Banner

Barczi Dávid: Én nagyon örülök a DVTK elleni párharcnak, de a csapat sincs ezzel másképp

Szerző: amigeleken.hu | 2023-09-17 13:08:00

A III. Ker. TVE honlapjának interjúja a DVTK egykori és a III. kerület jelenlegi játékosával


Barczi Dávid 2013 és 2016 között három szezont húzott le Diósgyőrben. Nyert Ligakupát, játszott Magyar Kupa döntőt, – amelyet egy korábbi csapata, az Újpest ellen vesztett el – de képviselte a piros-fehér színeket az Európa Ligában is, ráadásul igazi közönségkedvencnek számított. Igazán sikeres esztendőket töltött el a DVTK-nál, mégis, ha valamit ki kell emelnie, akkor a szurkolók által teremtett hangulatra emlékszik vissza legszívesebben.

Magyar Kupa ellenfelünk, a III. Ker. TVE honlapja közölt interjút Dáviddal. Ebből idézünk:



Vasárnap a Magyar Kupa harmadik fordulójában kapitányunk egykori csapata ellen léphet pályára, ezen apropóból ültünk le vele és hívtuk meg egy kis időutazásra, de természetesen szóba került sok minden más is a hétvégi kupamérkőzéssel kapcsolatban.

Napok óta másról sem szólnak a mindennapok klubházunkon belül, mint a DVTK elleni kupameccsről. A csapat, a klub, a játékosok és a szurkolók számára is különlegesnek ígérkezik a vasárnapi Magyar Kupa összecsapás, de talán Barczi Dávid számára még egy fokkal speciálisabb az érzés, hiszen három szezont csak lehúzott a piros-fehér klub kötelékében. Adódik a kérdés tehát, hogy a sorsolás pillanatában, amikor megtudta, hogy a Magyar Kupa harmadik fordulójában korábbi csapata lesz a jelenlegi ellenfele, mit érzett?

„Én nagyon örülök a Diósgyőr elleni párharcnak, de a csapat sincs ezzel másképp, ugyanis egy jó formában lévő NB1-es gárda ellen bizonyíthatunk, amelynek híresen jó a szurkolótábora is. Mindig nagy örömet okoz, amikor a DVTK-val találkozom, a sok szép emlék, a közös sikerek és az ismerős arcok mindig jó érzésekkel töltenek el. Megpróbáljuk kiélvezni a párharc minden percét!” – beszélt korábbi csapata elleni fellépéséről csapatkapitányunk.


Barczi Dávid összesen 107 alkalommal húzhatta magára a diósgyőri szerelést, és bár a bajnoki dobogó nem jött össze a három idény alatt, azért sikerekben messze nem szenvedett hiányt. Az összes közül minden bizonnyal a Ligakupa megnyerése emelkedik ki, amelyet rögtön az első idényében ünnepelhetett, de ezen kívül is volt része kiugró eredményekben.

„A Klub és az én életemben is egy sikeres és meghatározó időszak volt a diósgyőri, így egyértelműen jó érzésekkel gondolok vissza az ott eltöltött három évemre. Ha ki kell emelni valamit, akkor a két kupadöntőt mondanám (Magyar Kupa döntő, Ligakupa döntő), vagy a történelmi sikert a Fradi ellen, és a nemzetközi kupában is szépen meneteltünk, de igazából fantasztikus hangulat övezte minden mérkőzésünket, úgyhogy egyértelműen a szurkolók által teremtett atmoszférát mondanám a legkülönlegesebbnek Diósgyőrből” – elevenítette fel a legkiemelkedőbb diósgyőri pillanatait csapatkapitányunk.



160 NB I-es, összességében pedig több mint 450 mérkőzéssel a háta mögött Barczi Dávid igazán értékes tapasztalatokkal rendelkezik, amelyek egy ilyen mérkőzés esetében aranyat érhetnek, nem mellékesen pedig egyfajta mentorként értékes tanácsokkal láthatja el fiatalabb csapattársait, amelyek ezúttal sem maradtak el természetesen.

„Ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy mindenki megmutassa magát és kiélvezze a mérkőzés minden pillanatát. A párharcnak a Diósgyőr az esélyese, úgyhogy nem kell kifejezetten nagy nyomás alatt játszanunk, így azt tanácsoltam mindenkinek, hogy nagy önbizalommal, lelkesedéssel és bátorsággal lépjen pályára, mert ez akár egy szép emlék is lehet majd mindenki számára” – beszélt arról, hogy milyen útravalót adott társainak rutinos játékosunk.


Tovább a tve1887.hu oldalra a teljes interjúra >>>>>>>>


forrás: tve1887.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-09-19 12:52:08 Zöld öves, Tag
Közben meg nem is játszott.
16. toki* |Válasz erre: 15. dudik-attila
2023-09-17 17:39:43 Fekete öves, Veterán
Pontosan.
15. dudik-attila |Válasz erre: 14. Sir Ferdinand
2023-09-17 08:56:15 Fekete öves, Őstag
Nem gondolom, hogy Kuzi megengedi nekik, hogy lazitsanak. Teljes pörgés lesz. Sok légiósnak elvárása lenne, ha az EL-ben jatszhatnanak.
2023-09-16 16:53:53 Lila öves, Tag
Off
Az ESMTK kiverte a Fehérvárt! :D
Persze lehet nevetni (amit jómagam már megtettem), de intő jel hogy a holnapi meccs nem lesz sétagalopp.
2023-09-16 11:33:40 Piros öves, Őstag
Még mindig a szaudi nb1-ről, talán az az ellentmondása, hogy általàban a szakmai elismertséggel együtt jár az anyagi megbecsülés, itt meg lehet hogy CR annyi pénzt keres mint soha előtte, de nem tudom hanyadik polcra fogja a vitrinjében a szaudi bajnoki címet vagy az ázsiai bl győztes érmet feltenni. Szerintem is európai bl-hez kellene csatlakozniuk.
12. dvtk-3534* |Válasz erre: 11. Geotic
2023-09-16 09:30:55 Fekete öves, Veterán
Lehet. Mindenesetre meglepett hogy magyar nb1es játékvezetők voltak . A var szobában vak2 volt az igaz lehet ezért telt el min 5 perc minden gól után hogy szabályos volt vagy sem , de végül mindegyik az volt. Emiatt is volt kb 10 perc ráadás. A kamera pont emiatt Neymar után Bognár mutatta a legtöbbet hogy várja az ítéletet a var szobából. Szoval imidzsének jot tett mikor ott beszélget a világsztárokkal és magyarázza nekik hogy mit mondtak a fülére.
Ettől függetlenül a szaúdi bajnokság előbb utóbb be fog kerülni a bl sorozatba szerintem mert látszik hogy 2 kézzel öntik a pénzt a fociba és nem kell se térdepelni se szivárványos karszalaggal játszani és teltház van . Messze az nb1 előtt van a színvonala a játékuknak.
11. Geotic |Válasz erre: 10. dvtk-3534
2023-09-16 01:14:08 Piros öves, Őstag
Mert ezt a meccset elfogulatlanul nézted. Pont ő az, aki itthon is teljesen korrekten vezeti a meccseket, csak nyilván a sokszáz NB-1es meccsen a nagy számok törvénye alapján is előfordul vélt vagy valós hiba, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem túl sokat tudnál mondani így hirtelen.
És légyszi ne Holdampf Gergő vélt vagy valós fellökését hozd fel...
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...