Az újonc FC Nagykanizsa ellen idegenben kezd a DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2026-06-30 16:08:00

Elkészült a Merkantil Bank Liga sorsolása.


A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. Az 1. fordulóban mindkét feljutó otthon játszik, a Nagykanizsa a DVTK-t, a Gyirmót a Csákvárt fogadja.

A Merkantil Bank Liga küzdelmei július 26-án, vasárnap kezdődnek, az őszi szezon november 29-én zárul, majd 2027. február 7-én folytatódik az NB II-es bajnokság, amelynek utolsó fordulóját május 23-án rendezik, egy héttel később pedig az osztályozók következnek.


A Merkantil Bank Liga 16 csapatos mezőnyében 10 olyan klub található, amely korábban szerepelt az NB I-ben. Az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan a mostani szezonban is nagy csata lesz az első osztályba jutásért, főleg annak ismeretében, hogy ezúttal már csak a bajnok jut fel biztosan, míg a második helyezett az OTP Bank Liga 11. csapata ellen játszik osztályozót.



Az NB I-től két kelet-magyarországi csapat búcsúzott (DVTK, Kazincbarcika), míg az NB III mindkét feljutója (Nagykanizsa, Gyirmót) a nyugati országrészből érkezett, így a mezőnyben hét-hét kelet- és nyugat-magyarországi klub mellett két fővárosi együttes szerepel.

Az 1. fordulóban mindkét feljutó hazai pályán szerepel, az FC Nagykanizsa ráadásul a DVTK-t fogadja, míg a Gyirmót FC Győr vendége az Aqvital FC Csákvár lesz.


A Merkantil Bank Liga teljes programja hamarosan elérhető az MLSZ adatbankjában.


Merkantil Bank Liga, 2026–2027
1. forduló, július 26., vasárnap:

Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár
Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny
BVSC-Zugló–Kolorcity Kazincbarcika SC
Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
FC Ajka–Soroksár SC
Szentlőrinc–Karcagi SC
FC Nagykanizsa–DVTK


A DVTK teljes programja

1. forduló, július 26. (vasárnap): FC Nagykanizsa - DVTK

2. forduló, augusztus 2. (vasárnap): DVTK – Szentlőrinc SE

3. forduló, augusztus 9. (vasárnap): Soroksár SC - DVTK

4. forduló, augusztus 16. (vasárnap): DVTK – FC Ajka

5. forduló, augusztus 23. (vasárnap): Tiszakécskei LC - DVTK

6. forduló, augusztus 30. (vasárnap): DVTK – BVSC-Zugló

7. forduló, szeptember 6. (vasárnap): Videoton FC Fehérvár - DVTK

8. forduló, szeptember 20. (vasárnap): DVTK – Gyirmót FC Győr

9. forduló, október 11. (vasárnap): HR-Rent Kozármisleny - DVTK

10. forduló, október 18. (vasárnap): DVTK – Kolorcity Kazincbarcikai SC

11. forduló, október 25. (vasárnap): Szeged Csanád GA - DVTK

12. forduló, november 1. (vasárnap): DVTK – Kecskeméti TE

13. forduló, november 8. (vasárnap): Mezőkövesd Zsóry FC - DVTK

14. forduló, november 22. (vasárnap): DVTK – Karcagi SE

15. forduló, november 29. (vasárnap): Aqvital FC Csákvár - DVTK


forrás: mlsz.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-07-01 08:06:32 Fekete öves, Veterán

"Július 26-án rajtol a másodosztály új szezonja, rögtön rangadóval kezdi meg szereplését a DVTK, amely az újonc FC Nagykanizsa vendége lesz."   valaki mondja már el mitől lesz rangadó....



2026-06-30 22:11:54 Barna öves, Tag

Továbbra is tartom magam az elmúlt évekhez. Amíg ez a vezetőség van, addig én más ingatlanfejlesztéséhez és (mostmár) túléléséhez nem vagyok hajlandó hozzájárulni semmilyen formában. Ha új tulajdonos lesz, új kommunikáció és azt látom, hogy a pénzem számít és arra megy, amire kell, akkor családostól megyek majd ki a meccsekre, szórom a pénzem a büfében a túlárazott dolgokért és vásárolom a merchet, függetlenül attól, hogy NB1 vagy megye 3. Addig pedig folytatom a magányos kis bojkottomat, amit kis megszakítással lassan 10 éve tolok.

2026-06-30 22:06:23 Piros öves, Fanatikus tag

Az illetőnek 'mákja' van, hát nekünk nem igazán volt a bandájával. (És le meri írni, amit leír. Egyszerűen hihetetlen.)



2026-06-30 18:36:34 Fekete öves, Őstag

Mekkora mákom van, pont Keszthely és az Őrség között fogunk jönni-menni nyaralásilag. Csak egy ugrás lesz Kanizsa. 

Nagyon várom már a pontvadászatot. 

2026-06-30 18:28:49 Lila öves, Tag

Ott leszek minden hazai meccsen mint sok évtizede mindig! Hajrá Diósgyőr!

2026-06-30 18:21:46 Fekete öves, Veterán

Köszönjük a klubvezetés figyelmességét, hogy sikeres sportdiplomáciával elintézte - ha már Siòfok nincs - hogy első meccsünk még a nyáron legyen, közel a Balatonhoz! Kihagyhatatlan!


4. izor600 |Válasz erre: 3. user1984
2026-06-30 18:12:51 Barna öves, Fanatikus tag

Egyébként maradéktalanul igazad van.

2026-06-30 17:42:19 Barna öves, Fanatikus tag

Nincs már az a generáció, aki ezeket elzavarná... mindenki elvan a telefonjával, fotózkodik a közösségi oldalakra... ennyi...majd ha lesz rá 'alkalmazás' akkor elmegy tüntetni meg ilyesmi...

Divatból majd járnak majd a meccsekre, mert ők hát igazi DIÓSGYŐRIEK... nekem Marx tér másnak Újgyőri Főtér...


2026-06-30 17:24:08 Barna öves, Fanatikus tag

Senkit sem szeretnek befolyasolni, de meg mindig az a Magyar a tulajdonos Sántha és bábjai a vezetők akik az nb2.be vezenyelték minden tiltakozásunk ellenére a diósgyőrt.

2026-06-30 16:30:58 Barna öves, Fanatikus tag

Győzelemmel nyitunk!

Hajrá Diósgyőr!

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...