Banner

Antal Botond Mezőkövedre igazolt

Szerző: amigeleken.hu | 2021-06-18 13:36:00

Hét év után távozik Antal Botond, aki 104 bajnoki mellett 4 Európa Liga-selejtezőn és 12 Magyar Kupa-mérkőzésen védte a DVTK kapuját.


Hét év után távozik Antal Botond, aki 104 bajnoki mellett 4 Európa Liga-selejtezőn és 12 Magyar Kupa-mérkőzésen védte a DVTK kapuját.


Antal Botond az évek során számtalan nagy csatát megélt, sokszor vitte hátán a csapatot, a 120 diósgyőri tétmérkőzésből 23 alkalommal gólt sem kapott. Csak Veréb György (287), Károlyi József (185) és Tamás Gyula (143) védte több bajnokin a diósgyőri kaput, közvetlenül megelőzve Ivan Radošt (101) és Szabó Lászlót (100).


Büszke vagyok rá, hogy a DVTK labdarúgója lehettem, és hét éven át szolgáltam a klubot - mondta búcsúzóul Antal Botond. - Ez idő alatt sok mindent éltünk át együtt, de én csak a szépre szeretnék emlékezni, mint például az Európa Liga-selejtezőjében aratott győzelmekre, a Nyíregyháza elleni rangadókra, és az FTC elleni sikerekre. A klub és Miskolc egyaránt hozzám nőtt, de most eljött a váltás ideje. Szeretném megköszönni a szurkolóknak a felejthetetlen élményeket, a játékostársak, az edzők és a klub összes dolgozójának a munkáját. Szurkolok, hogy a csapat visszajusson az élvonalba, és ott ismét olyan eredményt érjen el, amelyikre büszke lehet a szurkolótábor és az egész város.



A mezőkövesdi klub Antal Botondot kivásárolta a szerződésében szereplő feltételekkel - tájékoztatott Benczés Miklós sportigazgató. - Köszönöm neki azokat az éveket, amit a DVTK-családban töltött! Kevés olyan játékost ismerek, aki ennyire tudatosan építi a karrierjét, Botond már elvégezte az A-licences edzőképzést, és a közelmúltban fejezte be a kapusedző-képzést is. A későbbiekben akár a DVTK Labdarúgó sportakadémián is kamatoztathatja megszerzett tudását.


Köszönünk mindent amit a DVTK-ért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
10. Geotic
2021-06-18 23:13:20 Piros öves, Őstag
Én is sok sikert kívánok, sosem felejtem el azt a nagy bravúrodat Nyíregyházán a Liteszk ellen a meccs vége felé.
Akkor még minden szép volt a csapattal is, veled is.
2021-06-18 21:36:46 Zöld öves, Tag
SOk sikert BOTI !!!

Szivvel- lélekkel láttad el a feladatod
Nem felejtjukel, hogy egyszer kiintegettel a kisfiamnak !

Sok sikert a maganeletben + kapuskent + majd edzokent
8. toki*
2021-06-18 18:00:21 Fekete öves, Veterán
Sok sikert!
7. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 6. grosser
2021-06-18 16:52:24 Fekete öves, Veterán
Plane nem exhazai palyan. A kovesdet itthon fogadnank, mi lennenk a palyavalasztok alacsonyabb osztalyu csapat leven.
6. grosser
2021-06-18 15:41:09 Piros öves, Veterán
Sok sikert Boti, csak nem ellenünk. :), bár ez minimum egy évig nem aktuális, max a kupában, de akkor se produkáld magad ellenünk. :))
5. tamaskpt
2021-06-18 15:03:37 Piros öves, Őstag
Éveket késett ez az örömhír.
4. KáGábor*
2021-06-18 14:14:32 Fekete öves, Veterán
Sok sikert, Boti!
3. zorba*
2021-06-18 14:12:55 Fekete öves, Veterán
Egyszer majd ő lesz a kapusedző a DVTK-nál. Sok sikert a további pályafutásodhoz Boti!
2021-06-18 14:01:59 Fekete öves, Őstag
Sok sikert neki, picit csalódott vagyok, régebben azt hittem, hogy több lesz benne (külföld, esetleg válogatott keret) de egy bizonyos szintet szerintem sose ugrott meg.
1. Izsák20
2021-06-18 13:38:56 Piros öves, Őstag
Sok sikert köszi mindent! Szerintem sokat köszönhetünk neki, jöttek és mentek is el pontok rajta, de mindent megtett.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...