Banner

Bárdos Bence: Legyőzhettük volna ezt az Újpestet

Szerző: objektív | 2024-09-26 18:29:00

"Bonyodalmakkal teli utat jártam végig,"


Hosszú kihagyást követően tért vissza a DVTK első csapatába Bárdos Bence, a DVTK saját nevelésű védője az előző héten, aki a kazincbarcikai mérkőzésen néhány percet, az újpesti bajnokin viszont fél órát kapott.



Hosszú hónapokon keresztül hiányzott Bárdos Bence, most viszont egy héten belül két találkozón is pályára lépett.

- Örülök a visszatérésnek! - kezdte Bárdos Bence. - Mentálisan jelentette a legnagyobb kihívást a sok kihagyás, főleg akkor, amikor az öltözőben azt láttam, hogy meccsre készülnek a fiúk, mint én is nem is olyan régen. Nehéz volt, de mellettem állt a családom és a barátnőm, akik nagyon sokat segítettek. Bonyodalmakkal teli utat jártam végig, azonban a hátam mögött hagytam a sérülésem, és teljes mértékben a csapat része vagyok. Az orvosi szakvélemény szerint túlterhelés miatt szenvedtem sérülést még az előző év végén, amit előbb injekciós kezeléssel próbáltak kezelni, ám amikor az hatástalannak bizonyult, akkor megműtöttek. Az operációt követően igyekeztük lerövidíteni a visszatérés idejét, de nem sikerült, így csak a nyári szünetet megelőzően tudtam ismét csatlakozni a társakhoz. Ezután a nyári felkészülést a csapattal csináltam végig, és megítélésem szerint jól sikerült, és azóta is a csapattal dolgozok. A múlt héten pedig visszatértem tétmérkőzésen is a pályára, most pedig várom az újabb játékperceket, amit igyekszem majd meghálálni.

A KBSC - DVTK 117. percében, 4-2-es diósgyőri vezetésnél jött el a várva várt pillanat, Siniša Saničanin helyett állt be Bárdos Bence, majd az Újpest ellen Marco Lundot váltotta a 74. percben.

- Rögtön két rangadón kaptam játéklehetőséget - idézte fel a saját nevelésű középső védő. - Kazincbarcikán csak három percre álltam be, de valahol mindig el kell kezdeni. Újpest ellen viszont szinte telt háznyi közönség előtt - mert mindkét csapat szurkolótábora odatette magát - tértem vissza az élvonalba is, ami nagyon jó érzés. A találkozót követően arról beszéltünk a fiúkkal, hogy ezt az Újpestet legyőzhettük volna, ha még jobban koncentrálunk a kapu előtt, esetleg még több helyzetet alakítunk ki. Ha viszont a pontok számát nézzük, akkor egy pont is egy pont.

Diósgyőrben elég nagy a versenyhelyzet a középső védő posztján, hiszen Szatmári Csaba, Marco Lund és Bozhidar Chorbadzhiyski mellett két fiatal Komlósi Bence és Ferencsik Bálint is rendelkezésre áll, de azt is láttuk, hogy szükség esetén Alexander Vallejo is meg tudja oldani ezt a feladatot.

- Mindenki nagyon jó teljesítményre képes, ezért bármennyi játéklehetőséget kapok, azzal élnem kell - helyeselt. - Az edzésen is 110 százalékos intenzitással kell dolgozni, és akkor nem marad más hátra, mint bízni abban, hogy kezdőjátékos leszek.

Ezen a szombaton a ZTE látogat Diósgyőrbe.

- Természetesen úgy is nyerni szeretnénk, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, legutóbb is 2-1-re nyertek a zalaegerszegiek a Kecskemét ellen. Nem kérdéses, haza pályán le kell őket győzni - fogalmazott.

Bárdos Bencével a csapatban? - zártuk a kérdések sorát.

- Nagyon bízom benne - mosolygott.


forrás, fotó: dvtk.eu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. AK-47 |Válasz erre: 6. rugoka
2024-09-28 06:59:59 Zöld öves, Tag
Sajnos az xxxxx xxxxx miatt van az, hogy a saját nevelésű játékosaink az első adandó alkalommal inkább eligazolnak. A saját szurkolóinknak kellene ott a helyszínen lerúgni a fejét annak aki a saját nevelésű gyerekeinket szidja nonstop. Ez lenne a normális, nem ami a naposon folyik, hogy habzó szájjal szidják most éppen Jureket. Az ilyen primitív bunkó állatokat azonnal ki kellene rugdosni a lelátóról, mondjuk Dortmundban vagy Gelsenkirchenben 2 percen belül a véres fejjel feküdnének a kerítésen kívül.

