Banner

DVSC - DVTK

Szerző: objektív | 2020-06-21 12:09:00

Azokhoz megyünk, akik évtizedenként engedélyeznek nekünk egy győzelmet vendéglátóként. Ha nem tudnánk kikről van szó, ez alapján akkor sem lenne nehéz kitalálni, legfeljebb 50-50%, mert ebből az információból kiindulva talán kettőből lehetne válogatni.

Sajnos a helyzetet -szerintem - rontja még az is, hogy a Loki az életéért megy. A 11. pozíciót foglalják el a tabellán, ami a kiesést jelentheti számukra a végén. A Kisvárdától 3 pontra vannak, de ők is meccselnek ma még, a tuti kiesőhöz látogatnak. Így egy esetleges Debreceni siker ellenére is maradhatnak az utolsó előtti helyen Kondásék. Nem kérdés, mindent meg fognak tenni a győzelemért, és mivel nekünk "nincs tétje" a találkozónak, nagy valószínűséggel motivációban ők lesznek fölényben. Miért nincs tétje számunkra? Mert a dobogós álmainkat, amit egy szép díszdobozban piros masnival körbetekertünk, és feltettünk a polcunk tetejére nézegetni, azt hetente, ahogy zajlottak a fordulók, egy két szinttel lejjebb tettük, ma meg már valahol az asztal alatt van lábtartónak. Maradt a cél: legalább az első hatban végezni.

Persze, nem vagyok elégedetlen, a bentmaradás megvan már 3 fordulóval a vége előtt eredménytől függetlenül, és ha az edzőváltást követően ezt alá lehetett volna írni, rögtön megtettem volna. Ki gondolt még akkor dobogóra? Úgyhogy ne legyünk pesszimisták, legyen félig tele az a pohár és nem csak metafóraként, hanem fizikailag is. Igyatok meg egy hideg sört a gyöngyöző pohárból, vagy egy rozé fröccsöt ebben a tikkasztó időjárásban a stadionban vagy otthon, és élvezzétek a nyugalmat, ami 3 év után először telepedett ránk a bajnokság végén. Aztán ha ebből kijön egy Loki-verés, annak csak örüljünk, ahogy ők tették azt anno a mi vesszőfutásunkkor is. Úgyhogy nem érdekel a Loki, ha meg lehet őket verni, akkor basszunk oda nekik. Egy kis szerénység időnként mindenkire ráfér.

Nekünk a következő két meccsünk sem lesz sétagalopp, és egy esetleges rossz forgatókönyv szerint bekövetkező 5 vereséges szériával a végén bármilyen biztos lett a bentmaradás, rohadt keserű lesz a szám íze.

Úgyhogy mindent bele!


OTP Bank Liga 31. forduló

Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 4-0 (3-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4650 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Szert Balázs, Szécsényi István; Szilasi Szabolcs, Káprály Mihály).
DVSC: Košický - Kinyik, Szatmári, Pávkovics - Kundrák, Kusnyír, Tőzsér, Ferenczi J. - Szécsi, Adeniji, Varga K. Vezetőedző: Kondás Elemér.
DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Memolla - Márkvárt, Iszlai - Hasani, Rui Pedro, Kiss T. - Tabaković. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Memolla helyett Vági és Márkvárt helyett Egerszegi a 46., Tabaković helyett Ivanovski és Rui Pedro helyett Molnár G. az 56., Adeniji helyett Trujić a 63., Hasani helyett Makrai a 74., Szécsi helyett Bereczki és Kundrák helyett Bényei a 75., Kusnyír helyett Szabó B. és Varga K. helyett Barna Sz. a 87. percben.
Sárga lap: Szatmári a 61., Kinyik és Kiss a 65., Barna Sz. a 90. percben.
Gólszerző: Szécsi (1-0) a 8., Szécsi (2-0) a 14., Szatmári (3-0) a 44., Tőzsér (4-0, 11-esből) a 71. percben.

