Banner

Bemutatjuk: Eperjesi Gábor

Szerző: amigeleken.hu | 2021-06-02 21:21:00

Visszatér szülővárosába Eper.


Eperjesi Gábor 1994. január 12-én született Miskolcon. Kétszeres utánpótlás válogatott, egyaránt egy alkalommal lépett pályára az U17-es és az U21-es válogatottban. A 185 cm magas hátvédnek 105 élvonalbeli mérkőzés van a háta mögött. Tagja volt a Diósgyőr 2014-ben Magyar Kupa-döntős és Ligakupa-győztes csapatának, a Mezőkövesddel 2020-ban szintén ezüstérmet szerzett a Magyar Kupában.



9 évesen 2003-ban kezdett megismerkedni a foci alapjaival a MISI SC-ben. 2006-ban igazolta le a DVTK, ahol végigjárva a szamárlétrát a felnőttcsapatban is be tudott mutatkozni. Első élvonalbeli meccsét a 2013/2014-es szezon 9. fordulójában játszotta Kaposváron, ahol 2-0 arányú diósgyőri győzelemmel zárult az összecsapás. Ebben a bajnokságban 12 mérkőzést játszott végig.

A 2016/2017-es szezonban játszotta a legtöbb élvonalbeli meccsét, szám szerint 21-et, ebből 20-at kezdőként.

2018 nyarán sérvműtéten esett át, ami miatt három hét kihagyás várt rá. A csakfoci.hu-nak ezt mondta a műtétről:

A traumás sérv az egy ütközés, egy rúgás, egy könyöklés vagy bármilyen más külső fizikai dolog hatására kialakulhat. Már korábban meccseken is éreztem, fáj a hasam, de leginkább a hasfalam egy része. Az utolsó edzésen nyilallt bele élesen a fájdalom. Ezután úgy éreztem, el kell mennem orvoshoz, amire utólag azt mondom jó döntés volt. Budapesten kivizsgáltak, ott állapították meg, traumás sérvem van. Az orvosok műtéti beavatkozást javasoltak, amit meg is ejtettek szerda reggel a Bács-Kiskun Megyei Kórházban.



A futball mellett végezte el előbb a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karát, majd első diplomájának megszerzése után mesterképzésen anyag- és hegesztéstechnológiai mérnöknek tanult.



Jelenleg is koptatja az iskolapadot, a Miskolci Egyetem MBA (Master in Business Administration) képzésén vesz részt.

A tanulás fontosságáról a Borsnak nyilatkozott 2019 januárjában:

Fontos, hogy lesz egy végzettség a kezemben, amivel tudok mit kezdeni. A szüleim is mondták, hogy tanuljak tovább. A két bátyám is mérnök, ők építészek, úgyhogy várjuk a munkaajánlatokat, bármit felépítünk.


2019. februárjában váratlanul Mezőkövesdre szerződött.

A dvtk.eu-n a következő hír jelent meg a távozásáról:

2019. február 13-án közös megegyezéssel felbontotta szerződését Diósgyőrben Eperjesi Gábor. A klub saját nevelésű labdarúgója több játéklehetőséget szeretne kapni a jövőben, ezért a DVTK nem állt a távozása útjába. Mindent köszönünk, Eper! További pályafutásodhoz sok sikert kívánunk!


A hivatalos verzió szerint Eperjesi a több játéklehetőség miatt hagyta el nevelőegyesületét, a városban azonban nyílt titok volt, hogy a kókler sportigazgatónk, Tajti József közölte a játékossal, hogy nem lesz helye a kezdőcsapatban, jobban jár, ha csapatot keres magának. Így kötött ki Eper Mezőkövesden.



A kövesdi csapatban 32 alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzésen, míg 11-szer Magyar Kupa találkozón is szerepelt. Most visszatér szülővárosába és latba veti majd minden tudását annak érdekében, hogy a DVTK visszajusson az élvonalba.


forrás: wikipédia, hlsz.hu. transfermarkt.de, csakfoci.hu, dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Hozzászólások

8. tamaskpt |Válasz erre: 6. Tamas78
2021-06-03 09:44:02 Piros öves, Őstag
Azért ezzel még vigyázzunk, Vitelki őt a balszélen is erőltette Barcikán, és oda, mint a Gohér-Husić kettős óta mindig, vékonyak vagyunk.
7. dvtk-3534* |Válasz erre: 6. Tamas78
2021-06-03 08:24:39 Fekete öves, Veterán
helyes
2021-06-03 07:13:58 Barna öves, Fanatikus tag
Üdv itthon, akkor így Orosz is kilőve, Zuigeberrel akarják gondolom a kötelező fiatal szabályt teljesíteni.
2021-06-03 06:39:46 Piros öves, Veterán
Üdv itthon Gabi! Miért van olyan érzésem,hogy feljutunk!?
2021-06-02 22:47:37 Fehér öves, Újonc
"2016-ban igazolta le a DVTK" ????
2021-06-02 22:43:27 Barna öves, Tag
Meg 10-12 ilyen igazolas es elhiszem, hogy iden nem lesznek kiesesi gondjaink... Tovabbra is santha es miki tavozasa az egyetlen ami igazan megerösitene a csapatot.
2021-06-02 21:41:49 Piros öves, Őstag
Üdv újra itthon, Gabi!
2021-06-02 21:39:55 Fekete öves, Veterán
Hát! Ha óvatosan motorozik, jó lehet. ;)))
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...