39 Fekete öves, Veterán
Egyetértek.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...