Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - nemzetisport.hu
Megszerezte első gólját ebben a naptári évben Babos Bence, mégsem lehet boldog, ugyanis a DVTK csak egy pontot szerzett a ZTE FC ellen. Továbbra is kieső helyen áll a Diósgyőr. A miskolciak a hétvégén hiába vezettek Babos Bence góljával a Zalaegerszeg ellen, a hajrában Akpe Victory kiegyenlített, így egy-egy pontot szerzett mindkét csapat.
A nemzetisport.hu a DVTK csatárát kérdezte a ZTE elleni meccsről, a diósgyőri stadion gyepének állapotáról valamint a Honvéd elleni csütörtöki kupameccsről.
Csalódottak vagyunk, megnyert mérkőzés csúszott ki a kezünkből. A látottak alapján győznünk kellett volna, a három pont pedig rengeteget segített volna nekünk. Azonban hiszek benne, hogy kilábalunk a gödörből és elindulunk felfelé. Ami a Zalaegerszeg elleni meccset illeti, szervezettek voltunk, ült a tervünk, miszerint labdaszerzések után veszélyes ellentámadásokat vezetünk. Összességében több helyzetet alakítottunk ki. A gólom? Egy gyors kontra után éppen elém került a labda, szerencsére be tudtam rúgni. Szerintem ha nem találok be, akkor tizenegyest kaptunk volna kezezés miatt.
- mondta a nemzetisport.hu-nak Babos Bence, a DVTK 22 éves támadója.
Babos Bence hatodik bajnoki gólját szerezte az idényben, ebben a naptári évben az elsőt, s arról is beszélt, miért tűnik rossznak a DVTK Aréna gyepe.
Rendesen használatban van a pályánk, ugyanis rajtunk kívül a Kazincbarcika is itt játszik, ráadásul a hideg sem tett jót neki. De ezzel nem foglalkozunk, ez nem lehet kifogás semmire, minden meccsből a maximumot próbáljuk kihozni. Nagyon vártam már, hogy betaláljak, pláne azért, mert az előző három mérkőzésen csak a kispadon ültem. Szerencsére most megkaptam az esélyt, igyekeztem élni vele. Vannak elvárásaim magammal szemben, gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot. Örülök a gólnak, de a győzelem nem jött össze, így nem vagyok elégedett.
A DVTK a 21. forduló óta kieső helyen áll, a héten fontos bajnoki vár rá a tabellán közvetlen rivális MTK Budapest ellen, ráadásul csütörtökön a Bp. Honvéddal találkozik a Mol Magyar Kupában.
Nyilván nagy rajtunk a nyomás, de próbálunk ezzel nem foglalkozni. Csak arra figyelünk, hogy kiegyenesedjünk és elinduljunk felfelé a tabellán. Megvan a minőség a csapatunkban, nem a kiesőzónában van a helyünk. Hogy melyik mérkőzés a fontosabb? Mondhatjuk, hogy az MTK elleni bajnoki, de minden meccsen győzni akarunk, a kupában is addig mennénk, ameddig tudunk.
Tovább a nemzetisport.hu- ra a teljes cikkre >>>>>>
forrás: nemzetisport.hu
fotó: Török Attila
Aki útra kél a mai meccsre, annak egy jó tanács:
Ne megszokásból közlekedjetek, a Temető köz felől már nem megközelíthető a vendég szektor!
Teljesen más irányból, nagy kerülővel, az Iparos út felől kell menni, és ott vezet át egy nagy vasketrec a vasút felett a stadionhoz.
A DVTK jövője?
A DVTK jövője nagyrészt már eldőlt. Tíz év múlva sehol nem lesz a Sántha banda, a kupa viszont ott lesz a vitrinben.
A kupa mindent felülír.
Én másképp gondolom... a kupa lehet valami, mert a bajnokság az már elszállt?... ha bele gondolunk mi van itt a mennyeiben? Klasszikust idézve, most 'mondják meg hanyadiknak kell lennünk?'..
Az utóbbi időkben nincs játék, aztán vagy bent maradtunk vagy most...
Az NB2-ben a stadion ugyan az, talán eltűnnek a tudjuk kik, és sok győzelemnek lehet örülni...
Kupa megint lesz, ott kell helyt állni...
Másrészt mivel nincs edzés, ahogy többen mondják, a kupa jó erre is. A Kispest még így is verhető..
Ugyan már...simán bírjuk a párhuzamos terhelést, és még kezdünk figyelni a fiatalok beépítésére is, kölcsönjátékosokat elfelejtjük és még mi adunk kölcsön, no nem a jobbakat, hanem akiket formába akarunk hozni... :D :D Ezeknek állítom leírják, miket mondjanak !! :D
Szerintem ha reálisan gondolkodunk akkor a bentmaradás a fő prioritás. A kupa csak másodlagos, lehet már el is kellett volna engedni, sok nekünk ez a kettős terhelés....Holnap lesérül megint vagy két ember és már nincs is megfelelő kezdő csapat a mötöká ellen bármit is hadovál Vigyorex...a bő keretről.
Írigylem az optimizmusod! :)
Nálam egyébként az Egyesület, a DVTK jövője az első! Egy esetleges kupa továbbjutásnak örülnék persze, de a csapat jövőjét illetően komoly aggodalmaim vannak!
Első lenne a bentmaradás. A kupagyőzelem am is elég irreális, ha be is jutunk egy csoda folytán a döntőbe, a fradi vagy a győr legyalulna minket. De ha most kiesünk és bevezetik h csak 1 csapat jut fel akkor évekig b.szhatjuk az nb2-ben.
Első a.Kupa!.Holnap győzünk!
Ki a minőség?
A rehabos Péksüti, a használhatatlan Saponjic, a nulla gólos Sajbán, a már egyszer elküldött, de most se játszó Varga Zétény, vagy az örök ígéret Bényei, netalán Bokros? Tucatlégiós Kastrati meg Ambrose?
Sentic, Esiti, Vallejo tud focizni, Keita, Szacsa, Tamás, Holdi jó társak mellett képes egy átlagos nb1-es teljesítményre, meg Szakosból lehet még valami.