Az újonc FC Nagykanizsa ellen idegenben kezd a DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2026-06-30 16:08:00

Elkészült a Merkantil Bank Liga sorsolása.


A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. Az 1. fordulóban mindkét feljutó otthon játszik, a Nagykanizsa a DVTK-t, a Gyirmót a Csákvárt fogadja.

A Merkantil Bank Liga küzdelmei július 26-án, vasárnap kezdődnek, az őszi szezon november 29-én zárul, majd 2027. február 7-én folytatódik az NB II-es bajnokság, amelynek utolsó fordulóját május 23-án rendezik, egy héttel később pedig az osztályozók következnek.


A Merkantil Bank Liga 16 csapatos mezőnyében 10 olyan klub található, amely korábban szerepelt az NB I-ben. Az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan a mostani szezonban is nagy csata lesz az első osztályba jutásért, főleg annak ismeretében, hogy ezúttal már csak a bajnok jut fel biztosan, míg a második helyezett az OTP Bank Liga 11. csapata ellen játszik osztályozót.



Az NB I-től két kelet-magyarországi csapat búcsúzott (DVTK, Kazincbarcika), míg az NB III mindkét feljutója (Nagykanizsa, Gyirmót) a nyugati országrészből érkezett, így a mezőnyben hét-hét kelet- és nyugat-magyarországi klub mellett két fővárosi együttes szerepel.

Az 1. fordulóban mindkét feljutó hazai pályán szerepel, az FC Nagykanizsa ráadásul a DVTK-t fogadja, míg a Gyirmót FC Győr vendége az Aqvital FC Csákvár lesz.


A Merkantil Bank Liga teljes programja hamarosan elérhető az MLSZ adatbankjában.


Merkantil Bank Liga, 2026–2027
1. forduló, július 26., vasárnap:

Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár
Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny
BVSC-Zugló–Kolorcity Kazincbarcika SC
Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
FC Ajka–Soroksár SC
Szentlőrinc–Karcagi SC
FC Nagykanizsa–DVTK


A DVTK teljes programja

1. forduló, július 26. (vasárnap): FC Nagykanizsa - DVTK

2. forduló, augusztus 2. (vasárnap): DVTK – Szentlőrinc SE

3. forduló, augusztus 9. (vasárnap): Soroksár SC - DVTK

4. forduló, augusztus 16. (vasárnap): DVTK – FC Ajka

5. forduló, augusztus 23. (vasárnap): Tiszakécskei LC - DVTK

6. forduló, augusztus 30. (vasárnap): DVTK – BVSC-Zugló

7. forduló, szeptember 6. (vasárnap): Videoton FC Fehérvár - DVTK

8. forduló, szeptember 20. (vasárnap): DVTK – Gyirmót FC Győr

9. forduló, október 11. (vasárnap): HR-Rent Kozármisleny - DVTK

10. forduló, október 18. (vasárnap): DVTK – Kolorcity Kazincbarcikai SC

11. forduló, október 25. (vasárnap): Szeged Csanád GA - DVTK

12. forduló, november 1. (vasárnap): DVTK – Kecskeméti TE

13. forduló, november 8. (vasárnap): Mezőkövesd Zsóry FC - DVTK

14. forduló, november 22. (vasárnap): DVTK – Karcagi SE

15. forduló, november 29. (vasárnap): Aqvital FC Csákvár - DVTK


forrás: mlsz.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

20. AK-47 |Válasz erre: 19. betyarok
2026-07-01 23:33:04 Lila öves, Tag

Felvetted a román állampolgárságot bátyus? Azok mondanak ilyen homár szavakat.

19. betyarok* |Válasz erre: 6. AK-47
2026-07-01 23:23:24 Fekete öves, Veterán

Cupuj!

18. wexeye* |Válasz erre: 11. nordas
2026-07-01 20:22:49 Fekete öves, Veterán

Egyértelmű hogy bojkott! Semmi nem változott, csak az osztály amiben szerepel a csapat 

17. Rusty Nails |Válasz erre: 15. dudik-attila
2026-07-01 18:10:47 Piros öves, Őstag

Kishitűek :D

2026-07-01 14:16:03 Barna öves, Fanatikus tag

Vakuljak meg ha el megyek meccsre!!! Akik tüzet éreznek magukban hogy most majd megnutatjuk és mennek meccsre... ő dolguk..de gondjak át S.Kutyáekat finanszírozzák?!? Meddig élő$$$ködnek még rajtunk?  Inkább arra dobnánk össze a meccsre áldozott pénzeket, hogy valaki kiverje az összes fogukat ezeknek, és takarítsa el innen a patkányokat!

15. dudik-attila* |Válasz erre: 10. S.Gábor
2026-07-01 13:30:20 Fekete öves, Veterán

Két kiesőjelölt meccse :\

14. izor600 |Válasz erre: 11. nordas
2026-07-01 11:36:30 Barna öves, Fanatikus tag

Igazad van de kevesen vagyunk.Ebben a rovatban van  user 1984/3 komment.Hát mit mondjak,röviden tömören teljesen igaza van.Csak azzal vigasztalom magam,hogy a 20 év alatt 80-90 ezer ember hagyta el miskolcot.Ez min.5 stadionnyi ember.Talan ez az oka.

13. awas |Válasz erre: 10. S.Gábor
2026-07-01 10:25:04 Piros öves, Őstag

Kiesési

12. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 11. nordas
2026-07-01 10:09:41 Fekete öves, Veterán
Az a két zseni nem a következetességükről híres, szurkolók jó része meg inkább menne fogat húzatni, mint meccsre. 
2026-07-01 09:45:02 Fekete öves, Őstag

Fura h ak és perec ennyire buzdítanak a meccsek látogatására. Főleg perec vicces, aki tavaly állandóan azzal hárított h ő nem is nézi a meccseinket. Persze nagyrészt a vesztes meccseknél mondta ezt, mily meglepő. Én viszont arra buzdítok mindenkit h bojkott, amíg a vérszívók itt vannak. Nem felejtettünk el semmit!

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...