Edzői értékelések

Kondás Elemér: - A csapat ma nagy szenvedéllyel játszott, és ami a még fontosabb, eredményesen. Egy kiváló ellenféllel találkoztunk, kellett az első félidő végén a harmadik gól, mert a 2-0 veszélyes eredmény lett volna, mert láthattuk, a DVTK kreatív játékosai révén nagyon jól szervezte a játékot. Stabilitásra törekedtünk, és abból próbáltunk kijönni. Csak a negyedik gól után nyugodtam meg. Bízunk benne, hogy a következő két mérkőzésen annyi pontot szerzünk, ami elég lesz a bennmaradáshoz.
Feczkó Tamás: - Gratulálok a DVSC-nek, a mi részünkről a mai napon csak a szurkolók érdemelnek dicséretet.

összefoglaló: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-06-21 21:38:36 Fekete öves, Veterán
Lehet Feczkó csak altat.. mondta már, hogy minőségi igazolások kellenének a nyáron, talán az ilyen meccsek után/miatt fogunk is.
149. sadab1* |Válasz erre: 135. gazember (Motoros Dolgok)
2020-06-21 21:38:28 Fekete öves, Veterán
Sztem fing a loki kerete, az a baj, h a miénk egy látszat, nevekre jobb keret, igazából egy szar, stábostul, mindenestül!
2020-06-21 21:37:43 Fekete öves, Veterán
Várda ellen ugye 300 lesz a jegy??

Nem változott itt semmi. FECZKÓ vitt egy kis színt ebbe a fosba, ezzel megmentve a sok lehűtő kókler munkáját. Semmi több.
147. funkdvoid |Válasz erre: 144. sadab1
2020-06-21 21:37:23 Piros öves, Őstag
Most majdnem akasztott ehyet dacból :)))
146. randi |Válasz erre: 138. funkdvoid
2020-06-21 21:36:40 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Csak megnézném Feczkót, hogy ő mit csinált volna azzal a kerettel.
2020-06-21 21:35:44 Kék öves, Tag
Szép az a tizedik hely ! Mi Miskolcon ennek is tapsikolunk ! Szánalom ami itt folyik !
2020-06-21 21:35:07 Fekete öves, Veterán
Változtatok a mondanivalómon! Kiss mehet innen! Ennyi bizonyítási lehetőséggel nem élni!? Gólt nem bírt még szerezni, rengeteg eladott labda, megannyi róla kapott gól, egyszóval több kár, mint haszon, hiába hajt, de felelőtlen!! Hebrencs, erre nincs ennyi idő, h megnézzük mire lesz ez elég! Kb. Kiskokó, Radó...szóval 8 év múlva talán, az ötödik MBIes csapatában jó lesz! Jöjjön Grozav!
143. dvtk64 |Válasz erre: 127. Tamas78
2020-06-21 21:34:49 Piros öves, Fanatikus tag
Te nem vagy ezen a rendezvényen? Úgy látod minden rendbe van hetek óta? A duma és a produkció összhangba van? És még sorolhatnám.
142. beli1 |Válasz erre: 116. dfcwolf
2020-06-21 21:34:16 Piros öves, Fanatikus tag
Az. És tudod. Még mikor csak edzések kezdődtek már akkor beszarian már már az egészet feladva nyilatkozott.
141. borsodi73 |Válasz erre: 116. dfcwolf
2020-06-21 21:34:06 Piros öves, Fanatikus tag
Ez nem embékettő,hanem embéhárom jövőre.Kukázni kell mindenkit, aki1,5km sétával letud egy meccset.Feczkóra láthatóan nagy a magyar első osztály kabátja.Ha nem akarunk a következő idényben 10 forduló után 20 pontos hátrannyal az utolsó helyen állni,akkor komolyan az asztalra kell b@szni!!! Gondolom a hátralévő 2 meccsen is felszophuk a két szembejövő rászorulót.. Ébresztő!!! Megint a vesztünkbe rohanunk,ezt sürgősen meg kell állítani!!!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...