A Kapitány újra a pályán

Jött és újra győzött - José Luque Miskolcon járt

A hétvégén a Katolikus Társadalmi Napok szervezőinek meghívására visszatért egykori sikerei helyszínére José Luque.

A KATTÁRS 2014 programsorozatában először 14 órakor a Szent István téren találkozhattak vele a szurkolók, ahol Hollósy András volt a Kapitány beszélgetőtársa. Este a Fórumfoci Team meghívására ellátogatott arra a szurkolói focira, melyen a Diósgyőri Divatdrukkerek voltak a Fórumfoci csapatának vendégei.

A focit megelőzően átadtuk ajándékunkat Josénak, aki láthatóan nagy boldogsággal öltötte magára a csapat új szerelését. Ezt követően Soós Péternek köszönhetően majd egy órán keresztül tehettük fel neki kérdéseinket. A beszélgetésen a Női Szurkolói Klub is képviseltette magát több tagjával.

A következőkben szeretnénk összefoglalni a két beszélgetésen elhangzott fontosabb gondolatokat:

A Szent István téri beszélgetésen José elmondta, hogy nagy örömmel vette a szervezők meghívását és utazott Miskolcra, hiszen a Diósgyőr és a szurkolók nagyon sokat adtak neki, a szurkolók felé áradó szeretetét mindig megőrzi a szívében.

Arról, hogyan alakult az élete a hazatérését követően, elmondta, hogy 7-8 éves gyerekeket tanít a focira egy barátja akadémiáján. Nagyon sok időt tölt a családjával, próbál sok időt fordítani a gyerekeire, hiszen bőven van mit bepótolnia a távollétet követően.

A vallás, a család fontosságával kapcsolatban azt hozta fel példaként, hogy amikor valamilyen baj éri, rendszerint feltekint az égre és az Istenre, a családjára, a barátaira gondol, ami nagy erőt adni neki ahhoz, hogy túl tudjon lépni a felmerült problémán.

Megtudhattuk tőle azt is, hogy szegénysorú családból származik, szülei lehetőségeikhez mérten minden tőlük telhetőt megtettek, hogy őt és testvéreit a legnagyobb szeretetben neveljék. Ezért most, amikor karrierjének köszönhetően ő is megteheti, hogy segítsen másoknak, rendszeresen támogat rászorulókat pénzzel, élelemmel, vagy ruhával is. Hálát ad a sorsnak, hogy most ő adhatja vissza azt a segítséget, amit ő és a családja kapott gyerekkorában. De meggyőződése, hogy ezeknek a szerencsétlen sorsú embereknek sok esetben nem is erre van szükségük, hanem néhány jó szóra, arra, hogy valaki meghallgassa történetüket, problémájukat. Elmesélte egy kedves történetet arról, hogy amikor fiával, Daviddal egy alkalommal járták Sevilla utcáit, miközben a fia egy szendvicset evett, elmentek egy kéregető mellett. Amikor José kijött az üzletből, ahová beszaladt egy kis ennivalóért, a hajléktalan már a fia szendvicsét ette. Nagyon büszke volt a fiára és erre tanítja az életben, hogy segítsen azokon, akik sokszor önhibájukon kívül kerülnek ilyen nehéz helyzetbe.

Pacoval kapcsolatban megtudhattuk, hogy rendszeresen összejárnak egymáshoz és együtt is el szoktak menni ebédelni. Ilyenkor állandóan nosztalgiáznak a Miskolcon töltött időszakukról, ami mindkettőjük szívének nagyon kedves.

Szurkolói kérdésre válaszolva Luque azt válaszolta, hogy nagy megtiszteltetés lenne számára, ha egyszer edzőként visszatérhetne majd Miskolcra.

Az internet segítségével követi nyomon a csapat teljesítményét, legutóbb az Újpest elleni meccset nézte a laptopján.

Kedves pillanatnak lehettünk szemtanúi akkor, amikor egy szurkolótársunk ajándékokat szeretett volna átadni Josénak. Elmondta, hogy ő bizony a Miskolctól 390 km-re levő Zala megyei Kehidakustányból érkezett a rendezvényre. Amikor olvasta a híradásokban, hogy José Luque újra városunkba látogat, Miskolcról elszármazott DVTK szurkolóként úgy érezte, hogy neki itt a helye, hogy meghallgassa a Kapitányt.

Felemelő érzés volt hallgatni a szavait és újra érezhettük, hogy tényleg mi vagyunk a legnagyobbak.