Moderálva: 2024-09-28 09:57:58

9. sheldon |Válasz erre: 3. AK-47
2024-09-27 12:30:07 Piros öves, Fanatikus tag

Mindannyian örülünk Bence visszatérésének, mert középső védőként jól játszik, miután Kuznyecovnak sikerült megtalálnia a helyét. Sajnos balhátvédként nem tudta ezt a minőséget hozni annak idején, ezért kapta a kritikákat.

2024-09-27 12:04:19 Fekete öves, Őstag

Örülünk a visszatérésednek Bence! Előtted az esély, hogy visszakerülj a kezdőcsapatba, nem lehetetlen küldetés.

A sérülésről való tájékoztatás azonban totális csőd a klub kommunikációért felelős részlegétől, mert hosszú hónapokig semmilyen információt nem adtak a szurkolóknak arról, hogy mi történt, mennyi kihagyás várható, milyen beavatkozással. Mi lehet az oka, hogy ennyi idő után most sikerült csak először ezzel a kérdéssel foglalkozni? 

7. betyarok |Válasz erre: 6. rugoka
2024-09-27 09:50:46 Fekete öves, Őstag

Ezt jòl összefoglaltad. Ha egy klub olyat nyilatkozik meg a szurkolòiròl, hogy " ezeknek semmi se jò?" akkor nyílván nem èrt semmit az egèszböl.

6. rugoka |Válasz erre: 5. AK-47
2024-09-27 09:09:58 Piros öves, Fanatikus tag

Xxxxx xxxxx

Egyrészt azt kéne megérteni, hogy nem a klub, meg a játékosok mondják meg, hogy a szurkoló mit és hogyan csináljon, attól függetlenül, hogy vannak, akik szídnak ezt meg azt! Elsősorban a klub és a játékosok vannak a szurkolókért, bármilyen is a közhangulat vagy az egyének véleménye, nem fordítva. Másrészt a játékos, ha profi lesz belőle, ezt is tűrnie kell, ha másért nem, mert közszereplő, de egyébként is tudhatja, hogy lesznek ilyen vonzatai karrierjének. Attól, hogy milyen egy-egy szurker véleménye a klubról, játékosról, vezetőről, stb., attól még a felsoroltaknak eredményeket, jó játékot, nézhető focit kellene  a szurkerek elé tárnia. Ez a vélemények milyenségétől függetlenül is így kellene legyen. A negatív vélemény is vélemény, ez nemcsak itt létezik hanem mindenhol, viszont máshol pont hogy serkenti pl. egy játékos hozzáállását arra, hogy még jobb legyen, ez az igazi profi szemlélet azaz voltaképp kizárja az ilyen véleményeket, mert mondhatni akkor alkalmatlan (lelkileg, vagy mentálisan, stb.) erre a sportra, úgyhogy hazánkban sem kell, hogy zavarjon ez bárkit is, aki jó szeretne lenni a szakmájában.

Moderálva: 2024-09-28 09:57:02

5. AK-47 |Válasz erre: 4. rugoka
2024-09-27 08:23:15 Zöld öves, Tag
Ez egy nagyon fontos elem lenne, hogy becsüljük meg azokat akik itt nevelkedtek és nem csak és kizárólag a pénzért játszanak nálunk. Xxxxx xxxxx

Moderálva: 2024-09-28 09:56:07

4. rugoka |Válasz erre: 3. AK-47
2024-09-27 08:17:41 Piros öves, Fanatikus tag

Ja, addig ne is, meg mást se, csúf szurkolók! Mert ez az elsődleges, hogy ezért nem "nagy" csapat. 

3. AK-47 |Válasz erre: 2. toki
2024-09-27 08:10:58 Zöld öves, Tag

Maximálisan egyetértek, nagyon nagy kedvencem, pont ezért, mert saját gyerek. Kár, hogy a napos oldalon és ezen az fórumon is “menő” a saját nevelésű játékosok szapulása, gyalázása. Amíg ez a mérgező közeg nem változik, addig ne is várjuk, hogy nagy csapat legyen a DVTK.

2024-09-27 06:54:05 Fekete öves, Veterán

  Nekem az egyik kedvencem - nyilván, mivel a mi kutyánk kölyke elfogult is vagyok vele -. Bízom benne, hogy előbb-utóbb visszatér a kezdőbe, mert azt nem tudom elhinni, hogy 1 másik edzőnél "sztenderd" játékos, most meg időhúzó, jobb esetben 10 perces csere. Úgy, hogy úgymond a helyére nem jött senki - gondolok itt a bal belső védőre -, Lund sem az, mivel jobb lábas. 

2024-09-26 18:49:49 Fekete öves, Őstag

Már vártam a visszatérését.

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...