Banner

Oláh Ferenc 70!

Szerző: amigeleken.hu | 2021-12-25 23:02:00

Boldog születésnapot Feri!


December 22-én ünnepelte 70. születésnapját Oláh Ferenc, a DVTK legendás középpályása.



Feri neve egybeforrt a DVTK-val, hiszen saját nevelésű játékosként összesen 468 alkalommal lépett pályára piros-fehér szerelésben. Irányítókészsége és lövőereje kiemelkedett akkoriban a magyar mezőnyből.


A kelet-magyarországi ifjúsági válogatott tagjaként a guggoló sorban jobbról a harmadik


Tagja volt a kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa győztes és bajnoki bronzérmes diósgyőri Aranycsapatnak.




Az élvonalban 350 mérkőzésen 63 gólt szerzett. Érdekesség, hogy az első és az utolsó NB1-es mérkőzését is a Csepel ellen játszotta, az elsőt 1971.10.11-én, az utolsót pedig 1984.05.26-án.

A legmagasabb osztályban lejátszott mérkőzéseket tekintve a diósgyőri örökranglista második helyén áll. Tőle többet csak Salamon szerepelt élvonalbeli meccsen, mégpedig 375 alkalommal.



Első osztályú mérkőzésen 63 gólnál többet diósgyőri színekben mindössze egy labdarúgó, Horváth András szerzett, így Oláh Ferenc az örökös diósgyőri élvonalbeli góllövőlistán a második helyen áll a 64 gólos Horváth mögött.



Feri számtalan szebbnél szebb gólt szerzett pályafutása során, de egy minden bizonnyal kiemelkedik ezek közül is. 1978. február 25-én a Ferencváros látogatott Diósgyőrbe és a 2-0-s hazai sikerrel végződött találkozón a hazaiak ötöse hanyatt vetődve ollózó mozdulattal vette be a Fradi kapuját.


Részese volt a diósgyőri Aranycsapat nagy nemzetközi menetelésének. Végig a pályán volt a Besiktas, a Hajduk Split, a Rapid Wien, a Dundee United, a Kaiserslautern és a Celtic Glasgow elleni kupacsatákon.



Legemlékezetesebb kupameccse a Besiktas elleni itthoni visszavágó volt. A törökök kétgólos előnnyel érkeztek Diósgyőrbe, de Feriék kétséget sem hagytak afelől, ki fog továbbjutni és húszezer tomboló szurkoló buzdítása mellett egy ötössel küldték haza a törököket. Ezen a találkozón Oláh Feri kétszer is betalált a vendégek kapujába.



1979-ben 6 alkalommal szerepelt az olimpiai válogatottban. Felejthetetlen mérkőzéseket vívott az a válogatott Diósgyőrben. Telt ház előtt győztük le Románia, Lengyelország és Csehszlovákia válogatottját is. A lengyelek ellen nem kevesebb, mint kilenc diósgyőri játékos (Veréb, Szántó, Salamon, Kutasi, Oláh, Tatár, Fükő, Borostyán és Fekete) szerepelt a nemzeti csapatban. Rajta kívül álló okok miatt Feri sajnos nem játszhatott a legfontosabb mérkőzésen.

A csehszlovákok elleni 3-0 arányú győzelem összefoglalója


A Varga Lajos által összeállított „A futball-labda diósgyőri útja” című könyvben ez olvasható a prágai visszavágóról: „A továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen Lakat Károly az utolsó pillanatban az addig még gólt sem kapó Veréb helyett a pécsi Katzirzot állította a kapuba, míg Oláh helyét a Pál (Bp. Honvéd), Borostyánét pedig Fekete (Újpesti Dózsa) vette át. Tatár és Komjáti góljával szemben a csehszlovákok háromszor találtak Katzirz kapujába. A nagy álom: a diósgyőri futballisták olimpiai szereplése április 13-án szertefoszlott.”



Oláh Feri az 1979-1980-as bajnokság őszi szezonjának értékelésekor így nyilatkozott az olimpiai válogatott szerepléséről: „Nagy élmény volt számunkra a Diósgyőrben lejátszott olimpiai válogatott mérkőzések hangulata és eredményessége. A prágai visszavágón bizonyára kevesebb diósgyőri labdarúgó lép majd pályára, de a szövetségi kapitánynak eddig is „külön harcot” kellett vívnia, hogy a diósgyőriek benne maradjanak a keretben.”


Lakat Károly magyaráz az olimpiai válogatott tagjainak. Balról Kutasi, mellette Oláh


Aktív diósgyőri pályafutása az 1987. június 21-én a Nagykanizsa ellen itthon lejátszott NB2-es bajnoki mérkőzéssel fejeződött be. A már többször idézett „diósgyőri Biblia”, a Futball-labda diósgyőri útja című könyvben Varga Lajos ekképpen foglalja össze Oláh Ferenc pályafutását: „Oláh 17 év alatt három bajnoki osztályban 468 mérkőzést játszott és 81 góllal gyarapította a klub eredményességét. A nemzetközi, MNK és egyéb hivatalos mérkőzései során 282-szer lépett pályára és 76 gólt szerzett. A teremtornákon lejátszott mérkőzéseivel (43) együtt kevés híján 800 alkalommal öltötte magára a klub piros-fehér mezét.”



17 év, csaknem 800 mérkőzés vasgyári szerelésben! A mai viszonyok között szinte felfoghatatlan számok.

Isten éltesse Oláh Ferencet, a klubhűség mintaképét! Nagyon jó egészséget kívánunk!


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
3. benji
2021-12-28 10:05:55 Lila öves, Őstag
Születésnapi interjú:

https://www.boon.hu/helyi-sport/2021/12/a-tatra-gyongykavicsarol-468-bajnoki
2. betyarok
2021-12-27 13:22:13 Fekete öves, Őstag
Boldog születésnapot, jó egészséget!
Egyszer Andrishoz mentünk a Móra Ferenc utcába gombfocizni Fekete Tomival, aki felkiálltott: nézd már, ott van Oláh...!!!!
Kábé olyan eufóriába kerültünk, mintha ma egy egyiptomi gyerek pillantaná meg a háza előtt Mo Salah - t....
1. vebgy*
2021-12-26 16:41:47 Fekete öves, Veterán
Boldog születésnapot Feri !! Remélem azt az ollót a Fagyi ellen, ifjabb titánjaink is lemásolják majd a zöldek ellen egyszer...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...