Arról, hogy José Miskolcon se maradjon ki a jótékonykodásból, arról a Napos Oldal szurkolói csoport gondoskodott. Képviselőik egy mezt és egy egyedileg erre az alkalomra készült sálat írattak alá Joséval, amit licitre kívánnak bocsájtani, a befolyt bevételt pedig Szarvas-Balázs Zsófi, a két és fél éves gyönyörű, mosolygós szemű szöszke lány gyógyulásának érdekében ajánlják fel, akinél tüdődaganatot diagnosztizáltak.

A beszélgetés végén José könnyeivel küszködve azt is elmondta, hogy szinte nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna Bencére, akinek elvesztése számára még most is felfoghatatlan. A hallgatóság soriban helyet foglalt Bence Édesapja és testvére is. Befejezésként Rakaczki János kért szót, aki megköszönte Josénak azt a sok-sok támogatást, amit Pacoval együtt adtak nekik Bence gyógyulása érdekében. Nagyon megható pillanatok voltak.

Hatalmas vastaps közepette fejeződött be a beszélgetés, majd dedikálás és közös fotók készítése következett.

A Kapitány látogatása alkalmából szervezett szurkolói foci előtt Soós Péter tolmácsolásában azok is fel tudták tenni kérdéseiket, akik nem tudtak részt venni a Szent István téri beszélgetésen. Ezúttal persze sokkal több futballal és a Diósgyőrrel kapcsolatos kérdést is nekiszegeztünk. José derekasan állta a rohamokat és minden kérdésre őszintén válaszolt.

José válaszai dióhéjban:

Eltökélt szándéka, hogy egyszer Pacoval együtt dolgozhasson, együtt adhassák át tapasztalatukat, tudásukat a jövő futballistáinak. Kedves barátja, Pacito most kezdi az edzői iskolát.

Fernando U18-as edző Malagában, tartják a kapcsolatot.

A 9 éves fia, David is futballistának készül, rendszeresen foglalkozik vele ő is és már most jobban használja a jobb lábát, mint az apja. Megkocogtatta a padot és azt mondta, hogy az ő jobb lába faláb a fia jobb lábához képest. (A jobb oldali másfél évvel ezelőtti képen José mellett piros mezben David, balján a tehetséges diósgyőri kapus, Bánhegyi Bogdán)

Legemlékezetesebb meccse a búcsúmeccsén túl a Nyíregyháza elleni idegenbeli győzelem volt.

Legemlékezetesebb góljaiként a Siófok elleni hazai bombagólját, valamint a Haladás és a Fradi elleni szabadrúgás gólokat említette.

A veszélyes szabadrúgásait a sok gyakorlásnak köszönheti.

Felvetettük neki, hogy az MTK új spanyol igazolása a spanyol 3. osztály szintjéhez hasonlította a magyar élvonalat. José ezzel nem értett egyet, véleménye szerint a magyar bajnokság élcsapatai a Primera Division hátsó fertályában szereplő csapatokkal vannak kb. egy szinten.

A nagy spanyol egyesületeknél úgy zajlik a tehetséges gyerekek kiválasztása, hogy sok esetben heteken-hónapokon keresztül figyelik a gyerekek mozgását, fejlődését és ezután döntenek csak a leigazolásukról.

Beszélgettünk még edzőkről, ügyvezetőkről, a magyar játékvezetésről, de az itt elhangzottakat megtartjuk magunknak.

Megkérdeztük, kit, kiket tart a legjobb magyar focistának. Lippai Ákossal kezdte, aki szerinte nagyon jó karmestere volt a csapatnak és sajnálatos, hogy belekeveredett a fogadási csalásba. A jelenlegi csapatból Gosztonyi Bandit emelte ki, míg a magyar mezőnyből a fehérvári Kovács Istvánt valamint Kabát Pétert említette.

Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e még a "Hé fiúk"-ra, nevetve mondta, hogy majd egy hónapig tartott, míg megtanulta. Már csak foszlányokra emlékszik belőle.

A beszélgetés végig nagyon jó hangulatban zajlott, csak a legvégén láttunk nagy-nagy szomorúságot José szemében, amikor kérdésre válaszolva elmondta, hogy a miskolci tartózkodása alatt senki sem kereste őt a klub részéről.

Végül, már korom sötétben kimentünk a pályára, ahol José újra megérintette a diósgyőri stadion gyepszőnyegét, amelyen annyi nagy csatát, örömet és bánatot is megélt. A távolról beszűrődő fényeknek köszönhetően tekintetünk az ő fátyolos tekintetével találkozhatott…

Búcsúzásként pedig ölelések közepette kívántunk neki jó utat és mielőbbi viszontlátást!

Viszlát Kapitány!