Banner

Avassuk fel együtt a Vanger Vilmos utcát!

Szerző: amigeleken.hu | 2022-12-11 10:32:00

A DVTK szeretettel várja a szurkolókat és minden érdeklődőt a Vanger Vilmos utca ünnepélyes felavatására.


A DVTK vezetése szeretettel várja a szurkolókat és minden érdeklődőt a Vanger Vilmos utca ünnepélyes felavatására. A klub 150 éve született első elnökének tiszteletére szervezett eseményre a vasárnapi évzáró mérkőzés előtt, 14 óra 30 perctől kerül sor a DVTK Aréna előtti téren.


A DVTK kezdeményezésére a klub első elnökének a nevét veszi fel a DVTK Edzőközpont körül és a DVTK Aréna előtt végig futó korábbi Sportliget és Vendég utca.

A DVTK számára különösen nagy öröm, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyöntetűen szavazta meg az előterjesztést.


Az előterjesztés indoklása:

Vanger Vilmos (1872-1965) igazi pedagógus volt, aki nem csak szakmájának, hanem hivatásának tekintette a nevelést, amely nem ért véget a kicsengetéssel. Elemi iskolai és iparos tanonciskolai tanítóként Diósgyőr-vasgyár fiatalságának iskolai oktatása, nevelése mellett jelentős szerepet játszott a közösség életében is.

Generációk sorát tanította 1895-től kezdődően Diósgyőr-vasgyárban (Magyar Királyi Vas- és Aczélgyártelepi Elemi és Iparos-Tanoncziskolák, későbbi nevén Diósgyőr- Vas- és Acélgyári Tanonciskolák), az I. világháborút követően pedig ellátta a Jószerencse Dal- és Önképzőkör elnöki és a Tisztviselők Dal- és Műkedvelő Egyletének alelnöki feladatát.

Elemi iskolai órái mellett tanított természettant, vegytant, és mennyiségtant, az utókor számára neve mégis a sporttal forrt egybe.

A XX. század elején az Osztrák-Magyar Monarchiában is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett az Angliából induló labdarúgás sportág. Először Bécsben és Budapesten alakultak csapatok, majd vidéken is gombamódra szaporodtak az új egyesületek. Diósgyőr-vasgyárban a miskolci példát követve 1908-ban alapítottak először csapatot a fiatalok, ám a továbblépéshez egy miniszterileg jóváhagyott alapszabályok szerint működő egyesületre volt szükség.



Ekkor kérték fel a fiatalok a köztiszteletben álló Vanger Vilmost, hogy egyesületi elnökként legyen segítségükre. A tanító elvállalta a feladatot, amit 1912-ben adott át utódjának, Oka Simon mérnöknek. Még ebben az évben felvette a Magyar Labdarúgók Szövetsége (MLSZ) tagjai közé a DVTK-t, és 1912. szeptember 15-én már hivatalos tétmérkőzést játszott a DVTK a Losonci AC ellen.

Szép hosszú élet adatott Vanger Vilmosnak, akit élete végéig nagy tisztelet övezett, mint a DVTK alapító elnökét. Szinte szimbolikus, hogy 1965-ben temetése egybeesett egy DVTK - MTK Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzéssel, ahol a DVTK jutott tovább, és egészen a döntőig menetelt a piros-fehér csapat.

Egy róla elnevezett utcával méltó emléket tudnánk állítani egy kiváló embernek, aki évtizedekig oszlopa volt Diósgyőr, majd Miskolc közösségének.


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. slózi
2022-12-12 08:51:25 Barna öves, Őstag
Dr.Bajusz úr szíves tájékoztatására közlöm--ilyen módon, mert másként nem tudom--hogy Vanger Vilmos igazgató tanitó, elnök urunk köztéri SZOBRÁNAK ELKÉSZITÉSÉRE-megmintázására felkészülten(!) áll Makoldi Sándor szobrászművész, aki Tokajban ill. Bodrogkeresztúrban él és alkot. Ő már vagy 5 évvel ezelőtt RAJZOS TANULMÁNYOKAT készitett bemutatás-ra Vanger Vilmos elnök úrról és már akkor elkezdte volna a szobor megformálását--ha lett volna valaki aki erről Vele, Makoldi Sándorral tárgyalt volna. Makoldi művész úr egyébiránt korábban éveken át vezetett KÉPZŐMŰVÉSZETI-MŰVÉSZETI SZAKKÖRT A Diósgyőri Gimnáziumban, tehát bizonyos terep-, köztéri-, és helyismerete van--ami ilyen esetekben általában legalábbis nem fölösleges.
3. SnakePlissken |Válasz erre: 2. repohár
2022-12-11 19:59:59 Fehér öves, Lelkes újonc
Ezen meg sem lepődöm,szokásos komcsi tempó. Voltam az avatáson,bár több emberre számítottam,miután a tábor beharabgozta a jelenlétét. Még a kápó szerint is kevés volt.
2. repohár
2022-12-11 12:08:29 Piros öves, Őstag
Kevesen tudják róla, hogy a mocskos komcsik elég keményen próbálták lejáratni (fasiszta pribéknek akarták beállítani, a 2. VH-ban zsidó deportálásokban való szerepvállalását szerették volna bizonyítani, teszem hozzá természetesen sikertelenül). A wikipédián megérdemelne egy szócikket!
2022-12-11 11:17:13 Piros öves, Őstag
Ez jó. Fontos a hagyományok ápolása.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...