Borvető Áron a DVTK játékosa

Szerző: amigeleken.hu | 2026-07-01 12:17:00

27 éves, 189 centiméter magas középcsatárt igazolt 2+1 évre a DVTK.


Borvető Áron személyében 27 éves, 189 centiméter magas középcsatárt igazolt 2+1 évre a DVTK.


Fizikailag erős, ugyanakkor dinamikus csatárnak tartom magam, akinek a 16-oson belül az egy-, kétérintős befejezés az erőssége. Ezzel együtt csapatember vagyok, aki a csapat érdekeiért küzd. Váci, óbudai, szombathelyi és szegedi labdarúgóként is játszottam már a DVTK ellen, illetve mivel tavaly nyár óta kapcsolatban álltunk a klubbal, ilyen szemmel is néztem a mérkőzéseket. Nagyon vártam, hogy végre csatlakozhassak a DVTK-hoz, és végre sikerült. A stadion parázs hangulatára emlékszem elsősorban, szeretném most már minél hamarabb hazai játékosként átélni ezt a remek atmoszférát. Azt kívánom a szurkolótábornak és a csapatnak is, hogy minél több közös sikert ünnepeljünk a következő idényben.



Olyan csapatot szeretnénk kialakítani, ahol csupa olyan játékos szerepel, aki megtiszteltetésnek tartja, hogy magára húzhatja a DVTK szerelését. És ez csak a minimum. Borvető Áron nem csak az NB II. egyik legjobb középcsatára volt az elmúlt években, hanem a tárgyalások során végig azt éreztük, hogy Diósgyőrben szeretne játszani. Minden középcsatárt elsősorban a góljainak száma minősít, és Borvető Áron az elmúlt három évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva közel harminc alkalommal talált be az ellenfél kapujába. Ezen kívül nem csak a 16-oson belül végez jó munkát, hanem a védekezésének intenzitása is illik az általunk elképzelt képbe. Igazi munkás támadó. A korrektség jegyében azt is el kell mondanom, hogy első körben még az elődöm, Kovács Zoltán egyezett meg vele, amin később természetesen finomítani kellett, hiszen az NB II.-ben szereplünk a következő idényben. Bízom benne, hamar bebizonyítja, hogy van benne gól, és közönségkedvenccé tud válni.


- fogalmazott Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója.


Borvető Áron kisebb budapesti klubokat követően az MTK és a Vasas akadémiáján fejlődött labdarúgóvá. Ezt követően Vácott mutatkozott be a profik között, majd Óbudán és Szombathelyen szerepelt a másodosztályban. Pályafutása legutóbbi állomásán, Szegeden 89 bajnokin 26 gólt szerzett három év alatt.

Borvető Áron korábban aláírt szerződése 2026. július 1-jén életbe lépett, így már csak Takács Péter vezetőedző döntésén múlik, hogy szerdán pályára lép-e az Ózd-Sajóvölgye elleni felkészülési mérkőzésen.


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...