Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - nemzetisport.hu
Megszerezte első gólját ebben a naptári évben Babos Bence, mégsem lehet boldog, ugyanis a DVTK csak egy pontot szerzett a ZTE FC ellen. Továbbra is kieső helyen áll a Diósgyőr. A miskolciak a hétvégén hiába vezettek Babos Bence góljával a Zalaegerszeg ellen, a hajrában Akpe Victory kiegyenlített, így egy-egy pontot szerzett mindkét csapat.
A nemzetisport.hu a DVTK csatárát kérdezte a ZTE elleni meccsről, a diósgyőri stadion gyepének állapotáról valamint a Honvéd elleni csütörtöki kupameccsről.
Csalódottak vagyunk, megnyert mérkőzés csúszott ki a kezünkből. A látottak alapján győznünk kellett volna, a három pont pedig rengeteget segített volna nekünk. Azonban hiszek benne, hogy kilábalunk a gödörből és elindulunk felfelé. Ami a Zalaegerszeg elleni meccset illeti, szervezettek voltunk, ült a tervünk, miszerint labdaszerzések után veszélyes ellentámadásokat vezetünk. Összességében több helyzetet alakítottunk ki. A gólom? Egy gyors kontra után éppen elém került a labda, szerencsére be tudtam rúgni. Szerintem ha nem találok be, akkor tizenegyest kaptunk volna kezezés miatt.
- mondta a nemzetisport.hu-nak Babos Bence, a DVTK 22 éves támadója.
Babos Bence hatodik bajnoki gólját szerezte az idényben, ebben a naptári évben az elsőt, s arról is beszélt, miért tűnik rossznak a DVTK Aréna gyepe.
Rendesen használatban van a pályánk, ugyanis rajtunk kívül a Kazincbarcika is itt játszik, ráadásul a hideg sem tett jót neki. De ezzel nem foglalkozunk, ez nem lehet kifogás semmire, minden meccsből a maximumot próbáljuk kihozni. Nagyon vártam már, hogy betaláljak, pláne azért, mert az előző három mérkőzésen csak a kispadon ültem. Szerencsére most megkaptam az esélyt, igyekeztem élni vele. Vannak elvárásaim magammal szemben, gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot. Örülök a gólnak, de a győzelem nem jött össze, így nem vagyok elégedett.
A DVTK a 21. forduló óta kieső helyen áll, a héten fontos bajnoki vár rá a tabellán közvetlen rivális MTK Budapest ellen, ráadásul csütörtökön a Bp. Honvéddal találkozik a Mol Magyar Kupában.
Nyilván nagy rajtunk a nyomás, de próbálunk ezzel nem foglalkozni. Csak arra figyelünk, hogy kiegyenesedjünk és elinduljunk felfelé a tabellán. Megvan a minőség a csapatunkban, nem a kiesőzónában van a helyünk. Hogy melyik mérkőzés a fontosabb? Mondhatjuk, hogy az MTK elleni bajnoki, de minden meccsen győzni akarunk, a kupában is addig mennénk, ameddig tudunk.
Tovább a nemzetisport.hu- ra a teljes cikkre >>>>>>
forrás: nemzetisport.hu
fotó: Török Attila
Ez a beszéd, számít ha ott vagy, azért gólnál csak ügyesen... voltam anno a Balatonnál és talán egy siófoki meccsen úgy örültem a gólunknak, mint majom.... de akkor még, hogy vendég meg hazai nem volt... volt egy csomó hely leültünk... de jó is volt...akkor. :)
Részemről lezárva ezt a bojkott témát, aki 'hajrá Diósgyőrrel szurkol', attól az egyet ért a bojkottal, de mint anno a történelem órán, ha jól emlékszem --- Giordano Bruno és mozog a föld! ---, a bojkottnak nem a 90 perc alatt kell lennie, hanem ahol van értelme...
Ui. Egyébként néhányan tettünk egy molinót a DVTK stadion elé 2026 Januárban, hogy kik takarodjanak, de sajnos másnapra eltűnt... van fénykép is róla, ha eljön az ideje közzé is teszem...de valószínű, hogy a bakterből is csinált valaki aki onnan jött ki és a standon ment hazafelé....
Minden igazi szurkoló szurkol a csapatnak a szíve mélyén, hidd el. Viszont nem asszisztál.
De neked ez nem jön át, nem is akarom megmagyarázni.
A meccsen ott leszek, főleg mert a lányom megkért, hogy menjünk ki. De nem megyek a vendégbe, mert tiszteletben tartom és egyetértek a bojkottal.
Az igazi diósgyőri a csapatnak szurkol, függetlenül ki az edző... annak aki arra a 90 percre kimegy a pályára... most, hogy értsd a ZTE meccset pl. minimum behúzhattuk volna, ha van buzdítás a 90 perc alatt... ez a játékosoknak szólt volna... én fociztam, úgy mint mások itt a fórumon, az igazi bíztatás igen is számít, pláne, ha nincs...
Most jobb, na vigyori mikor takarodsz már??? 1. nem fog. 2. én is ugyan úgy érzek, de szurkolok a csapatnak, még kispestre felélérsz te is, gyere...
Szegény Csucsu mondta, 'mikor kimentünk a középkezdésre, néztük hányan vannak itt, hú vazze itt már biztosan nyerünk'...(nem ezekkel a szavakkal, de aki volt a sárga buszban, a nyugdíjas szektor előtt a régi stadionnál, ő volt a kiszolgáló...RIP)
Még egyszer megkérdezem, érthetőbben.
Hány meccsen érezted ebben a szezonban, hogy a Radenkovics csapatra hatással volt a megalkuvás nélküli szurkolás?
Te bizonyára fociztál.... gondolom...
Nem vesztettünk, hanem nyertünk, sok példa van rá, hogy mikor támad egy csapat és tízezer torok buzdít, akkor a beadásod jó lesz és az érkező gólt fejel belőle...
Amikor szurkoltál a csapatnak, akkor hány pontot vesztettünk?
Bojkott a DVTK stadion előtt a maga idejében, minden nap! MÁR Januárban kellett volna... és szurkolás a csapatnak a 90 perc alatt...függetlenül ki az edző...mivel mindenki a csapatért van, akkor 90 percig a csapatnak! ... Mi megyünk (kis)pestre... Azzal, hogy nem szurkolunk a csapatnak legalább 3 pontot vesztettünk... és ha nem is, látható, hogy nem érte meg, mert nem mennek el tudjuk kik, csak ha szigorúbb tettek következnek... meg kell kérdezni még egy-két régi B közép veteránt, mit tettek ők akkor...nem féltek, pedig akkor bezárták/elbeszélgettek velük.... az ilyen szurkolókat...ma nem fogják, nyugi...
Úgy írod ezt mintha már megnyertük volna a kupát. Azért ezzel a kerettel es Radenkoviccsal ez kisebb csoda lenne…
A kupát én sem engedném el, alapesetben. De itt mióta van alapeset...? Sajnos a táborunk is kénytelen mással foglalkozni, mint a meccsek sora...
Most komolyan..mit erőlködsz ?? BOJKOTT van, ha rémlene...